Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-40

40. országos ülés január adó végeredményét, melyek a jövő évben még nem fognak egészen hatni: akkor is 1 7 millió lesz a deficit, nem is számítva, hogy akkor nem szabad előfordulni semmi rendkívüli dolognak, a mi alatt nem háború bonyodalmat értek, hanem csak póthiteleket; továbbá felteendő, hogy az ország­fokozott jövedelmeinek nagyon pontosan kell befolyniok, hogy a tervezet beváljék. A végered­mény tehát mint mondom, még igy is az lesz, hogy a deficit 17 millió körül lesz, melyet tisztán a conversióra utalni anynyit tesz, mint az államház­tartást egyszerűen nem rendezni. Hogy mi ily ezímen több költségelőirány­zatot, sem új adókat meg nem szavazunk, az a dolog természetében fekszik, mert hisz lelkiisme­retesen minden új teher megszavazását egy fel­tételhez kell kötnünk, ahhoz tudniilik, hogy az államháztartásban az egyensúly helyreállítása emberileg biztosítottnak legyen tekinthető, (ügy van! balfelöl) nem is említve azon körülményt, hogy az általunk elfogadott adók egy része nagyon vesze­delmes természetű, mert főképen azon osztályokat éri, melyeknek jövedelme oly csekély, hogy ha az újabban megterheltetik, a társadalom nagy réte­geiben meg fog kezdődni az elszegényedés, az elzüllés (ügy van! balfelöl) és szelíden szólva, az elégedetlenség. T. ház! Ezekben igyekeztem kimutatni, hogy az igen t. kormány már 1886-ban sem követte azon takarékossági és solid pénzügyi politikát, melyre a helyzet által már akkor utalva volt, melyre saját Ígéretei is kötelezték. Igyekeztem kimutatni, hogy a t. kormány az 1888-ikiköltség­vetési előirányzatban sem mutat fel figyelembe vehető megtakarításokat, de ilyet felmutatni nem is lehet az organismus megbontása nélkül. Erre pedig a t. kormánynak, legalább a kezdeménye­zésre elég ideje volt. És ezt annál inkább elvár­hattuk volna, mert a t. pénzügyminister volt az, a ki bennünket az őszi előterjesztésekre utalt, sőt az államtitkár ur is, a ki mint a dolog természe­tében fekszik, aminister urnak secundált, szintén azt mondta, hogy várjuk meg az előterjesztéseket; mert a pénzügyi programmnak időelőtti előterjesz­tése esetleg egész társadalmi és kereseti osztá­lyokat hozhatna forrongásba. No most már ismer­jük a pénzügyi politika kibontakozási ingredien­tiáit és megvallom, hogy nem találok azok közt ily felforgató természetűeket, ha csak a dohány­csempészet megakadályozását vagy a fokozatos illeték megszüntetését nem értette. (Derültség.) Ha van valami, a mi a társadalmi és kereseti osztályokat forrongásba hozhatja, az nem a prog­ramúi, hanem a programmtalanság, mely hagyja az eseményeket önmagoktól fejlődni, eléjök aka­dályt nem gördít, mely továbbá az állam erkölcsi és anyagi erejének kifejlődését akadályozza, a mely uralkodik, de nem kormányoz, (Helyeslés bal­KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. II. KÖTET. j-án hétíőn. 1888. Jf felől) melynek iránya az, hogy nem önérzetes polgárokat, hanem rabszolgákat kíván nevelni, (Igaz! balfelöl) hogy a munkának és polgári önér­zetnek gyümölcseit tisztán hatalmi czélokra hasz­nálhassa. Igyekeztem kimutatni, t. ház, hogy a költ­ségvetés most sem reális és hogy azon kibonta­kozási politika, melyet a t. ministerelnök ur elő­terjesztet merész illusio és legfeljebb arra alkal­mas, hogy néhány évi vegetatió után az államház­tartást újabb és valószínűleg a legutolsó megfenek­léséig vigye. Én kezdettől fogva azon véleményben voltam, hogy midőn a t. ministerelnök ur a kormányzat átvétele idején nézeteivel szakítva, az osztrák védvámos irány előtt capitulált és az európai gazdasági háború előharczosává szegődött; midőn továbbá a t. ministerelnök ur a fogyasz­tási adók kérdését áldozatul hozta : joggal aggód­hattunk, hogy az országnak óriási áldozatokra és erőfeszítésekre lesz szüksége, ha ezeknek pénzügyi és gazdasági eredményét ki akarja heverni; de megvallom, lehetőnek tartottam,hogy azon nagy terhekkel, melyeket az országra azon idő óta rakott, az üdülés egy komoly, következe­tes, minden irányban szívós, kitartó és solid gazdálkodás és pénzügyi politika mellett bekövet­kezhetett volna. De midőn, t. ház, jelszóvá kezdett válni, hogy az ország hitele emelkedett; midőn a költség­előirányzat könnyelműségei a zárszámadások eredményeinek sötét képét nemcsak el nem tudták fojtani, de a rombolás haladásnak, a deficit gyü­mölcsöző beruházásnak, az újabb adók a gazda­sági helyzetből származó terhei fejlődésnek ke­reszteltettek ; (Igaz! ügy van! a bal- és szélső haloldalon) midőn minden intő és figyelmeztető szó, mely nemcsak innen, hanem máshonnan is jött, gunynyal és kicsinyléssel találkozott; midőn az államélet minden ágában a speculativ hazafi­ság vette áldó keze alá ezen országot: (ügy van! lalfelöl) azonpercztől kezdve nemkédkedtem azon, hogy a nemzet áldozatkészségének, a nemzet fel­tétlen odaadásának más jutalma nem lehet, mint a mit — fájdalom — meg is kapott; tudniillik rossz pénzügyek, féktelen adóemelés, romlott közigazgatás, mely szükséges ahhoz, hogy ezen állapotok fentartathassanak, a politikai és erkölcsi ziláltság, mely természetes következménye mind­ezeknek és lemondás minden reformról, (Igás! ügy van! a bal- és ssélsö baloldalon.) Pessimismusról vádolnak önök bennünket. Ugyan kérem, méltóztassanak felhozni egyetlen egy esetet, mikor hirdettünk mi nagyobb pessi­mismust, a melynél a szomorú eredmény nem na­gyobb lett volna ? Csak egyetlen egy esetet mél­tóztassanak felhozni. (Igás! ügy van ! balfelöl.) Bizalmatlanság ?! Bizalmatlanok nem mi va­gyunk ; bizalmatlan maga a pénzpiacz is, mely a 6

Next

/
Thumbnails
Contents