Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-40

40. országos ülés janwär 16-án nétfön. 188S. m és mintegy 8000 forint egyszersmindenkorra szóló terhet képeznek. Midőn a zárszámadási bizottság az 1885-iki zárszámadásra vonatkozó jelentését beadta a háznak, akkor a t. képviselőház egy határozati javaslatot fogadott el, melynek szövege azt tartalmazza, hogy: „a kormány utasittatik, hogy a szabályszerűnél magasabb összegekben kegyelmi úton engedélyezendő nyugdíjakat lehetőleg mellőzni és a szükséges takarékosságot a nyugdíjak keretében is érvényesíteni törekedj ék". (Mozgás balfelöl.) Ha ugy értelmezi a t. kormány a ház határozatait, a hogy ő 1886-ban ezt követte, midőn az 1885-ikivel majdnem hasonló mennyiségű esetekben utalványozott a szabályszerűnél magasabb kegy- és nyugdíjakat: akkor én megvallom, hogy vagy azt nem értem, hogy mi jelentősége és súlya van a ház határozatának, vagy azt, hogy a t. kormány mikép állíthatja, hogy a ház határozatait respectálja ? (Élénk helyesléshalfelöl.) Nem respectál a t. kormány semmit. (Ugy van! halfelöl.) És méltóztassék elhinni, hogy tökéletesen egyre menne, ha évenként a helyett, hogy a ház bóna]>okon keresztül foglalkozik bizottságban és házban a költségvetésekkel, egyetlen egy szakaszt szavaztatna meg magának a törvényhozással, melyben a ház felhatalmazná a kornnínyt arra, hogy az állam jövedelmeit beszedhesse és a kiadásokat tetszése szerint teljesíthesse. (Igás! Ugy van! a balon és szélsőbalon.) Mert egész kötetre megy évenként a főszámszék részletes jelentése, melyből látjuk, hogy alig van a költségvetésnek egyetlen tétele, mely megtartatik. Megengedem és természetesnek találom, hogy egy kormány jöhet oly helyzetbe, hogy nem tarthatja meg a költségvetés egyes tételeit, de hogy ez évenként százanként forduljon elő, azt megengedni lehetetlen, ilyeneket a felelősség üres phrasisával fedezni sem nem lehet, sem megtűrni nem szabad. (Élénk helyeslés halfelöl,) Kérdésem és kérésem pedig az igen tisztelt kormányhoz az, hogy miután az 1886. évi zárszámadásban azt látjuk, hogy az előirányzat és a tényleges pénztári eredmény közt 15.600,000 írt különbözet mutatkozik : legyen szives bennünket felvilágosítani az iránt, hogy ennek következtében nem fogunk-e valamely ezímen ismét póthitellel találkozni? És ezen kérdésem annál jogosultabb, mert a volt igen t. pénzitgyminister ur, midőn az 1887-iki állami költségvetést bemutatta, exposéjában jelezte, hogy 1886-ban szintén fordultak elő túlkiadások — akkor csak kiadásokról emlékezett meg, gondolom a bevételeket akkor még nem ismerte — melyek az egyes tárczáknál 1.500,000 forintra, a vasutaknál pedig mintegy másfél millióra mennek, melyekre azonban íedezetet nem kér, de azt az 1888. évi költségvetés beterjesztése alkalmával fogja tenni. Az 1888-iki költségvetés beterjesztetett s ily fedezet nem kéretik; azt hiszem tehát, a legkevesebb, a mit tenni kötelességünk, az, hogy ez iránt a t. kormánytól felvilágosítást kérjünk, hogy ugy, miként 1886-ban, nem fogunk-e a múltra ismét póthitellel találkozni vagy miként kerülnek azok véglegombolyítás alá? Áttérve, t. ház, magára a költségvetés, mindenekelőtt constatálni kívánom ezúttal is, mint minden esztendőben, hogy a költségvetési hiány az összes ágazatokat tekintve és az utóbbi időkben megszavazott adók eredményeit számításba nem véve, mert azok be sincsenek illesztve a költségvetésbe, korántsem 18,200 frt, hanem hozzá kell számítani az előadó ur szerint is 12.400,000 frt törlesztési költséget, szerintem hozzá kell számítani az államjószágok eladásából és a telepítvényesektől befolyó összegeket is és igy a hiány azon keretben is, melyben előterjesztetik, nem 18, hanem 36 millió forintot tesz, vagyis szemben az 1887-iki előirányzattal a mérleg mintegy 3.700,000 forint javulást tüntet fel. Előáll itt azon kérdés, t. ház, és ezt tartom egyebek közt érdekesnek, hogy ezen mérlegjavulásmiként következik be : megtakarítás utján-e vagy egyéb úton? Mert ha megtakarítás útján következik be, akkor ez kétségtelenül nagy figyelmet érdemlő dolog. De ha bekövetkezik, a mint hiszem, nem annyira mérlegjavulás, hanem mérlegc sin álás utján: akkor a pénzügyi bizottság jelentésének azon magasan tartott hangját, mely a megtakarítások tekintetében előttünk áll, a maga értékére kell leszállítanunk. És erre nézve én, t. ház, azon véleményben vagyok, hogy e mérlegjavulás négy módon áll elő. Az első a komoly és solid megtakarítás, mert ilyen is van ; a második a kiadásoknak megtakarítás jellegével nem biró leszállítása, meg fogom mondani miért; a harmadik a beruházásoknak csökkentése és a negyedik a bevételeknek budgetszerű, mondhatnám, önkényszerű emelése. Hogy ezt számokkal is igazoljam, t. ház, méltóztassanak adataim felsorolását meghallgatni. (Halljuk!) Előre kijelentem, hogy egyfelől a bevételekről, másfelől a beruházásokról külön fogok szólni, hogy a számokat kellő világításba csoportosíthassam ; továbbá, hogy e helyütt szólni nem fogok — és ezt a költségelőirányzat javára, nem pedig az általam elfoglalt álláspont javára teszem — a nyugdíjakról, az államadósságokról és a vasúti gafantiáról, mert ezek oly természetűek, melyekben megtakarítást eszközölni senki sem képes. Ezeknek megvan a törvényekben megszabott határa, melyek elől kitérni nem lehet. De nem szólok még a közösügyi kiadások emelkedéséről sem, bár ezt tehetném, mert itt a takarékosságnak nagyon komoly tere van; de ezt a fenforgó európai situatióban, sőt még azért sem kívánom beilleszteni beszédem keretébe, hogy magától ama rideg