Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-50
272 50, országos ülés január 27-én, pésiteken. 1888 -az aristoeratia járt jó példával elől, most azonban az ország kötelessége meghozni az áldozatot, a mely arra szükséges, hogy az intézet magyar legyen. Az intézetet bérbeadni nem lehet s máskép fentartani Magyarországon, ndnt áldozattal, Rzintén nem lehet. Ez nézetem. (Helyeslés jóbbfelol.) Azonkívül azon kérdésre nézve, hogy kell-e intendáns vagy sem, megjegyzem, hogy felfogásom , szerint, intendáns nélkül ily dolgok nem mennek s természetesen korlátozni kell az intendáns eljárását, azért bele is szólhat és befolyhat abba a kormány, a ki a pénzt adja és felelős érte, hogy azon irány tartassék meg, mely az ország méltó igényeinek megfeleljen. Most legczélszerű'bb, ha bevárjuk azon időt, a mikor kitűnik, hogy kormánykezelés alatt hogy megy a dolog és akkor menjünk tovább, felfogásom szerint a kormánynak épen az a legnagyobb kötelessége, hogy a művészet magyar legyen, mert esak úgy tarthatja azt fenn. És így elfogadom a kormány előterjesztését. (Helyeslés jóbbfelol.) Vadnay Károly: Tisztelt ház! Méltóztassék a tisztelt háznak megengedni, hogy személyes kérdésben néhány szót szólhassak. Most értesültem, hogy Fenyvessy Ferencz képviselő ur tegnapi beszédemet általában méltatván, azt mondotta, hogy kemény és szokatlan erélylyel gáncsoltam most, mikor már nincs jelen az intendánst, addig pedig hallgattam a mig itt volt és nem beszéltem. Rövid emlékező tehetségét sajnálom a t. képviselőtársamnak, mert tavaly a budget-vitában, mikor jelen volt, beszédére fel szólaltam és mikor tagadta, hogy nincs operai válság, én voltam az, a ki megmondottam, hogy lehetetlen, hogy az intendáns műveletei folytán operaválság ne legyen, mert ha nem volna, nem jelentette volna ki épen az imént a ministerelnök ur, hogy enquéttet fog e tárgyban összehívni. Tehát akkor sem hallgattam. Másodszor nem hallgattam az encméteben sem — mint említettem — az enquéte t. elnöke legjobban tudja, hogy ott minden nézetemet el mondottam és tiltakozom az ellen is, hogy eritica tárgyává akartam volna tenni utólag az intendáns eljárását. Ezt nem tettem, hanem igenis és ezt különösen Horváth Gyula t. képviselőtársam beszédével szemben említem, hogy miután az intendansi állás eltörlését óhajtottam, azt valamivel indokolnom kellett és azt nem tehettem egyébbel, mint az intendáns eljárásának hibáival. Azt méltóztatott mondani, hogy ez enquétbe való. Én beszédemben kijelentettem, hogy azért kell ezeket elmondanom, mert az enquéte nem Jett befeiezve, egyszerre csak félbe maradt és mi annak a kérdésnek, a melyet a kormány mi hozzánk intézett, csak egyik ágára felelhettünk. Tudniillik megállapíthattuk azon összeget, a mennyit az állam az opera segélyezésére adhat. De a kérdés azon másik ágára, hogy avval az összeggel lehet-e jó operát fentartani, a felelettel adósok maradtunk, mert nem volt több ülés. Én ki is fejeztem tegnap azt, hogy ezért vagyok kénytelen most a házban szólani. Ennélfogva visszautasítom azon állítást, hogy hallgattam, mikor az intendáns itt volt, mert sem a képviselőházban nem hallgattam — erre nézve méltóztassék a ház tavalyi naplóját még megnézni — sem az enquétben, a miről az enquéte jegyzőkönyve tanúskodik. (Helyeslések.) Fenyvessy Ferencz: T. ház! Személyes kérdésben, szavaim félreértése miatt vagyok bátor felszólalni. Előttem szólott t. képviselőtársam csekélységemet rövid emlékező tehetséggel vádolta. Lehet, hogynekem rövid az emlékező tehetségem, de van szerencsém constatálni, hogy legalább van valami, mert ő neki még rövid sincsen. (Derültség.) Mert én tavaly egyáltalában nem szólaltam fel az opera tárgyában. A mi pedig azt illeti, hogy tagadtam, hogy ő felszólalt, megjegyzem, hogy ezt nem tagadtam. Én esak kifogásoltam, hogy akkor csak hozzászólt az intendantura kérdéséhez, ma pedig ellene szólt. (Tetszésbálfélől.) Törs Kálmán : Tisztelt ház ! Nagyon röviden óhajtok gróf Andrássy Manó tisztelt képviselőtársam felszólalására egy megjegyzést tenni, hogy eloszlassak oly impressiót, melyet felszólalásom szándékom ellenére okozott. Én a világért sem kívántam szemrehányást tenni a magyar aristocratiának a, miatt, hogy talán a nemzeti szinház iránt nem volna bennük elég érdeklőI dés. Sőt igenis elismertem azt és súlyt kívántam fektetni felszólalásom azon részére, midőn az 50-es évek példájára hivatkoztam, a mikor ez intézet megmentését nem köszönhettük egyébnek, mint a magyar aristoeratia felbuzdulásának és hazafiságának. Akkor — igaza van t. képviselőtársamnak — nem Károlyi György gróf volt az egyetlen, a ki a szükséges pénzt összehozta, hanem az egész aristoeratia. Még az is, a ki nem volt megelégedve a nemzeti szinház ily irányban való megindulásával, gróf Széchenyi István is fel volt szólítva. 0 ott volt akkor elborult elmével Döblingben és a megkeresésre egy levelet küldött, mely nagyon fontos és nagyon megszívlelendő akkor, midőn a nemzeti szinház és talán az egész ország dolgairól beszélünk: „Itt küldök a nemzeti szinház czéljaira 1000 frtot és egy jótanácsot: írjátok fel az intézet ajtajára nagy arany betűkkel ezt: ne adjatok ki többet, mint a mennyit bevesztek!" (Helyeslés balfelől.)