Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-48

226 48. országos ülés január 25-én, szerdán. 1888. állították, hogy a honvédségnek a közös hadsereggel egyforma fegyverrel kell birnia és a véderőbizottságban is szóba hozatott az 1868: XL. és XLI törvényezikkeknél fogva. Hanem erre nézve bátor vagyok a t. ház figyelmét felhívni, hogy a Bolgár Ferencz t. képviselő ur által felolvasott szakaszból a fegyverek ugyanazonossága teljességgel ki nem magyarázható. Felhívom a ház figyelmét egy tényre, mely a mi felfogásunk mellett szól, tudniillik a magyar országgyűlés szavazta meg az úgynevezett szórlövegeket, mitrailleuseket a honvédség részére. Kérdeni a t. házat, hogy van-e a közös hadseregnek ilyen mitraillreuse ? Nincs. A honvédségnek ma is van, Továbbá több felszerelési tárgyakat is megszavazott a magyar országgyűlés, például a háti bőröndöt. Most tudom, hogy a t. minister ur a háti bőröndöket assimilálni akarja a közös hadseregével. De visszatérve a mitrailleuse-re, ez igazán fegyver és a magyar országgyűlés a nélkül szavazta meg erre a költségeket és vásároltatta meg a szórólövegeket, hogy a közös hadseregnél ilyent életbeléptettek volna. Azt hiszem, hogy ezzel egészen demonstrálva van az, hogy bármilyen legyen is a fegyver, de mindenesetre olyan fegyver legyen, mely jó fegyver és én nagyon kívánatosnak tartanám, a katonai genius nyilvánulását is figyelembe véve, hogy ha már a fegyver kaliberének egyöntetűsége kívánatos, mint például a Mannlicher is elfogadtassék a honvédségnél, legalább a szuronynyal legyen más, nevezetesen, hogy a honvédségnél meghagyassák a mai vágó szurony; mert ;i magyar soha sem használta a szúró eszközt, hanem mindig vágott, megfordította a puska agyát és ugy rohant, igy döntvén el gyakran a csatát, mint például 1848-ban is. Azok után t. ház, melyeket itt csak ugy hamarjában a hallottak után e kérdésről nyilatkozni szerencsém volt, bátor vagyok még Bolgár Ferencz t. képviselő urnak egy nyilatkozatára válaszolni. T. képviselőtársam tudniillik azt állította, hogy a mostani viszonyokra tekintettel a tiszti kar önérzetének megsértése volna az a feltevés, mintha nem volna szabad, vagy kényes dolog volna a hadsereg ügyeit itt tárgyalni. Gondolom ezt méltóztatott érteni. Én ellenkezőleg azt gondolom, hogy a tisztikarnak olyan önérzete van, a tiszti kar katonai teehnicai képzettségének annyi kitűnő jelét adta, hogy a 68-iki időkhöz képest nevezetes haladás constatálható. Megvallom, nem tudom azt a nyugodtságot színlelni, a mit különben a tisztikar nagy zöme iránt táplálok. Itt van a hiba, t. ház, abban, hogy a hagyományos szellem hangsúlyoztatott mindig és most is ugy hangsúlyoztatik. A mig a közös hadseregben ezen hagyományos szellem fentartatik s reá oly nagy súly fektettetik, mint eddig: addig — óhajtom, hogy rossz próféta legyek — el lehetünk készülve kevésbé jó eredményekre. Azért vagyok kissé pessimista, mert — nem hogy a tisztikarban nem bizom, de a tábornoki karhoz sincs bizalmam — addig, mig a hagyományos szellemnek oly merev fentartását követelik a hadseregben, mint ez idő szerint még a legújabban is, magasabb helyekről is hangsúlyoztatott. Ezen hagyományos szellem vereségétől szeretném megóvni a hadsereget, legkivált a nemzetemet; mert ha a hadsereg megveretik, nem ugy lesz mint a múltban, hanem most a nemzet veresége lesz. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassék a t. ház e pessimisticus nyilatkozatokat épen hazafias aggodalmam nyilatkozványának venni, melyet el nem fojthatok addig, mig rendszerváltozás nem történik a közös hadseregnél— olyan, mely elvégre már szakít a sokat hangsúlyozott hagyományos szellemmel, mely vereségről vereségre juttatta dicsőséges elemekből álló hadseregünket, (ügy van! a szélső baloldalon.) Ezeket tartottam szükségesnek részemről megjegyezni. Különben a törvényjavaslat iránt azon véleményben vagyok, mint Czirer t. képviselőtársam, hogy tudniillik a közös hadsereghez és honvédséghez tartozók fegyvergyakorlatra behivásáról külön-külön törvényjavaslat lett volna benyújtandó. (Elénk helyeslés a szélső haloldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk! HalUuk!) Az egész vitát nem voltam szerencsés hallani, de egy pár szót szólani a hallottak után kötelességemnek tartom. (Halljuk! Hallj tik!) Mindenekelőtt csak azt kívánom megjegyezni, hogy tisztán azokra fogok szorítkozni, mik a törvényjavaslathoz tartoznak és a hadseregnek sem dicsérésébe, sem bírálásába most ereszkedni nem fogok; meggyőződésein, hogy — ne adja Isten, hogy rákerüljön, de — ha rákerül a sor, megfogja helyét állani ugy, a mint a trón és a haza érdeke kívánja. (Élénk helyeslés. Éljenzés.) De a t. képviselő ur, ki közvetlenül előttem szólott — hogy mindenekelőtt erre reflectáljak — azt mondotta, hogy a törvényjavaslat nem volt jól előkészítve. Bocsásson meg a képviselő ur és a t. ház, hogy legelőször is egyre figyelmeztessem. (Halljuk ! Halljuk!) Az, hogy a hadsereg a Mannlicher fegyverrel láttassék el, nem az utolsó delegatióban határoztatott el, hanem egy évvel előbb és a fegyverek első részletére szükséges költségek is megszavaztatván már akkor, a múlt évi költségvetésünkben benfoglaltatnak; ezeknek mikénti megszavazása iránt tehát most vitatkozni, mindenesetre legalább is elkésett dolog. (Helyeslés jobbfelöl.) Ez az egyik, mit megjegyezni kívántam. A másikra, azon kijelentésre nézve, hogy a honvéd-