Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-48

218 48. országos ülés január 2ü-én, szerdán. 188$ gondot kell fordítani, mert a fennálló ismétlőfegy­ver systemák közt, melyek már valahol el vannak fogadva, ;t Manlicher-fegyver az egyetlen, melynél az ismétlőtüzelés a rendszeres és az egyes tüzelés csak kivételes, inig a többi nagyhatalom által el­fogadott ismétlőfegyverekkel mindenütt az egyes tüzelés a rendszeres és az ismétlő tüzelés a kivé­teles és igy nálunk a tűzfegyelem sokkal nagyobb szerepet játszik, ugy, hogy a katonáktól azt kel­lene köretelni, hogy félistenek legyenek. És ép miután Németország mindamellett, hogy egy oly fegyverrel bir, melyet már azelőtt ismert, tartalé­kosait 13 napra hivta be a múlt tavaszszal, Franczia­ország pedig 14 napra hivja be, bevallom őszin­tén, nem idegenkedtem volna attól sem — bár beismerem, hogy ez nagy zaklatás volna a népre nézve — hogy a tartalékosok behívása hosszabb időre történt volna, mint 7 napra. S a midőn csak 7 napra akarja, a katonai kormányzat a, tartaléko­sokat behívni, ez arra mutat, hogy a monarchia rossz pénzügyi viszonyai a hadügyi kormányzat által figyelembevétetnek, mely tekintetben külön­ben a jelenlegi hadügyi kormányzatnak soha sem lehetett szemrehányást tenni. Különben, t. képviselőház, a honvédelmi mi­nister ur a védelmi bizottságban még azt is kije­lentette, hogy a mennyire lehetséges, a katonai kormányzat ezen gyakorlatok költségeit a meg­szavazott költségvetésen belül fogja keresni, míg másrészt törekedni fog arra is, hogy a tartaléko­sok behívása, a mennyire lehetséges, később a ren­des fegyvergyakorlatokkaí összeessék. Ma tehát hiába volna e törvényjavaslat költségeiről be­szélni, inig más viszonyok közt ez nagyon fontos kérdés volna, miután a honvédség és a közös had­sereg tartalékosainak rendkívüli időben 7 napra való behívása, számításaim szerint, körülbelül 5 millió forintba kerülne. De erről ma egyáltalában nem lehet beszélni. miután kimondatott és a törvényjavaslatból is lát­szik, hogy a hadügyi kormányzat el van határozva a legtakarékosabban eljárni és azt hiszem, min­denki beismeri, hogy ezen kiképeztetés szükséges. Én tehát, t. ház, ezen törvényjavaslatot, ka­tonai szempontból, miután oda irányul, hogy a monarchia védképessége erősbittessék, conservál­tassék és fokoztassék, elfogadom. (Helyeslés.) E törvényjavaslatból, t. ház, látom azt és ezt constatálni kívánom, hogy a hadügyi kormányzat azon van, hogy semmi sem mulasztassék el, a mi a véderő fejlesztését előmozdítani képes s e tekin­tetben, kivált az utolsó években minden megtör­tént. En csatlakozom ahhoz, a mit gróf Pongrácz Károly t, képviselő ur mondott, hogy a hadsereget ma semmiképen sem lehet többé — nem is szólva arról, hogy az néphadsereg, mig azelőtt hivatás­szerű hadsereg volt — a katonai értelmet szem előtt tartva, azon hadseregekkel összehasonlítani, melyekkel í859-ben vagy 1866-ban működtünk; mert a hadsereg ma a kiképeztetésnek egész más fokán áll. Ép ez okból, t ház, azt tartom, hogy nem egészen helyes az a nézet, hogy mi itt e ház­ban katonai ügyekről azért ne beszéljünk, mert az idők komolyak. Pedig a legközelebb több katonai javaslat fog tárgyaltaim, a többi között ahonvédelmi ministerium költségvetése s a fegyvergyár kérdése. Más lenne, ha beszélni akarnánk mozgósítási ügyekről, vagy az ordre de batailleről, de ezek­ről, az, a ki nem érti, ugy se beszél, a ki érti, tudja, hogy nem lehet arról beszélni, sem békés, sem há­borús időkben. Más katonai ügyekről mindig lehet beszélni, mert ezen 22 esztendős békeidő alatt, melynek örvendettünk, a tisztikar részéről minden lehető megtörtént arra, hogy a hadsereg ma oly hatalmas legyen, mint bármely más hadsereg Európában és az állam is minden áldozatot meg­hozott, melyek a véderő fejlesztésére szükségesek voltak, ugy, hogy félnünk nem kell'a beszédtől s azt hiszem, hogy ha azt mondanák, hogy nem lehet beszélni a hadsereg ügyeiről, ez nem jelen­tene mást, mint épen a tisztikar önérzetének meg­sértését. (Ugy van ! bal felöl.) Ezt akartam megjegyezni, t. ház, a törvény­javaslat katonai oldalára. Én elfogadom a törvény­javaslatot, de meg kell jegyeznem, ha szabad ugy magamat kifejeznem, hogy a törvényjavaslatnak allure-jei nekem nem tetszenek és bátor leszek annak okait röviden előterjeszteni, annál inkább, miután a véderő bizottságban megpróbáltam e tekintetben nézetemnek kifejezést adni, de fejte­getéseim nem találtak arra a méltánylásra, melyre óhajtottam volna, hogy találjanak. Én nagyon katonásnak tartom a törvényjavas lat allure-jeit és olyanoknak, mint hogy ha a magyar közjog a törvényjavaslattal nem jönne tekintetbe. Én, t. ház, furcsának tartom azt, hogy a kép­viselőház most törvényt hozzon oly fegyverrel való gyakorlatok megtartása iránt, a mely fegyverről a háznak ez ideig hivatalos tudomása nincs. (Ugy van! bal felöl.) Es legfölebb csak az újságokból tudja, hogy a Mannlicher-fegyvert a honvédségnél is el akarják fogadni. Pedig itt nincs valami isme­retlen új fegyverről szó, mert az iránt itt e házban mindnyájan tisztában vagyunk, hogy miután a honvédséget is a katonai érték azon fokán akarjuk tartani, mint a közös hadsereget, meg fogjuk szavazni a költségeket valami ismétlő fegyverre. De azt követelni, hogy bizonyos rend­szert szavazzunk meg, mielőtt azt láttuk, követelni nem lehet. Itt pedig a törvényjavaslatból egyene­sen az tűnik ki, hogy az úgynevezett Mannlicher fegyverről van szó. A törvényjavaslat mindig az új lőfegyverről beszél, például a czím igy szól: „Törvényjavaslat a hadsereg tartalékosainak és a szabadságolt állományú honvédeknek „az új lőfegyverrel leendő kiképeztetéséről'"' stb.

Next

/
Thumbnails
Contents