Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-47

47. országos ülés január 24-én, kedden, 1888. 213 természetesebb, mint az, hogy a miénkhez hasonló tárgyú javaslat fog az osztrák törvényhozás elé is terjesztetni. S mi lehet annak következése ? Az lehet, tisztelt ház, hogy magában a javaslatban nem tétetvén különbség az osztrák és a magyar honvédség között, mind a két törvényhozás egész jóhiszemü'leg belemegy az előterjesztések tárgyalásába s azt hivén, hogy csak a maguk honvédségéről rendelkeznek, Talósággal mindketten a másik törvényhozás jogkörébe nyúlnak, a mennyiben az osztrák törvényhozás az 1868 : XLI., illetőleg 1873: XXXII. törv.-czikkek részleges megváltoztatása, mi pedig az osztrák honvédelmi törvény módosítása kérdésében gyakorolnánk olyan jogot, a milyennel közjogilag egyikünk se bir. En megengedem, tisztelt ház, hogy ez a javaslat az osztrák honvédelmi intézmény álláspontjáról tekintve tökéletesen correct és kielégítő lehet, a mennyiben osztrák Landwehr, mint tudjuk, a közödiadsereggel a mienkétől eltérő, szerves összefüggésben áll, de hogy a mi honvédségünk — legalább béke idején, egészen más megítélés alá esik, azt ezen a helyen bővebben fejtegetni fölösleges. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ha én a kettőnk között fennálló különbséget értékében túlbecsülni nem is szándékozom, de annál szívósabban kell hozzá ragaszkodnom, minél kevesebb kilátásunk van arra, hogy a nemzetnek jogai és jogos óhajtásai e téren, a közel jövőben teljesíttetni fognak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt fel elli etné erre valaki, hogy olyan veszedelemtől tartok, a mely nem fenyeget, mert hiszen n javaslat 1. §-ának 2. bekezdése arra mutat, hogy csakis a honvédség behívásáról kíván intézkedni, azért a közös hadseregről szóló törvénynél lett csak a magyar honvédség gyakorlatait szabályozó 1873: XXXII. törvényt emliti fel, az osztrák honvédelmi térvényről pedig szó sincs benne. Hát ezt elismerem, de az a körülmény csak mérsékli a hibát, a nélkül, hogy az említettem közjogi bonyodalom lehetőségét megszüntetné. Hogy ilyen balhelyzet elkerülése megért volna akkora fáradságot, aminőbe e javaslatnak kettéválasztása kerül, az bizonyításra nem szorul, valamint az sem, hogy ilyen közjogi náttérrel Diró dolgokban nem létezik fölösleges óvatosság még akkor sem, hahogy az — különben számba sem vehető — munkafokozással járna. (Élénk helyeslés a sgélsö baloldalon.) Ez értelemben voltam bátor már a véderobizottságban szót emelni. A tisztelt honvédelmi minister ur észrevételemre azt méltóztatott válaszolni, hogy a törvényhozás a fegyveres erő különálló alkotó részeiről, egy törvény keretében már több izben intézkedett. Elismerem, hogy ez való, de mint volt szerencsém kifejteni, épen a fegyvergyakorlatok elrendelése dolgában — s ma csak erről van szó — a tisztelt minister ur a törvényhozás e gyakorlatára nem utalhat, mert ez az én felfogásom helyes voltát támogatja. S azért, mert mondott észrevételem a t. minister ur kijelentésével ugy látszik végleg el van intézve, ha mégis a javaslat felett véleményt akarok mondani, kénytelen vagyok annak rendelkezéseit a maguk elemeire szétválasztani. A mi már most a javaslatnak a közös hadsereget érdeklő részeit illeti, ez intézménynyel szemben elfoglalt politikai álláspontunk daczára, tekintettel a külügyi viszonyoknak kétséges voltára, tartózkodom azoknak érdemleges bírálatától s a midőn ezt tisztelt elvbarátaim nevében is kifejezni bátor vagyok, távol áll tőlem az a gondolat, mintha az önmérséklés ezen nyilvánulását érdemül akarnám magunknak betudni; mert tesszük ezt egyszerűen azért, mivel a közönséges okosság megkívánja, hogy a lét vagy nem létkérdése elé állítva, jogos aspiratióink legigazabb hangjának is hallgatást parancsoljunk s a nemzeti existentia megvédésére nélkülözhetlen feltételek és eszközök hasznáíhatását politikai programmunk a mielőbb leendő megvalósításánál magasabbra helyezzük. A honvédséget érintő részek tekintetében azonban legyen megengedve néhány rövid észrevételt tennem. (Halljuk!) A honvédség szabadságolt állományú legénységének behívását korainak tartom, a mennyiben — szerény véleményem szerint — a fegyverzet kérdése — a honvédséget illetőleg — eldöntve még nincsen s ez volt egyik oka azon indítványomnak is, hogy a javaslatnak intézkedései elkülönítve tárgy altassanak. Ezen ellenvetésemre azt a választ kaptam, hogy a fegyverzet kérdése a honvédségre nézve — igenis — el van döntve végérvényesen, mert a fennálló törvények szerint a hadsereg és a honvédség fegyverzetének azonosnak kell lennie. Hiába tagadnám, hogy ez benn van két törvényben is, mert így áll a dolog, de igy állván a dolog, nem vagyok túlságos indiscret és szerénytelen, ha annak szives közlését kérem, hogy hát milyen lesz a honvédség új íegyvere s mi az oka annak, hogy a gyereknek a nevét, a systemának, az elfogadott mintának szokásos elnevezését a javaslat nem foglalja magában? Ez a kérelem teljesen jogosult, tekintettel arra, hogy a fegyverekre szükséges pénzösszeget úgyis a törvényhozástól kell majd kérni. És én azt hiszem, hogy behívásokat elrendelni egy oly új fegyverrel való kiképeztetésre, a melyről hivatalos utón hozzánk semmi felvilágosítás sem érkezett s mely tényleg általunk elfogadva nincsen, talán mégis egy kis fölfordítását jelenti a dolgok logikai rendjének._ (Helyeslés a szélső baloldalon.) Es ha mégis engedném azt, hogy törvény szerint a közös hadsereg és honvédség fegyverzetének azonosnak kell lennie; szabatosabban szólva, ha jogilag igy állna a dolog s megengedném még azt is- hogy minden ezzel ellenkező állapot csakis