Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-47

jgg 47. országos ülés január 24-éa, kedden. 1SSS. val élni akarok, azt a módszert szándékozom követni, melyet első felszólalásom alkalmával követtem. Csakis annyit óhajtok felölelni a lefolyt 8 napi vita alatt felhozottakra, a mennyi szükséges arra, hogy a benyújtott határozati javaslatot a felmerült érvek ellen védelmezzem. (Halljuk!) És a mennyiben a költségvetés számtételeivel fogok itt-amott foglalkozni, egyúttal nem tartózkodom attól, hogy inkább Horánszky Nándor t. barátomnak tegnap tartott jeles zárbeszédére utaljak, mintsem a költségvetés részletes bírálatába bocsátkozzam. Tudom, liogy igy cselekedvén, újra kiteszem magamat a t. államtitkár ur szemrehányásának, melylyel engem tegnapelőtti — elismerem —jeles, ügyes beszédében illetett. És hozzáteszem rögtön, hogy ha egy országnak zilált pénzügyeit dialeeticával lehetne rendezni, Magyarország ez időszerűit igen jó kezekbe rakta le pénzügyeit, mert ugy a pénzügjnminister ur, mint az ő tanítványa ebben az egyben, a dialectieában, igen jeles (Ügy van! a szélső haloldalon) és ugy látszik, a tanítvány méltó lesz egyszer az ő jeles mesteréhez. (Derültség a szélső baloldalon.) A t. államtitkár ur avval a szemrehányással illetett engem, hogy nagyon kényelmessé tettem magamnak a dolgot, a tüskön-bokron követtem Horánszky Nándor t. képviselőtársam előadását, holott ő a közösügyi, én pedig a függetlenségi alapon állok. Először is engedje meg t. államtitkár ur, hogy a tényt helyreigazítsam. Nem áll az, hogy tüskön-bokron keresztül követtem volna t. barátomat, mert ott, a hol eltérés van közöttünk és a hol ő alkalmat szolgáltatott reá, ezt igenis jeleztem. (Ugy van! a szélső balon.) így pl., midőn Horánszky t. képviselőtársam a fogyasztási adókról szólva szemrehányásokat tett és igen helyesen a t. kormánynak azért, hogy ezeket az adókat a legutolsó kiegyezésnél megint lekötötte Áustriának, én nem akarván, hogy azt hihesse bárki is, hogy magam is ennyivel beérem, világosan jeleztem, hogy nekem az nem elegendő. nekem nem önálló fogyasztási terület, hanem önálló vámterület kell; világosan kiemeltem annak múlhatatlan szükség-ét, a melv minket arra utal. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De miután a t. államtitkár ur mintegy provocál én egész nyíltan meg fogom mondani, miért nem mentem én bele ezúttal kivételesen a pénzügyek általános bírálatának részleteibe Ha én azt cselekszem, nemcsak pártállásomnál fogva, hanem a dolog természete és igazságánál fogva sem kerülhettem volna ki, hogy bírálat alá vévén Magyarország költségvetését, ne foglalkozzam, különösen kiválólag a közösügyi költségekkel; lehetetlen lett volna rá nem mupitni, hogy különösen a jelenlegi kabinet uralma alatt évről évre miként fokozódtak azon úgyis maj'dnem elviselhetlen terhek. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) Ezt igen jól méltóztatnak tudni, hogy azoknak túlnyomó részét épen a közös hadügyi költségek okozzák. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ha én ezzel foglalkozom, természetes, bele kell mennem a részletekbe, rá kellett volna mutatnom, a mi nem került volna nagy nehézségbe — azon óriási hibákra, a melyek e téren elkövettetnek, rámutatnom azon bizonyos könnyelműségre, a melylyel azon a téren a nép pénzével bánnak; ki kellett volna mutatnom az okokat, a melyek ezt előidézik. Az ilyen felszólalásra, természetes, a kormány nem hallgathatott volna és ugy, a hogy kénytelen lett volna rá válaszolni. Erre a válaszra t. elvbarátaim nem maradtak volna adósok : keletkezett volna egy nagy vita a hadügyi költségek és azok alkatrészei fölött. Őszintén megvallom, hogy én és elvbarátaim nem tartottuk ezélszerűnek, időszerűnek, épen most e perczben provocálni nagy vitát e tárgyra nézve. Tettük és tenni fogjuk mindaddig, mig e költségek fenn fognak állani, de van annyi hazafiság bennünk. hogy megtudjuk választani a kellő perezet akkor, mikor ürügyként sem foghatják ránk, hogy ártunk a közügynek. Ez volt az indok, a mi engem arra birt, hogy ne foglalkozzam e kérdéssel, miután provocálva nem lettem rá. Az előttem szólott Horánszky képviselőtársam hihetőleg ugyanezen okból nem foglalkozott a közösügyi költségek kérdésével. Ha ilyen indokból kiindulva mérsékletet tanúsítottam, nem önök iránti tekintetből, hanem hazafiúi kötelességből e perezben, akkor azt hiszem, hogy elismerést nem, azt nem várok a t. államtitkár úrtól, de legalább szemrehányást nem vártam volna tőle. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Magára a költségvetésre nézve ugy határozati javaslatomban mint első felszólalásomban első sorban a tényleges hiányt állapítottam meg szemben a deficittel, melyet a pénzügyi bizottság többsége állított fel. Nagyon sokat foglalkoztak a lefolyt vitában a hiány alkatrészével és legelőször történt, hogy felmerült ily új tan, melylyel ugy látszik, ezentúl gyakran fogunk foglalkozni, mert ez egy új jelszó, melyet első sorban a t. előadó ur adott ki, felfogta azután Asbóth t. képviselő ur, sőt Láng Lajos, t. képviselő ur is s azután többen mások. Ez az új tan az, hogy a törlesztési adósságot igazságosan nem is lehet hozzászámítani a deficithez. Pedig erre nézve a voltt. pénzügyminister úrral már egyetértésre jutottunk volt; ő már az utolsó években önkényt hozzászámította ezt is a deficithez. S most ezen írj tannal akarnak íy irányt inaugurálni. Azt mondják, hogy ez nem igazságos, mert a kölcsön, melyet mi most törlesztünk, valamire fordíttatott, az a valami megvan, az ellenérté-