Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-46

4S. országos ülés jauuár 23-án, hétfőn. !SS8. 187 eredményeit eonstatáljam és ezenfelül az első beszédemben felhozott számadatok helyessége tekintetében kijelentsem, hogy arra nézve tuddommal sehonnan kifogás nem tétetett; másfelől pedig, hogy az azokból levont hibás consequentiákkal szemben megvédjem saját álláspontomat és határozati javaslatomat. E szempontból tisztán és kizárólag azon beszédekkel fogok foglalkozni, melyek a költségvetést és a pénzügyi politikát fölkarolták s ezek közt a t. ministerelnök urnak, a t. előadó urnak, a t. államtitkár urnak és Láng Lajos t. barátomnak beszédeivel. (Halljuk!) Hogy t. képviselőtársam, Wekerle államtitkár urnak beszédén egy oly hang vonult keresztül, mely oly igényeket támasztott, melyeknek a tartalom felfogásom szerint meg nem felelt, arra beszédem folyamán fogok kitérni. Ezúttal csak azt jegyzem meg, hogy az a hang, melyet ő használt, ebben a házban nem új. Az optimismusnak, az illusiónak, az eredmények által soha és egyetlen egy esetben sem igazolt szóáradatnak hangja az, a mely a magyar pénzügyeket arra a jégre vezette, melyen azok jelenleg állnak. Hogy ezzel szemben kétszeres óvatosságra van szükségünk, különösen midőn t. képviselőtársam szava, ha nem is döntő, de mindenesetre nagy súlylyal nehezedik a mérlegbe ott, a hol a dolgok elintéztetnek, hogy mondom, kétszeres óvatosságra van szükségünk: arra bennünket nem a jelen, hanem a múlt tanít meg. Az előző igen t. pénzügyminister ur épen oly rózsás színben festette a pénzügyeket (ügy van! Ügy van! a hal- és szélső baloldalon) és soha sem adott igazat azoknak, kik pénzügyi politikáján hibákat, foltokat kerestek és találtak. És mi az eredmény, t. ház? Az, hogy a pénzügyi helyzetet ma önök is súlyosnak találják; önök is constatálják, hogy ha nem is súlyosabb mint volt, de mindenesetre olyan, mely legalább is aggodalomra méltó. De mielőtt magába a költségelőirányzatnak és a pénzügyi politikának kérdéseibe bemennék, tartozom néhány észrevétellel a t. ministerelnök urnak azon feleletére, melyet a hozzá intézett kérdésemre, t. i. az 1886-iki zárszámadásokban előforduló azon különbözetre vonatkozólag adott, mely egyfelől az előirányzat, másfelől a tényleges eredmények közt mutatkozik. A t. ministerelnök ur ugyanis kijelentette, hogy az a 15.600,000 frt, mely az 1886-iki háztartásban mint különbözet jelentkezik, a 32 millió forint pénztári készletre van utalva véglegombolyítás tekintetéből, a mennyiben azt mondja, hogy ha a pénztári készletek, melyek megszavaztattak, realisáltatni fognak, akkor e czímen póthitellel jönni nem fog. Jól tudom, ezen 15 millió forint már tényleg fedezve van 1886-ban a 19 milliós póthitel pénzeiből; de azt is tudom, hogy mi ezen összeget annak idején a pénztári készletekben mutatkozó hiány reeonstruálására szavaztuk meg és nem a költségvetésben felmerülő kiadások fedezésére (Ügy van! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nem akarok ma még e pénztári készletek sorsa felett végleges és döntő véleményt mondani, mert arra majd az 1887-iki, esetleg a 88-iki zárszámadás fog támpontokat nyújtani. De legyen szabad kérdeznem, hogy midőn az igen t. kormány 1886-ban az azt megelőző években mutatkozó előirányzati és tényleges eredmények közti különbözetnek fedezete tekintetében a törvényhozás elé hitelkéréssel jött, holott azt eziíttal nem teszi, hanem a végleges fedezetet a 32 millióra utalja, vájjon nem újabb bujkálás-e ez? (ügy van! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Igenis kényelmetlen volt a t, kormánynak, hogy 1887-ben ismét jöjjön a törvényhozás elé, hogy méltóztassék 15.600,000 irtot megszavazni, mert az 1887 iki költségvetés nem volt reális; de ha megtette akkor, a mint hogy helyesen meg kellett tennie; meg kellett volna tennie ezúttal is azért, hogy ez a helyzet mindenki által tisztán látható legyen és nem szabad voltbujkáluLnem szabad volt ezt a pénztári készletek czímére utalni, melyeknek végrendeltetése különben is már volt, (ügy van! bal felől.) Még csak némely körülményeket említek fel, mert mint mondom, végleges ítéletet mondani nem akarok. Ezen pénztári készletekből, mint a jelentésből is tudjuk, mintegy 12 millió frt már reálisáivá van. Ezen összeg előlegek alakjában vétetett fel; bár egy része vissza van fizetve és 21 millió forint körülbelül még az, a mi a pénztári készletekből reálisáivá és fmancirozva nincs. Ha én ezzel szemben azt látom, hogy az 1886-iki zárszámadás szerint az átfutó kezelésben a terhelő hátralékok összege 33 millió frtot tesz; akkor merem constatUni, hogy ha ezen terhelő hátralékok legombolyittatnak, akkor nem lesz sem pénztári készlet, se pénz; ott fogunk állani, hol álltunk: jönni kell ismét a törvényhozás elé valami czímen, mint jöttek annak idején a 18 milliós vasúti tőkével, a 19 milliós póthitellel, a Rába szabályozási hitellel, melyet momentán szintén más czélokra használtak és utoljára a pénztári készletekkel. No ha ez nem bujdosás, t. képviselőház, akkor én bujdosást nem ismerek. (Élénk helyeslés bálfelöl.) Egyenes, nyilt, reális irány, mely felnyitja mindenki szemét, nemcsak a pénzügyi helyzet, de a pénzügyi kezelésre vonatkozólag is: ez a javulás feltétele és én mélyen sajnálom, hogy ezen előfeltételt még ma sem láthatom a kormány pénzügyi eljárásában és kezelésében. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! Még egy közbeszólá^om folytán tartozom a t, ministerelnök urnak egy meg jegyzéssel. (Halljuk!) Midőn t. i. az államtitkár 34»