Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-46

jgg 46. országos illés január 23-án, hétfőn. 1SSS. ur ezen pénztári készletekről beszélt, közbe szók tiim — mert érdemül rótta fel, hogy iraee tekintetben is 20 millióval jobb a helyzet, mint midőn a pénztári készletek megszavaztattak, mondom, közbeszóltam, hogy: „savanyú a szőlő." Ha most látom, hogy a kormány a helyett, hogy a megszavazott hitelt realisálná, arra előleget vesz fel; ha azt látom, hogy hetek óta bizonyos kínlódás mutatkozik, (Derültség balfelől) a hitelek realisálása tekintetében: akkor én ebből más consequentiára nem juthatok, mint arra, hogy a helyzet nem rózsás és nem kormányon múlik, hogy azt eddig nem realisálta, de a múlik azon a piaezon, mely piacz a magyar állam hitele iránt nem viseltetik az önök hibája miatt azon bizalommal, melyet különben megérdemelne, (Ugy van! balfelől) Azt is bátor vagyok constatálni, hogy nem kis áldozatába fog az országnak kerülni, hogy ez a 32 milliós cassakészlet annak idején reálisáivá nem lett, még pedig meglehet, hogy nemcsak anyagi, de erkölcsi kárba is, mert hiszen aranyjáradék kibocsátásáról is lehet szó. Ma nem nyilatkozom, hogy ezen hitelműveletet a t. kormány hogyan csinálja, csak azt eonstatálom, hogy azon körülmény, hogy ezen pénztárkészletben megszavazott hitel annak idején reálisáivá nem lett, az országnak sokjába fog kerülni, (ügy van! a baloldalon.) Meglehet és mondhatják önök, hogy ennek ellensúlyozására a kamatok tekintetében is némi megtakarítás fog mutatkozni, de hiszen azon szükségletek, melyekre ezen cassakészletek megszavaztattak, szintén elláttattak és bizonyosan oly pénzekből, melyek a t. kormány kezeiben nem ingyen vannak, hanem érettök kamat jár egy vagy más alakban. De hogy a kamatrecompensatio semmi arányban sem fog állni azon árfolyamvesztességgel, melyet azon helyzet idéz elő, hogy a cassa-készlet idejekorán nem realisáltatott, azt senki, ki gondolkodik és a dolgokat figyelemmel kiséri, kétségbe nem vonhatja. (Helyeslés a baloldalon.) És még egyet legyen szabad felhoznom, t. ház, azon súlyos szavaim indokolására, h ogy a kormány ma sem őszinte, ma is bujkál, ma is takargatja a helyzetet. (Halljuk!) Az 1886-iki zárszámadásokban azon körülmény jelentkezik — én ugyan erre már első beszédemben reflectáltam, de választ nem kaptam, óhajtottam volna a választ, hogy teljesen meglegyen világítva a helyzet — hogy 2 millió 3 százezer és néhány százezer frttal tett többet a közösügyi kiadás, mint a mennyi megszavazva volt. A számokat a delegatio előterjesztése folytán összevetettem ezen számokkal s azt látom, hogy a túlkiadás valós7ánú']eg azon 2 millió és néhány százezer forintnyi összeg, mely 1886 ban a nettó vámbevételekből visszamaradván, az abból Magyarországra eső rész a t. kormány által administrativ utón lett kiszolgáltatva. Hogy állunk már most ezen kérdéssel? Ámult évben is volt 4 millió és néhány százezer frt ily visszamaradás és akkor a t. kormány a törvényhozás elé jött kérve, hogy ezen póthitel a közösügyi kiadásokra adassék meg. Ezen törvényjavaslat indokolásában akkor a kormány azt mondta, hogy felhatalmazást kell kérnem arra, hogy a közösügyi kiadások azon részét, mely a határvám bevételek visszamaradása folytán a vámbevételekből fedezhető nem volt, a közös pénzügyminister urnak szintén kiszolgáltathassam. Ez igen helyesen történt, t. ház. De most ily javaslattal nem jött a kormány, hanem kifizette administrativ utón. Hát legyen szabad kérdeznem, hogy az nem bujkálás-e, nem takargatás, hogy a t. kormány a póthitellel a törvényhozás elé nem jött és legyen szabad másodszor kérdeznem, hogy közjogunkkal egyáltalában megegyeztethető-e, hogy a költségvetési törvénybe fölvett kiadási összegeken felül a nélkül, hogy arra a törvényhozástól előzetesen törvényes meghatalmazás kéretnék, csak egy krajezár is kiszolgáltattassék, (Ugy van! balfelől) Felfogásom szerint ezt nem lehet megengedni. (Helyeslés balfelől.) És valamint a t. kormány a múltban nemcsak 1887-ben, de 1884-ben s egyébkor is, midőn a leszámolásokról volt szó, mindig a törvényhozás elé jött, midőn a közöl kormánynak bizonyos összeget kellett kiszolgáltatni, úgy ez kötelessége lett volna most is. Hogy ezt nem tette, nem járt el törvényes ég szabályszerűen, de bizonyosan nem tette azért, hogy az ország közvéleményét ujabban ily póthitelekre — hogy egyebet ne mondjak — lehangolni ne kelljen. Ez is oly jelenség tehát, mely feljogosít annak kijelentésére, hogy sem a pénzügyi kezelésnek realitását nem látom, mert, ha indokolt volt és a praecedens azt mutatja, hogy igen, ha törvényes volt s a törvény értelmében az volt, más alkalommal ily póthitelkéréssel a törvényhozás elé lépni: kötelessége lett volna ez a t. kormánynak ezúttal is. (Ugy van! balfelől.) Áttérve t. képviselőház, magára a költségvetésre vonatkozólag felmerült vita egyes részleteire, én a beszédek közt Láng Lajos t. képviselőtársamnak pénzügyi beszédét tartom olyannak, a mely kétségkívül legtöbb súlyai bir, nem azért, mert t. barátom nekem coneessiókat tett — hiszen nem nekem tette, hanem önmagának és saját álláspontja soliditásának — hanem azért, mert addig, mig a t. államtitkár ur csak a felszínen mozgott és egyes kiszakított tételekkel foglalkozott — pedig ez legkevésbbé volna várható arról a helyről — addig t. képviselőtársam közelebb férkőzött azon sebhez, melyet megvizsgálni, sondirozni kell s a melynek diagnózisáról és gyógyításáról szó van és lehet. Ha tehát én t. képviselőtársam beszédével fogok leginkább foglalkozni, ez nem azt teszi — mert fogok felelni némely dolgokra a t. állam-