Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-45

•jgg 45. ország-os ülés január 21-én, szombaton l&Sä sem a kormány pénzügyi politikáját megítélni képesek nem lehetünk. Ezt tűzvén ki feladatomul, nem ígérhetem, hogy nagyon rövid leszek, csak azt, hogy igazságos s lehetőleg tárgyilagos leszek. Hangsúlyoz tam, hogy „lehetőleg", mert vannak kérdések, melyek a személyektől el nem választhatók. Ilyen kérdés jelenleg pénzügyeink rendezése. Minthogy erre Tisza Kálmán vállalkozott, minthogy ezen már 12 év óta fáradozik, természetes, hogy az ő személye a tények megbirálásánál elkerülhetetlenül szóban forog De van még egy ok, a mely azt is indokolja, hogy e parlamentben sokkal gyakrabban foglalkoznak a ministerelnök személyével mint más parlamentben. És ez az ok, az a tünet, melynek párját szintén sehol a világon fel nem találhatni, hogy a kormány feje nemcsak láthatatlan, hanem látható feje is egy politikai pártnak éa e pártot annyira absorbeálta, hogy bármint vitatkoznak a túloldalon, bármint hivatkozzanak önállóságukra, ezt nagy részben absorbeálta vezérük személye. Igaz, hogy ő vezér is, közlegény Í8, vitatkozik többnyire egyedül maga, még pedig oly módon, mely nagyon közel jár a feleseléshez. (Élénk tetszés balfelöl.) De más kérdés, megfér-e ez a kormány és a kormány fejének méltóságával, valósítja-e azon nagyon jogos követelést, hogy a kormány feje a pártok felett álljon és miután maga a ministereinök ur is elismerte, hogy a minister is esak ember, lehet-e nála megtalálni azt az emberileg szükséges részrehajlatlanságot, melyet a kormány fejétől okvetlen meg kell követelni? De nem foglalkozom tovább e kérdéssel, kijelentem — mint előbb is mondám — hogy a kormányelnök személyével csak annyiban és oly modorban fogok foglalkozni, mely a parlamenti illemet nem sérti és csak annyiban, a mennyiben tények constatálásära okvetetlenül szükséges. (Halljuk ! a baloldalon.) T. ház! Midőn pénzügyeink annyira megfeneklettek, mindenki oly súlyosnak és aggasztónak találta a helyzetet, hogy egyszerű kormányváltozás nem látszott elégnek a kibontakozásra, hanem oly válságnak kellett bekövetkeznie, a melyben nemcsak személyek változtak, hanem a politikai irány is lényegesen módosult. A mint többen is említették, új korszak látszott nyílni Magyarországon nemcsak a pénzügyi, hanem az általános politikában is. Jogos reménynyel néztünk e változás felé, miután Tisza Kálmán vezérlete alatt új és igen becses erők nyerettek meg a szerintem egyedül lehetséges gyakorlati politikára, mely tudniillik a közjogi viszonyok alapján áll. Részemről nagy reményeket fűztem Tisza Kálmán személyéhez. Elvártam tőle, hogy #, a ki elítélte az 1867-iki kiegyezést, első kötelességének fogja tartani a szenvedett csorbát kiköszörülni és az 1867-nek 1848 féle fejlesztésében fogja keresni a kárpótlást azokért, a mikért 7 év alatt folyton küzdött. Igaz, nehéz, igen nehéz volt a feladat, mely a kormány előtt állott; de másrészről az is igaz, hogy soha sem volt még államférfiú, a ki oly feltétlenül rendelkezett a sikernek minden feltételével, mint épen a ministerelnök ur. Sikerült megnyernie a korona bizalmát; voltak ministerei, a kik soha sem zavarták meg calculusait; volt pénzügyministere, a ki tökéletesen értette szakmáját; volt neki állandó és megbízható többsége a parlamentben, mely soha sem tagadta meg egyetlenegy kérését sem, a mely szemet hunyt, midőn a túlkiadäsok pótlását követelte tőle, a miért bizony, méltóztassék megengedni, más parlamentaris országban egy pillanatig sem tűrték volna meg helyén; megszavazták neki mindazt, a mit akar a pillanatnyi szükség fedezésére, akár a végleges kibontakozásra szükségesnek ajánlott; elhallgatták még azt is, midőn a kormányelnök ur a pénztári készleteket elköltötte, a miért aztán ismét — kár hogy a ministerelnök ur nincs itt, mert igen szeretném, ha válaszolna ezen kérdésemre — nem gondolja-e, hogy ha ezt egy minister más országban meri tenni, elkerüli-e a vád alá helyezést? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Azon szerencse is érte még a ministerelnök urat, hogy több évi aránylag rossz termés után sokkal'több jó év jelentékenyen fokozta az adóképességet s igen természetesen jótékonyan hatott a közvetett adók kiaknázására. A cataster lényegesen emelte a földadó jövedelmét. Azon szerencse is érte, hogy oly pénzbőségkövetkezett be, melynek folytán minden szükségletére könnyen találhatott fedezetet. Kétszer volt alkalma a vámszövetséget meglíjítani. Vájjon csak részben is érvényesítette-e azon elveket, melyeket ellenzéki korában pengetett? Nem ! Sőt még csak annyira sem tudta vinni, hogy azon engedékenység, mely a mi részünkről oly nagy mértékben gyakoroltatott, a túlsó fél részéről akár csak egyszer is viszonoztatott volna. A rendkívüli események által ránk háramolt terhek sem voltak oly nagyok, hogy azok lényeges változást okoztak volna a mérlegben; mert hogy ha elfogadjuk azon számítást, melyet akár a pénzügyi, kormány, akár a pénzügyi közegek tettek, azok azon adósságoknak nagy tömegéhez képest, melyek az országot az ő uralkodása óta terhelik, még nagyon elenyészők. Még nemzetgazdasági calamitások sem hatottak közre annyira, hogy lényegesen csorbíthatták volna a jövedelmet. Ily előzmények után talán nem túlságos az a türelmetlenség és szorgalmazás, melylyel az egész