Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-44

44. országos ülés január20-án, pénteken. IS88. 123 aránytalanságot volna tehát hivatva az indireet adó paralizálni, mert az indireet adónak £155 cl tulajdonsága van, hogy aránytalanul terheli a fogyasztókat. De a t. ministerelnök ur kibontakozási tervére, a mely abból áll, hogy az eddig felemelt fogyasztási adókon kivül, a czukor és szeszt is meg akarja adóztatni, megjegyzem, hogy ez nem lesz elegendő, mert ha csak azzal a deficittel volna dolgunk, ha csak annak fedezetéről kellene gondoskodni, a mely elő van irányozva, akkor azt hiszem, ez is elegendő volna. Azonban fájdalom, az a deficit, a mely az előirányzatban van kitüntetve, még távolról sem képezi az összes deficitet, nem mintha azon számítást akarnám elismerni, melyet az ellenzék felállít, hanem más okokból. Itt van pl. a belügy ministeri tárcza vezetőjének jelentése, ebből mit tanulunk közegészségi szempontból? Egészségügyünk — azt tanuljuk ebből — igen szomorú állapotban van, mert hogy csak egyet említsek, az országnak 1260 közegészségügyi köre közül 422-ben nincs orvos, tehát az országnak mintegy harmadrésze orvos nélkül van és ennek tulajdonítható az, hogy pl. 1884-ben 155,000 ember halt meg a nélkül, hogy orvosi segélyben részesült volna. Yegyük a közoktatási ministernek jelentését. Hogyan állunk az iskolaügy terén? A t. minister urnak jelentéséből azt látjuk, hogy több mint ezer község van az országban, melynek nincs még iskolája és tán ennek a következménye az a szomorú eredmény — a mit megint a statistikai hivatal kiadványaiból ismerünk — hogy közel 8 millió lakos van, ki irni és olvasni nem tud. Hogy az igazságszolgáltatás terén hogyan állunk, azt mindnyájan tudjuk, szintén hivatalos jelentések alapján. Hogy a közutak tekintetében hogyan vagyunk, azt szintén tudjuk; hiszen a múlt héten, midőn a közlekedésügyi minister urnak a vicinális vasutakra vonatkozó javaslatát tárgyaltuk, olvashattuk a hivatalos indokolásban, hogy egész törvényhatóságok vannak, melyekben talpalatnyi út sincsen. És még egyet, hogy többet ne hozzak fel. A hadügyuiinister ur jelentéséből azt tanuljuk, hogy közkatonáink oly elégtelenül vannak élelmezve, hogy múlhatatlanul el kell csenevészedniök a mai nagy feladatokkal szemben. Mindezek oly dolgok, hogy mint az igen t. előadó ur, habár nem is nevezte meg az egyes concrét tárgyakat, helyesen mondta, ezek igen sok tenni valót kivannak és melyek előtt szemet hunyni a parlamentnek nem szabad. És én ezeket nem is azért hoztam fel, mintha helyzetünket még feketébbre akarnám festeni, mert annak nem volna ezélja; de felhoztam azért, hogy indokoljam azt, a mit most mondandó vagyok. Azt a kérdést vetem fel ugyanis, vájjon folytassuk-e a mostani rendszert, vájjon bizzuk-e mindezeknek az elintézését a lassú fejlődésre, munkálkodjunk-e ezentúl is összetett, kézzel? avagy bontakozzunk-e ki ezen szorult helyzetből egy csapással? és orvosoljuk-e gyökeresen pénzügyeinket? Mert bátor vagyok kérdezni: szabad-e az államot azon tehetetlenségben hagy nunk, melyben jelenleg van és mely nem engedi, hogy a polgároknak jogos, életbevágó érdekeit kielégítse? Szabad-e nyugodtan néznünk, hogy az országnak egy harmadrésze közegészségügyi tekintetben el legyen hanyagolva? hogy polgártársaink tízezrei pusztuljanak el, mert orvosi segélyben nem részesülnek? hogy a dyphteritis, a vörheny és más bajok egyes községekből egész nemzedékeket elpusztítsanak? Szabad-e azt engednünk, hogy a lakosságnak jóformán felerésze azon lelki homályban maradjon, mely múlhatatlanul bekövetkezik a szellemi tétlenség folytán és mely kell, hogy bekövetkezzék azoknál, kik még irni, olvasni sem tudnak? És kérdem, méltó-e a magyar államhoz, hogy azok, kikre az állam védelme, esistentiánk sarkköve van bizva, étel hiánya miatt elcsenevészedjenek. Én azt hiszem, t. ház, hogy ez az állapot mihozzánk nem méltó, nem méltó az sem azon politikai nagy álláshoz, melyet az európai, concertben elfoglalunk, hogy papírjaink 6%-on se kellenek senkinek, midőn kis duodec államok 3%-os papírjai parin felül kelnek. ISÍem méltó hozzánk az az állapot sem, hogy a hányszor néhány forintra van szükségünk, térdet hajtsunk az arany borjú előtt. Én tehát azt hiszem, t. ház, hogy miután ezen állapot reánk nézve mindenesetre szégyenletes: ebből ki kell bontakozni és pedig minél előbb és ha lehet, egy csapásra. Az nagyon természetes, hogy ezen kibontakozás áldozat nélkül nem képzelhető ; de én meg vagyok róla győződve, hogy a nemzet meghozza az áldozatot, ha látja, hogy azzal a czélt eléri és épen ezért az igen t. ministerelnök urnak kibontakozási tervére azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a mint ő tervez, nem elegendő annak a nagy deficitnek fedezésére, a mely ha nem is áll a költségvetésben, de benne van a nemzetnek nagy főkönyvében és melyet most nagyjában vázolni voltam bátor. Épen azért, habár tudom, hogy az eszme nem popularis, azt javaslom, hogy a fogyasztási adók emelését nem csak a szeszre, nem csak a ezukorra kellene szorítani, hanem véleményem szerint be kellene hozni egy általános fogyasztási adót és azt kiterjeszteni minden czikkre, mely elhasználás alá esik. Ha az a fogyasztási adó általános, elérhetjük vele azt, hogy az adótétel csekély és hogy ennek következtében az adó elviselhető, sőt alig érezhető lesz. Az eredmény pedig nézetem szerint mindenesetre kedvezőbb lesz,mintha egyes czikkeket nagyon megadóztatnának. Én azt hiszem, ezen 1(5"