Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-44
124 44. országos ülés január äO-áu, péntekeii. 1888. az utón a kibontakozás biztos és lehető gyors és azt hiszem, hogy ezen az utón a leghamarabb érünk oda, hova mégis törekednünk kell és hol más államok már régen vannak, hogy tudniillik a mostani felette súlyos egyenes adókat leszállíthatjuk. Én nagyon kérem az igen t. ministerelnök urat, lenne szives ezt az eszmét felkarolni, mert ha valaki, ő van hivatva azon nagy hatalom birtokában, melylyel dicsekszik ugy a nemzet, mint a korona részéről, hogy gyökeres terveket vigyen keresztül. En meg vagyok róla győződve, hogy kedvező eredményt fog elérni és kérem, ne riadjon vissza a nehézségektől. Más csapás az én felfogásom szerint ugy sem érheti, mint a mi alatt jelenleg az amerikai pénzügyminister nyög, hogy tudniillik annyi pénz van kasszájában, hogy nem tud vele mit csinálni. Elfogadom a költségvetést. (Helyeslés a jobboldalon.) B. Jeszenszky Sándor: T. képviselőház! (Halljuk!) Hatvanegy éves korában az embert már nem szenvedélyei vezetik, de komoly megfontolás után léphet csak a cselekvés mezejére; és ép ezért mentől lángolóbb hazaszeretete, annál komolyabban latolja cselekedeteinek lehető következményeit, mert a könnyelmű handabandával használni nem, de ártani igen sokat árthatna hazájának. A megfontolás nem a határozatlanságra, de annak ellenkezőjére vezet, a könnyen odadobott szavak visszavonhatok, mert az elragadott hévben kiejtett nézetek nem terhelhetők a felelősség azon súlyával, melylyel a komoly megfontolást követő cselekmények. Midőn ezen nézetemnek adok kifejezést, vajmi természetes az, hogy megfontolva mondandó szavaimért a felelősséget, első sorban önmagámra tartom kötelezőnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha ezen nyilatkozatom után felszólalok, bizonynyal, minden melléktekintettől menten csakis a honfiúi kötelesség parancsszavának engedek, mert legjobb meggyőződésünket elhallgatnunk nem szabad, de ha ebben tévednék, köszönettel veendem a felvilágosítást. Ha hazánkat csakugyan szándékunk nehéz helyzetéből kimenteni, ugy el kell ismernünk, miszerint ezt csak együttes jóakarattal tehetjük és igy nem lehetünk jogosítottak arra, hogy egymás hazafiságát kétségbe vonva, ugy állítsuk a nemzetet a világ elé, mintha ennek minden tagja csakis az önzésben tündökölne. Hosszú évek során észleltem már e kóros állapotot és ha használni nem tudnék is, mi szivemet mélyen keserítené, mégis, gyengeségem tudatában is, mulaszthatlan polgári kötelességemnek ismerem annak orvossága keresését. Mert én ugy vagyok meggyőződve, hogy e hazában, melynek ezer éves fennállását immár megérjük, nem létezhet oly honfi kebel ? melyben e szózat a sziv minden mozzanatára fel ne hangzanék: A haza minden felett! (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ha ez igy van, t. képviselőház, minek igy kell lennie, mert őseink honszerelmöket mindenkor gonddal ültették által az ifjak sziveikbe ugy, hogy az a lélek éltetőjévé vált: kérdem, helyes-e akár egyik, akár másik fél részéről az, ha az ellenvéleménynek hazafiságát kétségbevonni nemátalja. Én nemcsak kétségbe nem vonom a tiíloldalon ülök hazafiságát, de sőt megvagyok győződve a felől, ha hogy sikerülne nekünk a magyarok Istenének segedelmével hazánk önállását, a korona alatti függetlenségünket kivívnunk, egy sem lenne a túloldalon található, ki legnagyobb lelki örömmel ne áldaná ezért Istenét. A különbség közöttünk tehát csak abban található, hogy míg mi törvényeinkre támaszkodva és ismerve alkotmányosan érező királyunk igazságszeretetét és tudva azt, hogy a lajtántúli tartományok zilált belviszonyaik mellett nem alkalmasak arra, hogy az osztrák-magyar birodalom támpontját képezzék, nemcsak hisszük, hogy a korona alatt egy független Magyarország létesíthető, de sőt meg vagyunk győződve, miszerint ez, ha az összbirodalom fennmaradását koczkára tenni nem akarjuk, mulhatlanul kell, hogy be is következzék. Ezzel szemben a túloldal bár bensőleg az ő magyar leikeiknek is ez óhajuk netovábbja, nem mer bizni a szép jövőben és mert azt hiszik, hogy az ez ideig tapasztalt, de mindenkora mi kárunkkal járó tatarozásokkal is biztosítható Magyarország és a monarchia jövője, a siker kétségében nőtt félelmük nem engedi meg nekik a huszáros atak megindítását, pedig: Audaces fortuna juvat, timidosque repellit. Tehát nem a hazafiatlanság, nem is az önzés az, t. képviselőház, a mi a túloldalt elveink követésében gátolja, ele tán subtilisebb, vagy ha ugy tetszik, bátortalanabb hazaszeretetük. És vájjon ki vádolhatná a védőt rosszlelküséggel, ki akarata ellenére már első szavával meggyengítvén a védelem alapját, még megmaradt érveinek gyengeségétől félvén, legjobb lélekkel felkarolt védenczének kárára enged annak igazaiból, hogy legalább a veszett fejszének nyelét menthesse meg védencze javára. Mig ellenben a másik védő érveinek erejében és a legfőbb biró igazságszeretetében bizva, követeli mindazt, mihez a törvény alapján joga van. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Önök a védelem alapját már az^első megindulásukkal meggyengítették és innét ered kétségük mindannak eínyerhetéséhez, mihez jogunk van, de látszólag megtagadják a király igazságszeretetét is, mert nem mutatnak bizalmat igazságos | ítéletéhez, különben a ministerelnök ur nem mond| hattá volna itt a házban azt, hogy a mi óhajaink I zavarok nélkül keresztül nem vihetők.
