Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-43
43. országos ülés január 19-én, csütörtökön. 1888. 117 tiát tulajdonított beszédemnek. Az első, hogy ugy mondjam, episodicus jelentőségű; ő ugyanis ugy beszélt, mintha én Franeziaországról olyan ítéletet mondtam volna, hogy Francziaország, mert szakított a hagyományokkal, száz év óta semmi nagy eredményt, semmi nagyot nem tudott tenni. Bocsánatot kérek t. képviselőház, én ugyan nem dicsekedhetem a képviselő urnak széles tudományával és tanulmányával, (Derültség a bal- és szélső baloldalon) de annyira járatlan a modern történelemben még sem vagyok, hogy ily képtelenséget mondjak. (Élénk tetszés és helyeslés a bal- és szélső balfelől.) A mit én mondtam — ámbár a szavakat nem idézhetem, mert én ugyan az országgyűlési naplóért elküldtem, de az kezeim közt ez ideig nincs — az értelemre azonban világosan emlékezem, az abból állott, hogy a democratiának, mely a mi századunknak egyik nagy elvi irányzata, számos fényoldala van; de meg van az az árnyoldala is, hogy nem igen kedvez a politikai traditiónak, mely pedig a nemzet-fentartásnak egyik fontos alapja és hogy ezért Francziaország, mely az akkori uralkodó osztályok csökönyössége miatt a szükséges átalakulásokat forradalom alakjában volt kénytelen keresztül vinni, ma is megsínyli a traditiók megszakításának következményeit, a mennyiben politikai szervezete iránt végleges megállapodásra ezen a századon át nem tudott jutni. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) És ez, t. képviselőház, történeti igazság. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A democratiának minden igaz barátja azt fogja kívánni, hogy vajha sikerülne a democraticus elvek érvényre jutását a nemzeti hagyományok fentartásával minél szorosabb összeköttetésbe hozni. (Elénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Ez azonban episodicus természetű. De a t. képviselő ur nemcsak engemet, hanem azt a pártot is, melyhez tartozom, főleg azonban mégis engemet, avval vádolt, (Halljuk! Halljuk!) hogy mi azon nevezetes törvényjavaslat tárgyalásakor a kormánynak javaslatával ellenkezvén, a rendiességnek diadalát mozdítottuk elő, (Derültség balfelől) mi a korszerű átalakításnak útjába akadályokat gördítettünk. (Halljuk! Halljuk!) Bocsánatot kérek, t. képviselőház, ne méltóztassék a kormány eljárásának, a kormány gyengeségének következéseit nekünk imputálni. (Élénk tetszés és helyeslés balfelől.) Mi, t. képviselőház, egy valódi organicus reformot kívántunk. (Ugy van! balfélől.)Mi ki akartuk tágítani a főrendiháznak kapuit, mi be akartuk abba vinni a képviseleti elemet. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mi ezért az igazi reformért küzdöttünk. (Élénk helyeslés és tetszés balfelöl.) Hogy azután a főrendi házban túlerőre emelkedvén a rendiesség szelleme, a t, kormány a helyett, hogy akár egyik, akár másik alakban a reformeszmét fentartotta volna, ezen szellem előtt, mint bármely igaz hatalom előtt, melylyel szemben áll, megretirált (Tetszés a bal- és szélső baloldalon) és olyan reform jött létre, a melyet reformnak csak csúfolni lehet: (Igaz! Ugy van! abalés szélső baloldalon) ez nem a mi hibánk, ez a t. kormány gyengesége ez a t. kormány bűne. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső balolda'on.) Én tehát arra a küzdelemre, melyet mi egy valódi, egy a szónak legnemesebb értelmében szabadelvű és democraticus szellemű reformért i+t küzdöttünk: én,ha Mathuzsalem korát érném is el, mint politikai életemnek egyik mozanatára, mindenkor büszkeséggel fogok visszaemlékezni. (Zajos helyeslés és tetszés balfelől.) Pázmándy Dénes: T.ház! (Nagy zaj. Halljuk ! Halljuk! Élénk felkiáltások jobbról. Nincs joga szólani. Rendre!) Én a ház engedelmével, ámbár nem voltam személyesen megtámadva, kivánok egy pár szót szólani. (Nagy zaj jobb- és balfelől.) Elnök: T. ház! (Nagy zaj. Elnök csenget,) Engedelmet, de a t. képviselő ur, mert személyes megtámadásnak nem volt kitéve, most nem szólhat s ebbeli jogát csak akkor érvényesítheti, ha a sorrend reá kerül. (Helyeslések jobbfelöl. Ellenmondások a szélső baloldalon.) Egyébiránt a házszabályok sem rendelkeznek olykép, hogy a ház, ha valaki ezt kéri, a szólást megengedni tartoznék, mert ez kívül esik a házszabályokon. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Zaj a szélső baloldalon.) Következik Komlóssy Ferencz. (Halljuk! Halljuk!) Komlóssy Ferencz: T. ház! Engedjék meg, hogy röviden hozzam fel azon indokokat, a melyek engem arra késztetnek, hogy a kormánynyal szemben bizalmatlanságomat jelezzem, másrészről pedig indokoljam, hogy a jelen költségvetést általánosságban miért nem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául. (Zaj. Elnök csenget.) T. ház! Legtöbb képviselőtársam, a kik eddig felszólaltak, rendszerint beszédjök végén mondták ki a sententiát, hogy ugyanis nem fogadják el a költségvetést. Én megfordítva teszem, kimondom a sententiát beszédem elején, azután indokolom, a mennyiben az indokoláshoz szükséges anyagot megadja a mindennapi tapasztalás, megadja úgyszólván minden nap, minden óra, minden perez. Én a pénzügyminister ur iránt nem lehetek bizalommal, mert ugy nagyváradi beszédje, mint pénzügyi esxposéja irányadó külföldi pénzkapacitásokra azon benyomást tette, hogy a pénzügyminister ur pénzügyministernek nem született, sem pedig annak nem képezte magát. Maga is bevallotta ezt, így tehát én nem lehetek bizalommal a pénzügyminister ur személye iránt, de azért sem, mert tudom, hogy tavaly a Budapesten egybegyűlt gazdák ülése constatálta, hogy a kormány