Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-35

408 35. országos ülés deezember 17. Í8S7, években egy karczolást sem tett a restaurateur a a képeken. Tehát midőn az Eszterházy-képtár műkincseivel megtörtént az, hogy daczára annak, liogy a restaurateur a képekhez egész éven keresztül hozzá sem nyúlt, még 3—4 képet küld az igazgató ur restaurálás végett. Ezt egy magyar festővel szemben sem tartanám megengedhető eljárásnak, annál kevésbé a kezelési rend szempontjából egy külföldivel szemben tűrhetőnek. De, t. ház, azt is mondja a jelentés, hogy a rézmetszetek és a kézrajzok rendben vannak. Itt röviden a következők összegezésére szorítkozom. Első sorban az a helyiség, a hol össze vannak zsúfolva egymás hátán képek, portefeuilleök, könyvtár s még képek is vannak felaggatva, az én laious felfogásom szerint a világon mindennek megfelelhet, csak annak nem, hogy ott drága rézmetszetek és kézrajzok őriztessenek. Kifogás alá esik e helyiség tűzbiztonsági szempontból is, de azért is, mert a közönségnek nem "hozzáférhető, a mennyiben az az igazgató ur dolgozó szobája, ellenben a s?olgaszeinélyzetnek nagyon is hozzáférhető. Ha belépünk a helyiségbe, első sorban catalogust kérünk. S most miről győződünk meg ? Árról, hogy ily catalogusnak hire-hamva sincsen. hanem van ott egy 1859-ből való ágrólszakadt német nyelven készült leltár, meyet 1880. óta a t. igazgató ur nem ért rá még magyarra fordíttatni. A leltár összevissza van karczolva jegyzetekkel és kijavítva, a mit okmányoknál egyátalában nem helyeselhetek. Jegyzetekkel történik utalás arra, hogy egy-egy darab más portefeuilleben van, minthogy az igazgató ur az egyes darabokat commassálta. Hogy hosszadalmas ne legyek, csak arra szorítkozom, hogy felolvasom e kérdésben a szakértők véleményét. A szakértők ugyanis e tárgyban nem ugy nyilatkoznak, mint a jelentés mondja, hogy tudniillik csak egy doublette hiányzik, hanem ezt mondták: alapleltár nincsen. A Kratzmann által készített lajstromról pedig más szakértők azt mondták, hogy az nem felel meg a kívánalmaknak. Két szakértőre hivatkozom, a kik azt állították hivatalos jelentésükben, hogy ezen leltár ug3

r tudományos, mint kezelési szempontból a legelemibb kívánalmaknak sem felel meg. Ezt Pulszky Károly és Ligeti Antal szakértő urak akkor állították, midőn 1880-ban Kratzmanntóí a képtárt átvették. 1880. óta azonban az igazgatóvá lett Pulszky Károly szakértő ur ezen a legelemibb kívánalmaknak sem megfelelő leltárt 1887-ig sem ért, rá kijavítani. A bizottság által felkért szakértők pedig azt mondták, hogy a lajstrom több esetben eltéréseket mutat, egy esetben pedig egy különösen szépnek tartott Eembrandt rézkarcz helyett nyilván másolatra találtak. (Mozgás.) Talán az igazgató urnak érdekében fog állani, hogy a szakértők e nyilatkozatát alkalmilag bővebben is megvilágítsa, mert ez oly nagy rendetlenséget involvál, melyet vagy teljesen megczáfolni, vagy felvilágosítani érdekében állhat. Constatáltatott, hogy a t. igazgató ur 1886-ból való számadásait még 1887. deezember havában, midőn a vizsgálóbizottság ott járt, nem adta volt be. A t. igazgató ur azzal védekezett, hogy egy Szabó Kálmán nevű úrra hivatkozott, a ki beteg lévén, nem adhatta be a számadásokat. Nincs szerencsém ismerni ezt a Szabó Kálmán urat, de ismerem a budgetet. Ebből azt látom, hogy a képtárnál csak egy igazgató és két szolga van rendszeresítve. Már most az én nézetem és a budget szerint az a Szabó csak szolga lehet. Nem hiszem, hogy Magyarország képtárának számadásait akár az ügykezelési szabályzat, akár a ministerium egy szolgára bizta volna. De ha igy volna is ég feltéve, hogy azon szolga beteg volt: a t. igazgató urnak talán még is kötelességében állott volna a beteg szolga helyett legalább az 1887-ik év folyamán benyújtani a.z 1886-ik évi zárszámadást, de daczára annak, hogy ez iránt többször megsürgettetett, a számadásokat 1887. deezember hó 10-ig sem adta be. Kötelességem, t. ház, még egy dolog iránt nyilatkozni és ez a kolozsvári ékszer kérdése. Á bizottság eleinte a tárgyalás alapjául vette azon concret alakban felmerült vádat, hogy egy drága rubinnal bíró ékszer kicseréltetett és helyébe egy más, értéktelen darab küldetett. Történt pedig ez az ötvös-műkiáilításon. A tények, i ház, a következőket igazolták. (Halljuk! Malijuk!) A kolozsvári kegyesrendiek háza az ötvösműkiállításra tényleg küldött több ékszert, a melyeknek leltárban jelzett egyik ékszerének nyers becsértéke 200 forintot tett. Ez egy broche volt szent György lovaggal és ezen broche helyett kaptak vissza öt darab gyöngygyei ékesített kisebb értékű brochet. A hozzám beérkezett és teljesen megbízható forrásból merített adatok szerint a kolozsvári ékszerhistória tényleg ugy áll, hogy e broche 300 forint nyers értékű, műbeesére nézve pedig kiszámíthatatlan értékűnek jeleztetik. Már most, t. ház, 1884-ben reclamálta a kegyesrendiek háza a kicserélt ékszert és követelte, hogy vagy az eredeti ékszert küldjék vissza, vagy kárukat térítsék meg. És, t. ház, 1884. óta többszöri sürgetés daczára, máig ezen felhívásra válasz nem érkezett. (Egy hang szélső balfelöl: Szegény uMramontánok! Derültség.) Én, t. ház, nem akarok senkit vádolni, de tény az, hogy az ötvösmű-kiállítás egy országos bizottság által a nemzeti becsület védelme alatt rendeztetett. Ezen bizottságnak titkára volt az igen t. képviselőtársam és a képtár igazgatója Pulszky Károly. Teljesen igaz, a mit ő e tekintetben állít, hogy a bizottság többi tagjai is egyetemlegesen felelősek vele: de én mégis azt hí-