Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-33

390 33. országos ülés deezeinber 14. 1887. miután pedig a megye* levéltárában elhelyezendő jegyzőkönyvek és szavazati névjegyzékek történelmi adatoknak is tekinthetők, tehát azoknak közjegyzőileg hitelesítendő másolata a nm. m. kir. belügyminister úrhoz esetleg az 1884. év XXXIH. t.-cz. 92. §-a értelmében leendő intézkedés vége t fel terjesztetni rendeltetik." Ez intézkedés a fegyelmi eljárás. Kérdem most a belügyminister urat, ha az a központi választmány megvetésre méltó módon elhanyagolni nem akarta kötelességét és hivatalos feladatát, tehetett-e egyebet vagy mást, mint a mit cselekedett? Azt mondotta, hogy kezében vannak az iratok, a számok meg vannak hamisítva, a leszavazottak végösszege meg van hamisítva, a küldöttség jegyzőkönyve nem felel meg a szavazási lajstrom tartalmának, tehát az is meg van hamisítva s a többség az ellenjelölté é;t pedig nem egy-két, hanem 28 szavazattal. Ily esetben én, miután ez adatok történeti okiratokat képeznek, figyelmeztetem a belügyminister urat indokoltan, mert a törvény azt rendeli, hogy a fegyelmi eljárás elrendelése iránti kötelességét teljesítse. A ministerelnök ur a belügyminister úrral egyetértésben azt mondja, hogy nem engedhette meg, hogy a központi választmány hatáskörén túlterjeszkedhessek. Tegyük fel, hogy nem engedte meg. De mit tett hát maga a belügyminister ur? Elrendelte a fegyelmi eljárást? Nem. Utasította-e a főispánt, hogy elrendelje? Utasította-e erre a közgyűlést? Nem. Hát mit tett a minister ur ? A központi választmány kötelességszerű, törvényszerű és becsületes eljárását megsemmisítette és a központi választmánynak azt mondotta, hogy „semmi közöd a dologhoz." Bocsánatot kérek, hogy itt helytelenségek, visszaélések előfordultak, azt a bíráló bizottságnak kisebbsége nemcsak állítja, de igazolja is. És nemcsak az, mert ha csak az volna, a niinisterelnök ur azt mondaná, hogy két ellenzéki férfiú adta a különvéleményt, de a vármegyének központi választmánya is határozottan megjelöli a visszaéléseket. A minister urak akármelyiké tekintse meg azon nyilatkozatokat, más következtetésre nem jut mint én. Már ily esetben, ha egy hatóság a törvény által ráruházott kötelességét teljesíti és a ministert is figyelmezteti arra : szabad-e a kormánynak azt mondani, hogy nemcsak én nem rendelem el a fegyelmi eljárást, de nem engedem, hogy más hatóság is beleelegyedjék abba ? És ez az eset, a melytől a t, ministerelnök ur félti az alkotmányt és alkotmányosságot és a választások szabadságát? Hiába van nekünk a választások szabadsága és hiába beszélünk mi alkotmányról mindaddig, a mig az alkotmányos jogok sítlyos megsértői meg nem büntettetnek. Addig az alkotmány, alkotmányos szabadság és választási szabadság hazug phrazis, semmi más. Minden jog annyit ér, a mennyire tiszteltetik. Minden jognak értéke függ attól, mennyiben védelmeztetik az meg a közerkölcsökben, mennyire az intézményekben és menynyire a törvényekben. Hogy a közerkölcsök e cabinet vezetése alatt védelmeznék a választási szabadságot, nem állította még senki és hiába is állítaná. De legalább kötelessége volna a kormánynak — s nekünk jogunk ezt követelni — hogy ott, a hol e jogok súlyosan sértetnek, a büntető és fegyelmi törvény jöjjön alkalmazásba. A ministerelnök ur régóta ministere ez országnak; mutasson egy példát, a mikor ő vagy kormánya választásoknál az alkotmány súlyos megsértői ellenében a büntető, vagy fegyelmi törvényt alkalmazta volna. De ha sohasem tette is eddig: kétszeres kötelessége lett volna ez egy esetben. A ministerelnök ur azt mondja és egész felelete azt tartalmazza, hogy választási sérelmek esetén a petitionalis jog megóvatik a parlament által, megóvatik és tiszteletben tartatik a biráló-bizottság által, ezzel a dolognak vége. A petitio joga igenis fontos, (Ralijuk! Halljuk!) de mikor és miért fontos ? Akkor és azért, hogyha az gyakorolható is, hogy ha azoknak, kiknek meg van a joguk, megadatik minden törvényes mód és alkalom arra, hogy sérelmeiket szabadon s egész terjedelmükben feltárhassák és igazolhassák. Már most mi történt a kaposvári esetben? És ez a ministerelnök ur kormányzatának, nem mondom, hogy legsötétebb, de mindenesetre igen sajátságos oldala, melyet igen röviden ki fogok fejteni, mert a kérdéssel szorosan összefügg. A törvény azt rendeli, hogy a választási közokiratok három egyenlő példányban szerkesztessenek: az egyik a megválasztott képviselőéa másik a vármegyénél, a harmadik a belügyministeriumnál marad. Mi az értelme annak, hogy három példány kell? Az, hogy a három példány mindegyike ellenőrizze a másik kettőt, az egyik a másiknak képezze igazolását és ha egymástól eltérnek, czáfolását, szóval mind a három alkalmas legyen arra, hogy vitás kérdések esetén belőlük az igazság kiderittessék. Hogy a törvény, még pedig nemcsak a 74-iki, hanem a 48-iki is ezt rendeli, ennek más értelme nem lehet. De ép ezért kétségbevonhatlan, hogy a,zoknak, a kiket a dolog közvetlenül érdekel, joguk legyen ez iratok megtekintésére. És mióta a ministerelnök ur vezeti az ország belkormányzatát azóta az a hihetetlen gyakorlat lépett életbe, hogy sem a megyei, sem a niinisteri példányt és főkép ez utóbbit a legközvetlenebbül érdekelt feleknek sem szabad megtekinteniük. Itt például ez esetben maga az állítólag kisebb-