Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-29

*98 29. orsíágos WéB äee««ml»er 9. 1Í87, deti javaslat volt, hogy t. i. zárt városokban, ha | valakinek Julius 1 -én egy hectoliternél nagyobb j borkészszlete lesz, a régi fogyasztási adó és a jelen fogyasztási adó közti különbözetet rá kell fizetnie, mikor ezt a pénzügyi bizottság még rosszabbá tette, mert Julius 1-je helyett a határidőt április 1-jére tette: ennek következménye az lett, hogy ott ma 6 frtra esett a bor ára. (Ellenmondások jobbfelöl.) Méltóztassék utána kérdezősködni. Szavaimat tényekkel bizonyítani kész vagyok. Én, t. ház, a jelen pénzügyi helyzetben lehetetlenséget kívánni nem akarok; én csak azt óhajtanám, hogy ilyen helyzetben, ha már fogyasztási adót kell a borra vetnünk, ne méltóztassék azt a t. ház feljebb emelni az eddiginél, hanem méltóztassék meghagyni a borra nézve az 1875. XXVIII. t.-cz. mellé csatolt tarifában kiszabott tételeket. Indítványom ide irányul, ennélfogva bátor vagyok a következő módosítványt benyújtani, hogy az első szakaszból ezen szócska „a bor" töröltessék, a mi ha töröltetnék, annak az eredménye az lenne, hogy megmaradván az 1875: XVIII. t.-cz.-ben előirt díjtétel, a fogyasztási adó még akkor is egy hektoliter bor után első osztályú városokban 2 frt 23 kr., zárt városokan 2 frt 97 kr., másodosztélyú városokban 1 frt 79 kr., a harmadik osztályú községekben 90 kr. maradna. Ezen díjszabás is igen magas ahhoz mérten, a hogy jelenleg szőlőgazdászatun i áll. Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Dárdai Sándor jegyző (olvassa). Eötvös Károly: T. ház: Szoros értelemben véve a törvényjavaslat ezen első szakaszának meritumához szólni most nem akarok; hanem ezt a szakaszt vélem alkalmasnak arra, hogy a fo gyasztási adó kezelésére nézve nézetemet lehető röviden előadjam s egyúttal bizonyos intézkedések tekintetében óhajtásomnak is kifejezést adjak a t. pénzügyminister ur előtt A fogyasztási adók s ezek közt a hus, bor etb. fogyasztási adók is különféleképen kezeltetnek, különféle helyeken az országban. Bizonyos tekintetben más kezelés van nyílt helyeken és más a kerített városokban. (Felkiáltások jobbfelöl : „Zárt városokban"!) Nem zárt. A pénzügyi szabályok „kerített" városokat mondanak. Én tehát kénytelen vagyok a hivatalos stylust használni itt. A kezelés módjait illetőleg történik az először a pénzügyi közegek által közvetlenül, történik a községeknek adott átalány mellett és történik bérleti rendszer mellett. Hogy egyik vagy másik módon miként lehetne jobb, czélszerübb s még a kincstárra nézve is előnyösebb a kezelés, arra nézve én itt, mint egyáltalán nem szakférfiú, véleményt koczkáztatni nem akarok, csak egyre vagyok bátor a t. pénzügyminister ur figyelmét felhívni, t. i. arra, hogy ezen fogyasztási adónak magánbérlők által kezelése szerény nézetem szerint olyan, mely sem az íidó természetének, sem az állam tekintélyének meg nem felel, a legkevésbbé felel meg pedig a fogyasztási adó kötelezettek érdekének és jogainak. Nem kételkedem azon, hogy a t. pénzügyminister ur nemcsak a jövedéki dolgokban, adótörvényekben, kezelési szabályzatokban s más ilyenben, hanem bizonyos mérvig a világirodalomban és talán a szépirodalomban is jártas egy kissé s kétségkívül ama hires angol színműírónak, Shakespearenek némely munkáit ismeri. Azon sem kételkedem, hogy ismeri Hamlet monológjában azt a hires tűnődést. Lenni vagy nem lenni, ámbár nem a ministerségre értette Hamlet. (Derültség.) Abban a hires monológban fordul elő egy pont, mely azt mondja, hogy vájjon ha megszűnünk élni, ott túl, abban a másvilágban megszabadulhatunk e ettől, attól, amattól; elmond egy csomó érdekes dolgot s a többek közt hozzáteszi: „Vájjon megszabadulhatunk-e a hivatalnokok paczkázásaitól ?" Mellesleg megjegyzem, hogy ezen kifejezés miatt alig tudom elhinni, hogy ezt a nagy tragoediát egy vándorszínész Írhatta volna, mert annak talán mégsem lehetett tudomása arról, hogy a hivatalnokok paczkázásai minő sok gyötrelemnek, szenvedésnek, nyomorgatásnak képezik forrását. De habár vándorszínész vagy államférfi irta is, bizonyára nem volt sejtelme arról, hogy a fogyasztási adó-bérlő paczkázásai mit jelentenek Magyarországon. (Derültség.) Én részemről sok esetben láttam azt, hogy ott, a hol a pénzügyi közegek maguk kezelik a bor- és a többi fogyasztási adót, ott a baj sok ugyan, de többnyire tűrhető; ott, a hol a községek átalányban veszik ki, bármily magas is az összeg, a melyért kiveszik a fogyasztási adót, mégis ott is tűrhető a baj és bár magában elég súlyos a teher, de elviselhető; ott azonban, a hol a pénzügyi szabályok rendelkezései alapján a pénzügyi közegek magok nem akarják kezelni, sem a községekkel az átalány-szerződést nem állapították meg, hanem a fogyasztási adót magán-bérlőknek adják arendába — és pedig ez igen sok esetben, száz, meg ezer községben van igy — ott az állapot csakugyan tűrhetetlen. Hogy ez a bérleti rendszer az állam tekintélyének megfelelő-e, a felett a pénzügyminister ur ám majd meditáljon önmagában és adja meg magamagának a feleletet; de engem nagyon emlékeztet arra az időre, a mikor még a templomok is arendába voltak kiadva. Azok az idők az ország történetében a nemzetnek szomorú éveiként vannak feljegyezve. De ezt a bérbeadást nem ez a cabinet, hanem a Bach-rendszer hozta be s miután ez behozta, természetes, hogy ez a cabinet szereti ezt fentartani