Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-26
246 26. országos ülés deezember i>. 1887. ha azon aggály merül fel, hogy a zárjelben levő kifejezés következtében a vízszabályozási járulék megszorító értelemben vétethetnék, hozzájárulok azon módosítványhoz, hogy az kihagyassék. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Hogy ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. A 4. §-hoz két módosítás adatott be. Az első bekezdéshez nem adatott be módosítás; azt hiszem tehát, hogy az elfogadtatik. A második bekezdéshez Szivák Imre képviselő ur azon módosítást adta he, hogy e pontban előforduló zárjeles kifejezés „védműfentartási" költség hagyassék ki. Kérdem tehát a t. házat: méltóztatik-e fentartani a bizottság szövegezése szerint a zárjel közötti kifejezést is, igen vagy nem? (Nem!) Azt hiszem tehát, hogy az nem tartatik fenn s igy ez a bekezdés Szivák Imre képviselő ur módosításával fogadtatott el. A többi bekezdés meg nem támadtatván, azt hiszem, kijelenthetem, hogy azok elfogadtatnak. A szakasz végére Dárdai Sándor egy új bekezdést hozott javaslatba. Kérdem a t. házat: méltóztatik-e ez ujabb bekezdést elfogadni, igen vagy nem ? (Elfogadjuk!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az elfogadtatik s igy az a szakasz végére fog iktattatni. Következik az 5. §. Josipovich Géza jegyző (olvassa az5. §-t). Balogh Géza jegyző: Kiss Albert! Kiss Albert: T. ház! (Halljuk!) Ezen szakaszban, bár elburkoltan, oly intézkedés czéloztatik, melyet én méltányosnak és indokoltnak még jelen pénzügyi helyzetünkben sem tarthatok. E szakaszban ugyanis ez mondatik: „az említett vagyontól járó illeték egyenérték az 1881, évi XXXIV. tv ez. 25. §-ában körülirt eljárás mellett 1888-ik évi január l-től kezdve ezen értékek alapul vétele mellett fizetendő". Hogy e szavakat megérthessük, vissza kell mennünk az itt idézett szakaszra, mely igy szól: „Az előző 24. §-ban nem említett egyéb országos tudományos intézetek és köztanintézetek ingatlan javaira az 1868. XXIII. t.-cz. 24. §. által megállapított illeték-egyenérték nem változik. Tehát a magyarázatot még itt sem találjuk meg, hanem megint vissza kell mennünk az itt hivatolt szakaszra, az 1868. XXIII. t.-cz. 24. §-ára, mely igy szól: „Az országos tudományos intézetek, köztanintézetek azon ingatlan javak éltékétől, melyek azoknak mint erkölcsi testületeknek kizárólagos tulajdonai, a mennyiben közművelődési czélokra szolgálnak, hitfelekezeti különbség nélkül, csak felét fizetik a szabályszerű illeték-egyenértéknek' 1 . De ezen szakasznak magyarázatát kell ismét keresnünk s ily czélból vissza kell mennünk az 1881. XXIV. t.-cz. 24. §-ára, melynek b) pontja idevonatkozólag ekként intézkedik: „kz illeték-egyenérték alól mentesek: b) &z állam igazgatása alatt álló közjlapok és tudományos egyetemek alapjai." Itt, t. ház, két mértékkel mér a törvényhozás : más mértéket alkalmazott az országos alapok és a tudományos egyetemek ingatlan birtokaira, ismét mást a többi közoktatási, jótékonysági, közművelődési intézetek alapjaira. 1881-ben, mikor ez történt, ez intézkedés még tűrhetőbb volt, mint ma; nevezetesen méltóztatnak emlékezni arra, hogy mikor a népoktatási törvény alkottatott, de még későbben, sőt közelebbről is, mikor a középiskolai törvény létrejött, megvolt az az irányzat, hogy a közoktatás lehetőleg államivá tétessék. Jelen pénzügyi viszonyaink közt azonban ezen eszmével — nem tudom, hogy véglegesen-e vagy csak ideiglenesen, de a tények bizonyítéka szerint — a közoktatási minister ur vagy szakított, vagy legalább ideiglenesen ennek létesítéséről lemondott. Meddig fog tartani ez az állapot, azt én nem tudom, de azt igenis tudom, hogy egy államnak, mely magát culturállamnak nevezi, egy államnak, a mely közoktatási czélokra, jótékonysági s közművelődési intézetekre súlyt fektet, ilyen egyenérték! illetékadót, mint itten tervezve van, elfogadnia lehetetlen. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Kifejtem az okokat igen röviden és kérem erre az igen fontos ügyre a t. ház becses figyelmét ! (Halljuk ! Halljuk !) Ha méltóztatnak megvizsgálni alapjait azoknak a népiskoláknak, melyek az országban fennállanak, meg méltóztatnak győződni a felől, hogy száz népiskolánkból kilenczvenkiíencznek az alapját azon kevés földbirtokok képezik, a melyeket az úrbéri rendezések, legelő-elkülönítések, tagosítások alkalmával nyertek. Én részemről legalább igen sok népiskolánknak helyzetét ismerem, de azok közül alig tudok egyet, hogy vagy a község, vagy a városi hatóság részéről adományozott ilyen földbirtok ne képezné annak fennállási alapját. Most már, t. ház, mikor az állam a népiskolák iránt a maga követelményeit folytonosan fokozza, (Halljuk! Halljuk!) most mikor nemcsak az állam, hanem maga a társadalom is — és igen helyesen — mindig több több követeléssel lép fel iskoláink irányában s ezen társadalom azt követeli, hogy ha kötelező az iskoláztatás, annak tandíjmentesnek is kell lenni; sőt tovább is megyés újabban még azt is követeli, hogy azok a szegény gyermekek, kik iskolába feljárni törvény szerint tartoznak, meleg étellel, ruházattal, tankönyvvel is elláttassanak; most tehát, mikor az iskolákat fentartó testületekre minden oldalról ekként nehezül reá a követelés: akkor, t. ház, nagyon méltányos, hogy ha a jelen pénzügyi helyzetünkben azon iskolákat feutartó testületeknek segélyt nem