Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-25

234 24. országos ülés Jeczember % 1887. volt és oly szomorú igazolást nyertek okoskodá­saink a tények által, {Ugy van! ügy van! baljelöl) hogy mi felmentve érezhetjük magunkat annak to­vábbi bonczolása alól. Csak annyiban kell vissza­térnünk, a mennyiben annak szomorú eredményei képezik mostani eljárásunk indokait! (Ugy van! balfelől!) De egyet bátorkodnám a t. államtitkár urnak és egyáltalán a t. többségnek figyelmébe ajánlani. (Halljuk!) Ha mostani pénzügyi politi­kájuk iránt bizalmat akarnak ébreszteni, akkor ne iparkodjanak azt a múlt pénzügyi politikának folytatása gyanánt feltüntetni; (Élénk tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon.) akkor ne ipar­kodjanak azt a szerecsent ^továbbra is fehérre mosni akarni. (Derültség balfelöl.) Mondják in­kább azt, a mit magok közt bevallanak és elis­mernek, hogy a pénzügyi politika eddig téves utón járt, ezentúl helyesebb utón akarnak járni. (Ugy van! balfelöl). Ennek nyílt kimondása és be­vallása által sokkal inkább fognak jövendőbeli eljárásuk iránt bizalmat ébreszteni, mintha most is pl. azt akarják bizonyítani, hogy nem oly na­gyot tévedett a kormány, midőn 1885-ben a rendes kiadások és bevételek közti < gyensúlyt helyreállí­tottnak mondta, sőt superplust helyezett kilátásba, mert hiszen az az egynéhány millió, a melylyel a rendes kezelésben még hiány van, költségvetésünk nagy számai mellett — úgymond — egyáltalán tekintetbe nem jöhet. Hát mennyi az a néhány millió ? Az az egy­néhány millió, t. képviselőház, az 1886-iki zái-szá­madások szerint 8.645,000 frt a rendes kezelés­ben! {Ugy vna! balfelől.) A t. államtitkár nr, midőn Horánszky Nándor t. barátom közbeszólására azt válaszolta, hogy nem lesz annyi millió, — pedig a t. barátom csak 7 milliót mondott, mert ebből a 8 645,000-ből az időközben megszavazott póthiteleket leszámította, szóval azon levonásokat eszközölte, melyeket most magyarázni hosszadalmas volna, de a melyeket eszközölni kell, ha a zárszámadást a költségvetés­sel egyenlő alapokra akarjuk fektetni — mondom a t. államtitkár ur, midőn ezt a 7 milliót sokalta és azt mondotta, hogy tessék csak megnézni, nem lesz annyi, alkalmasint az ez idei költségvetésre gondolt, mert abban csakugyan nincs annyi. Hát erre válaszom az, hogy ha a tisztelt kor­mány minket egynéhány éven át csakugyan arra fog rászoktatni* hogy a zárszámadási eredmények megfelelnek a költségvetéseknek. Akkor igenis méltóztassék a költségvetésre hivatkozni és a költségvetésre rámutatva azt mondani: nem annyi a hiány, a mennyit ez urak állítanak; de most még azon sajnos megszokottságnak hatása alatt, hogy a költségvetést mindig meghazudtolják a zárszá­madások (Igaz! Igaz! bálfelöl.) és mig e téren új szokás meghonosítását nem látjuk, addig méltóz­sassanak megbocsátani, ha a költségvetésekben jelzett hiányokra édes kevés súlyt fektetünk; hanem a zárszámadásban mutatkozó tényekre, nem pedig a csalókáknak mutatkozó reményekre tekintünk. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Egyéb iránt a múlt pénzügyi politikára vo­natkozó fejtegetések terére a t. államtitkár urat követni nem akarom, hiszen ő is csak általános­ságban érintette azokat és mint mondám, csakis annyiban óhajtunk, kívánunk és kell a múltra hi­vatkoznunk, a mennyiben a múltnak tapasztalatai a jelenben követendő eljárásunkat szabályozzák. De foglalkozom azon szemrehányással, a mely a t. államtitkár ur azon szavaiban rejlik, hogy mik épen akarja az ellenzék az állam pénz­ügyeinek rendezését, hogyan képzeli rendbehoza­talát, ha az arra szolgáló eszközöket a kormány­tól megtagadja. (Halljuk! Halljuk:f) Ez a dolog­annyira fontos az ellenzék magatartására nézve az ország pénzügyi helyzete és követelményével szemben, de az országra nézve, sőt mindnyájunk politikai reputatiójára nézve is annyira fontos, hogy midőn ma arra alkalom nyílik, engedje meg a t. ház, hogy erre teljes szabatossággal, nyíltsággal és világossággal nyilatkozhassam (Halljuk! Hall­juk!) és elmondhassam nagy részben csak is­mételve azokat, a mit Horánszky t. képviselőtár­sam már elmondott, sok olyat, a mi nemcsak e törvényjavaslattal, de azokhoz hasonló más tör­vényjavaslatokkal szemben is szabályozza állás­pontunkat. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Hát, t. ház, akár hogy és akárkinek hibája által keletkezett a jelenlegi pénzügyi helyzet, mi nem vagyunk sem oly naivok, hogy azt higyjük, hogy orvosolni lehessen anélkül, hogy egyik vagy másik alakban áj terhek is vállaltassanak el, sem nem űzzük a népámítás és olcsó népszerűség szer­zés azt a mesterségét, hogy oly hitet, mintha va­lami csodás eszközökkel, új terheknek elvállalása nélkül a pénzügyi helyzetet sanálni lehetne, hogy mondom, ily hitet az országban terjeszteni akar­nánk. (Helyeslés a baloldalon.) Ez tiszta sor. De másrészről tekintsünk arra, mit mond a tapaszta­lás? Azt mondja, hogy azon időtől kezdve, midőn pénzügyi helyzetünk újabb roszabbodása kezdő­dött, tudniillik 1878. óta alig volt év, midőn a pénzügyi rendezés czímén akár a létező terhek sú­lyosbítása, akár új terhek megszavazása a háztól kéretett, a képviselőház és a törvényhozás másik háza által meg nem szavaztatott volna, szóval mi­dőn tényleg a terhek súlyosbítása létre nem jött volna. (Igaz! Igaz! balfelől.) És mi az eredmény? Az, hogy daczára a folyton növekedő terheknek, daczára a készséggel elvállalt újabb és újabb ál­dozatoknak, a pénzügyi helyzet mindig rosszabb és rosszabb lett, annyira, hogy crisis állott be, a mely a jelenlegi cabinet egyik tagjának, a pénz­ügy ministernek állásába került. (Igaz! Ugy van! balfelől.)

Next

/
Thumbnails
Contents