Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-21

150 SSL «rtzág«i filé* MT#mber 91. Itt?.. kisebb termesztőknél a dohánytermelést, ez által a dohány qualificatióját fogja emelni és a jövedelmet is szaporítani fogja; de oly eszközökkel, melyek törvényjavaslatban vannak, több jövedelmet nem fogunk elérni. Minthogy nekem ez a mély meggyőződésem — már rég fejtegettem ez elveket — és minthogy a dohánytermelésből hazánkra nézve sokkal boldogabb jövőt várok, teljesen hozzájárulok Heífy Ignácz t. képviselőtársam határozati javaslatához és a törvényjavaslatot még csak az általános tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Almásy Sándor: T. ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, mint indokolásából kitűnik, két szempontból adatott be. Először, hogy a dohánytermelés minősége javittassék és másodszor, hogy az elharapódzott nagymérvű csempészet megsemmisíttessék. Én sem a törvényjavaslatban, sem az indokolásban nem látom azt, hogy a kormány kellőleg gondoskodott volna először arról, hogy jobb dohány termeltessék. Mert midőn a termelők közt kérdéssé válik, hogy jobb dohányt miként lehet termeim, legczélszertíbb lenne, ha a módozatokat behozná maga a kormány azon eljárásában, miként bánik a dohánynyal, a mit vesz. Arra, hogy jobb dohány termeltessék, úgy látszik, hogy egyáltalában nem gondol. Pedig azt hiszem, mig a kormány eljárásában a beváltó hivataloknál nem intézkednék másként, addig jobb dohányt termelni lehetetlen. Lehetetlen pedig azért, mert mikor egy beváltó hivatalnál, teszem Kápolnán meg van határozva, hogy 20 — 40—50—60 ezer frtig terjedhet a bevásárlási összeg, tovább nem mehetnek, akkor ezen beváltó hivatal kötve van, igazságosan és érdemlegesen nem becsülheti meg a dohányt, hanem ahhoz a kitűzött összeghez kell irányítania az árakat. Ez egyáltalában nem buzdít arra, hogy jó dohányt termeljenek, mert igazságos árt nem kapnak. A termelőnek nagy panasza és nagy gátja az is, hogy nincsenek meghatározott szabályok, tudniillik, hogy melyik dohány után mily árt követelhet, mert a jó gazda, a szorgalmatos dohánytermelő már otthon tudja, s otthon becsüli meg, hogy ez a dohánya az első classisba, ez a másodikba és igy tovább fog menni és a rendes gazda nem csalódik. De csalódik a beváltó hivatal. Teszem azt, a válogatottakra meg van mondva, hogy lehetőleg nagy levelűek vétetnek be, hogy a termelő akként intézze el a csomagolást. A termelő bemegy a dohánybeváltó hivatalba, hogy eladja dohányát, s előadja; abeváltó erre azt mondja, ez jó dohány, nincs kifogásom ellene, ez válogatott, de a leveleknek nincs meg a kellő nagyságuk. Itt van a hiba. A termelő nem tudhatja, hogy milyen a kellő nagyság, nem mondják meg a kellő mértéket mihez tartsa magát, mikor látja, hogy | máshol a kisebb levelet is beveszik. Az ilyen intézkedés nem emeli a dobánytemelési industriát. Én valóban nem értem, miért nem szabják meg s miért nem mondják meg a kellő mértéket, ugylátszik azért veszik be egyenlőtlenül, hogy másnak aztán kedvezhessenek. Az az eljárás sem biztat a jó dohánytermelésre, a mit Kápolnán láttam, hogy ott szivarnak való dohányt nem váltanak be. Azt hiszik tán, hogy ott nem terem szivarnak való ? De terem, magam is laktam ott s tudom; azonban, látjuk, hogy miképen járnak el. Hát ez nem kedvetleníti el a termelőt? Ha igazságosan, lelkiismeretesen classificálnák és jobb árakat adnának, akkor jobb dohányt is termelnének, de az ilyen eljárás, a milyet követnek, elkedvetleníti a termelőt. Ott van Verpelét. A szamosháti dohányt hozzák be s elvették a vidéktől a termelési engedélyt, mert nehezebb dohányt termeltek. Azt beszélik hogy elvesztik a termelési jogot, mert nem fizetik, meg az árát; a mit régen 2— 300 forinttal fizettek azért most potom árat adnak. És mit tettek ? A helyett hogy itt javítottak volna, zaklató intézkedéseket hoztak be. Merem állítani, hogyha a búza ára nem volna oly alacsony, azt mondanák a termelők, hogy leköszönnek, nem termelnek többé dohányt és bekövetkeznék az az idő, a mi máivolt, hogy praemiumot adtak, azzal biztatták a bírákat és községi elöljárókat, kik dohánytermelésre birták^a lakosságot. Ez mondom be fog következni. És e zaklatásokhoz még hozzájárul az, hogy a csempészet megszüntetése végett ellenőrzésre oly embereket alkalmaznak, kik más munkára vállalkoztak. A csempészet meggátlására széles e világon mindenütt megvannak a különös közegek, nem kívánhatjuk azt egyáltalában, hogy olyanok i» beavatkozzanak, a kik másra vállalkoztak, mint például a szolgabirák, birák és polgármesterek és ha ezek a feljelentés elmulasztásáért fegyelmileg büntettetnek, akkor a ministeriumokbanis tegyék ezt; mert a ministeriumokban nem lehet szolgabíró, sem biró, pedig a bécsi szivarokat legtöbbnyire a ministeriumokban szívják; hanem akkor felelősség terheli a minisztert is, vádolja be azokat, az államtitkár szinte úgy és ha a pénzügyminister panaszt tesz, hogy nem jól ellenőrzik hivatalaikat, fegyelmileg büntetendő a minister és államtitkár is. Ez volna az igazság, Annyira, elterjedt már mosta hivatalokban és ministeriumokban a csempészet, hogy már most falukon és kisebb városokban is szívnak csempészett osztrák szivarokat, a mi azelőtt nem volt. Ha meg akarják a szolgabirákat alázni spionsággal, legyenek önök isspionok, mert ott is csempésznek. Felállítják a simító házakat azért, hogy a csempészetet megakadályozzák. Ezt alig hiheti valaki, hogy ez a csempésze;