Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-334

5S4. országos üUf márezins I. 1887. F,5 Nem arról van most szó, t. ház, ámbár az is figyelmet érdemel, hogy szüntettessék meg az a károsítás, a melyet a magyar kincstár a fogyasztási adójövedelem egy részének az osztrák kincstárba átszivárgása által szenved. Most első sorban nem erről van szó, hanem arról, hogy a fogyasztási adóknál és különösen azon tárgynál, mely egyedül alkalmas egy igen nagy jövedelmi többletnek előidézésére és elbírására, a szesznél, oly fogyasztási adórendszer léptethessék életbe, mely a magyar kincstárnak azon igen nagy jövedelmi többletet szolgáltassa, a melyre reászorul. (Ugy mn! balfelöl.) Ha igaz az, a mit hírlapok útján a kormány tervezgetéseiről hallottunk, ugy a t. kormány a szesztermelési adónak felemelésével foglalkozik, az ebből eredő teher ellensúlyozásául pedig a kiviteli praemiumnak megnagyobbítására gondol. És ha azt a beszédet, a melyet Láng Lajos t. képviselőtársam az általános budgetvita alkalmával elmondott, a kormány köreiben uralkodó nézetek kifejezése gyanánt tekinthetem, ugy ezzel együtt contempláija talán a regálénak megváltását és egy nagy italmérési licentia behozatalát. Ily képet alkotok magamnak, hivatalos nyilatkozatok hiányában, azokról a tervezgetésekről, melyeknek körében a kormány mozog. Ezen egymásra rakott emeletekből az elsőt, tudniillik a szesztermelési adónak és a kiviteli praemiumnak felemelését, szerény nézetem szerint, határozottan veszedelmes és elhibázott lépésnek kell tartanom. A szeszipar állapota ma nem olyan, hogy a szesztermelési adónak tetemes felemelését veszély nélkül elbírná. A mi pedig a kiviteli praemium alakjában nyújtott compensatiót illeti, itt egy kétségtelen baj, egy, véleményem szerint, egészségtelen kedvezménynek nyujtásaáltal akarna eompensáltatni, a mely kedvezmény legfölebb ideig-óráig használhat és igy legfölebb mint átmeneti rendszabály volna megengedhető,de a szesziparnak helyzetét állandóan kedvezővé nem teheti; mert hiszen a praemiumok által előidézett kivitelnek csakhamar útját fogná állani más államoknak ez ellen kétségtelenül várható védekezési rendszere. De legyen ez bármiként, a szesztermelési adónak felemelésétől oly nagy összegeket, mint a minők a tátongó űrnek betöltésére szükségesek, még aproximative sem lehet várni; és ha ehhez hozzáadjuk a regale megváltását és egy nagy italmérési licentia behozatalát, erre a következő megjegyzéseim vannak. (Halljuk! balfelöl.) Én a regale megváltását igen czélszerű és mindenképen eszközlendő intézkedésnek tartom nemcsak pénzügyi szempontból, ámbár pénzügyi szempontból is, de főleg közgazdasági szempontból, a mennyiben a jelenlegi mezőgazdasági crisis átéléséhez a regale megváltás által nyerendő tőkében az illető földbirtokosok igen nagy segítséget nyernének; tehát én ezt helyes és mindenképen eszközlendő rendszabálynak tekintem. Nagy kérdés azonban előttem az, hogy vájjon a pénzpiacznak jelenlegi helyzete mellett e rendszabály legközelebbi időben keresztülvihető lesz-e ? De ezen kétely mellett is bizonyos előttem, hogy még egy nagy italmérési licentia behozatala által sem érhető el az a nagy jövedelem, a melyre szükségünk van. Mert hiszen tapasztaljuk azt évek óta, hogy minden regalebirtokos részéről felmerült a panasz, hogy a szeszes italoknak palaczkokban, a ezukrászatokban és más helyeken való eladása által, a regale jövedelem mennyire csökken. Nem minden szeszes ital, a mely az országban fogyasztatik, megy a regale-jövedéken keresztül. Következőleg, ha az állam csupán a regale-jövedelem kihasználása útján akarja a szeszfogyasztást megadóztatni s nem tagadható, hogy a fogyasztott szesznek nagy tömegei ezen megadóztatása alól ki fognak bújni. És minél súlyosabb lesz ez a megadóztatás, annál nagyobb lesz azon fogyasztásnak mennyisége, a mely azt különböző úton elkerüli. Ezeken az utakon tehát, azokat combinálva, nagy jövedelmi többletet elérni sehogy sem lehet. Nekünk szükségünk van oly forgalmi adóra, a mely az országban fogyasztás alá kerülő szesznekés szeszes italnak minden utolsó csöppjét is éri. És ezt, t. ház, hogyan lehetne elérni a mai fogyasztási adórendszer mellett s az Austriával fentartott közös fogyasztási terület mellett, ez előttem rejtély. (Élénk helyeslés a bal- és ssélbö baloldalon.) Igenis, t. képviselőház, képzelhetek egy esetet, hogy tökéletlenül ugyan, de aproximative, az eredmény a fogyasztási terület egysége mellett is elérhető legyen, hogy ha tudniillik ugyanaz a forgalmi adó, a melyet mi az országban behozunk, egyidejűleg Ausfriába is behozatik. De hogy ebben az esetben is tökéletlen az eredmény, mutatják a dohánymonopolium terén tett tapasztalatok, de ugy a hogy, mégis meg lehet azt közelíteni, Igen, de ki áll nekünk jót azért, hogy akkor, ha az egységes forgalmi terület szerződésileg meg van állapítva, Austria hajlandó lesz a miénkhez hasonló intézkedéseket életbeléptetni ? és ha ezt meg is teszi, fogja-e azt ingyen tenni? Mert kétségtelen, hogy a jövedelem fokozása az osztrák államkincstárnak is érdekében áll; de miután ők tudják, hogy mi mennyire rá vagyunk szorulva, kétségtelen, hogy beleegyezésöket ily rendszabályokhoz oly árhoz, oly közgazgasági concessiókhoz fogják kötni, lévén ők e téren, nem tagadhatjuk, sokkal élelmesebbek mint mi, (Ugy van! balfelől) melyeket az ország más téren kétségkívül nagy mérvben megsinylene. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én tehát addig, a mig a kormánynál oly terveket látok — és másokat nem is látok — hogy a fogyasztási terület egységét fenn akarja tartani, sine conditione és ez által a fogyasztási adók jö-