Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-331

48 8SI orszAgos ülés febrnár 25. 1887. Hát kérem, az én tudomásom szerint, a honvéd-ujonezok 22 hónapig tarthatók benn. Tekintve a magyar nemzetnek szellemi képességeit, én azt hiszem, hogy ezen 22 hónapi időszak elegendő lenne arra, hogy a honvédek akár tüzérekké, akár műszaki katonákká kiképeztessenek. Én magam is, ki a közös hadseregnél voltam tüzér, tudom, hogy egy tüzérnek mit kell tanulnia és mi követel tetik tőle. A másik ok, a mit a t. minister ur felhozott az, hogy a honvédségnek tüzérségre nincs szüksége, mert szükséglete a közös hadsereg által el van látva, hát ez tényleg csakugyan ugy van, hanem emlékeztetem a t. honvédelmi minister urat arra, hogy ugy hiszem, hogy a múlt 3 évi cyelus alatt épen azon czímen kéretett a közös hadseregbeli tüzérség szaporítása, hogy a honvédséget elláthassa a szükséges tüzérséggel, akkor tehát volt szükség rá és pedig épen azon czímen, mert a honvédségnek szüksége volt tüzérségre, tehát ez az indok épenséggel meg nem állhat; félek, hogy lesz idő, hogy a tüzérséget ismét szaporítani kell és ismét csak azon indokkal fogunk találkozni, mint a milyennel most találkoztunk a t. honvédelmi minister ur részéről. Ezek után bátor leszek áttérni egyebekre és legelőször megemlíteni, illetve hivatkozni a honvéd-lovasság által elért szép eredményekre, reá mutatni azon tényezők egyikére, mely ezen szép haladást a honvéd-lovasságnál lehetségessé tette és pedig azért, hogy annál szembeötlobbé tehessem, hogy ezen tényező hiánya mennyire hátrányos lehet és tényleg hátrányos is a honvéd-gyalogság kifejlődésére. A honvéd-lovasság megkapja ugy az ujonczokban, mint a pótlovakban évi szükségletét, igy a kiegészítés rendszerességével lehetővé van téve a tanerők és kiképzendő ujonczok száma közötti helyes arány fentartása. Ennek elmaradhatlan következménye a kiképzésnek a rendelkezésre álló időhöz viszonyított legmagasabb foka. Azonkivül a rendszeres kiegészítés lehetővé teszi a csapatok egyöntetű kiképzését és a katonai szellemnek magasabb niveaura való emelését és biztosítja egyöntetűen és jól képzett altisztek utónövedékét. Ezzel ellenkezőleg a honvéd-gyalogságnál a tényleg bevont és szükségelt ujonczok száma nagymérvű ingadozásnak van alávetve, mi egyenlő a kiegészítés rendszerességével járó előnyök elvesztésével. Vannak évek, midőn a honvédgyalogságnak alig jut ujoncz, mert először a közös hadsereg szükséglete, azután — igen helyesen — a honvéd-lovasság szükséglete adandó ki és ugy, hogy sokszor megesik, hogy egy féldandár összes ujonczait egyetlen század keretében lehet kiképezni, oly kevesen vannak. Jól tudom, hogy ezen baj orvoslása végett a t. honvédelmi minister ur felhatalmazást kért a törvényhozástól a negyedik korosztály felhívására. Ez némileg a bajon segített is, de a mint a következés megmutatta, a dolgon segítve teljesen nem lett és a honvéd-gyalogság kiegészítésének rendszeressége még jövőben sem várható. Jól tudom, hogy erre nekem meg fog adatni a válasz azon egyszerű kijelentéssel, hogy sajnálatos, hogy a honvédgyalogság nem kaphatja meg rendszeresen az évi szükségletét; szerintem is sajnálatos dolog. Hanem nekem e mellett önkénytelenül eszembe jut a közös hadsereg póttartaléka és azt tartom, hogy nem szabad lekötni ott az erőket, a hol azok nem szükségesek. Hiszen mindenki előtt világos lehet az, hogy a mai tökéletes fegyverzet mellett hadjárat esetén azon hadviselő fél fegyvereivel fog a hadi szerencse járni, a melyik haderejének túlsúlyával tudja magát ellenfelére reá vetni. Bátor leszek itt azt a kérdést feltenni, hogy ma, midőn a népföikeléssel a közös hadsereg kiegészítése és pedig katonailag képzett egyénekkel biztosítva van, nem erő lekötés-e az, hogy mi a póttartalékot, a melyre, hogy szüksége lesz-e a közös hadseregnek, előre nem tudjuk, a honvédségtől, melynek arra égető szüksége van, elvonjuk. Ezt a kérdést joggal vethetem fel, mert az az egy bizonyos előttem, hogy mire a póttartalék a közös hadsereg által háború esetén igénybe lesz véve, akkor a honvédség már régakarcztérenteljesíti kötelességét és pedig ily körülmények között hiányos nem teljes számerővel. Jól tudom, hogy erre ismét ellenérvvel fogok találkozni a t. minister ur részéről és ez az fog lenni — legalább ugy hiszem — hja a törvény elrendeli a közös hadseregnek 800,000 főben való fentartását és ez évi 4 százalékos fogyatékra szükség van. Ha csupán formaiságból indulnánk ki és nem az czélunk, hogy haderőnk költség nélkül lehetőleg fejlesztessék, akkor a minister urnak igaza fog lenni, de azt tartom, hogy nem az a czélunk, hogy mi azoknt a törvényeket respectaljuk, melyek már nem helyesek, hanem hogy minnél inkább kifej]eszszük haderőnket és esetleg oly törvényes rendelkezéseket, melyek ennek ellenállának, egyszerűen megváltoztassuk; mert nem tudom megérteni, hogy mennyivel előnyösebb a monarchia véderejére egy nagy tömegű képzetlen póttartalék, mint egy teljes számerővel rendelkező honvédhadsereg. Ezek után bátor leszek még a mozgósításra vonatkozólag némely megjegyzést tenni. (Halljuk!) Senki által kétségbe nem vonható, hogy a mozgósítás gyorsasága első feltétele a halasztást nem tűrő hadászati felvonulásnak. A kellő időben és gyors felvonulás pedig a harcz sikerét hordja méhében. E tekintetben nem lesz szükséges egyébre hivatkoznom, mint a német - franczia háborúra, hol a franczia hadsereg mozgósításának 4 nappal történt elkésése szomorú eredményeit láthattuk. Ebből kiindulva, bátor leszek meg-