Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-371

371. országos ttlés májas 21. 1S87. 47 7 komolyan akarja, annak akarnia kell az arra vezető utat is, ez pedig nézetem szerint a tanulmányozás. Én a kérvényi bizottság javaslatát elfogadom. (Helyeslés jóbbfelől.) Orbán Balázs: (Halljuk!) T. ház! Alig került valaha fontosabb kérvény a t. ház elé, mint a jelenlegi s csak fájlalhatjuk, hogy az most az országgyűlés végnapjaiban kerül a képviselőház elébe, a midőn nem részesülhet azon figyelemben, mint a minőt végtelen nagy fontosságánál fogva megérdemel. Mert, t. ház, a felelet, a melyet egy önfeledett perczében a mi honvédelmi ministerünk az ő katonás őszinteségével adott, egyenes arczulesapása volt a nemzet méltóságának, az magán hordja a közösügyes rendszer signaturáját és jellemzi azon középkori felfogást, a mely az államot a hadseregben keresi, a mely mindent, a mi azon kivül áll kicsinyel, lenéz, civil bagagenak (Derültség) tartja, a mely szerintük arra van teremtve, hogy dolgozzék, izzadjon azért, hogy a tiszt urak parádézzanak s ha kedvük ugy hozza magával, a szegény, őket kitartó polgárokat, csupa mulatságból büntetlenül összeapríthassák. Tudjuk, fájdalmasan tapazstaltuk, hogy ezen özönviz előtti, középkori felfogás (Élénk derültség) bizonyos katonai felső körökben kiirthatatlan gyökeret, vert, a magyarok elleni azon oktalan gyűlölettel kapcsolatosan, a mely kutforrását alkalmasint szégyenletes elpáholtatásnkból nyeri; de hogy e felfogásnak egy alkotmányos magyar minister is kifejezést merjen adni, itt saját hazánkban a mi harcziasság hevétől, a honvédelem nemes lelkesedésétől és a tanulási vágytól áthatott mivelt fiatalságunkkal szemben : az, t. ház, oly elfajzási tünemény, a melyet minden más nemzet felháborodásának egész erejével és hatalmával torolt volna meg olyképen, hogy az századokra kihatólag visszarettentő példát szolgáltatott volna s egy ily ministernek nemcsak a bársonyszékben,hanem a hazában való maradást is lehetetlenné tette volna. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De mi birkatürelmű nemzet vagyunk, az alkalmazkodásnak, az opportunismusnak, a meghunyászkodásnak közösügyes tana kiölte a nemzetből az önérzetet, az önbizalmat; a helyett, hogy haragjának menydörgését hallatná, megelégszik a kérelmezéssel ; a hol ítélő bíróként kellene szerepelnie, elfogadja gyáván az elítéltnek szerepét; a helyett hogy büntetne, önmaga bűnhődik. íme előttünk van egy kérvény, szégyen okmányát tárja fel a nemzet megaláztatásának, amely kérvénynek sorsa az, mint minden ideintézett kérvénynek, hogy az a feledékenység papírkosarába dobatik, de nekünk, a nemzet hű képviselőinek, kik még adunk valamit a nemzet megsértett becsületére, kik méltóságának ily arczulcsapását, a nemzet nyelvének ily kigunyolását és degredálását elszenvedni nem tudjuk, fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat az ily merényletek ellen ; had tudják meg azok a kardcsörtető urak, hogy ha őket fizetjük, tápláljuk és öltöztetjük: meg is követeljük, hogy tiszteljék az állam nyelvét sők alkalmazkodjanak a viszonyokhoz s ne követeljék, hogy 8—10,000 idegenért, a mi 400,000 emberünk tanuljon meg németül, hanem — ha köztünk és a mi kenyerünkön akarnak élni — ők tanulják meg az állam nyelvét, azt a nyelvet, a melylyel a legénységgel megértethetik magukat s a mely nélkül a hadsereg kiképeztetése és harczképessége merő lehetetlenség. A minister ur felelete megtenné már is gyászos gyümölcsét, épen a napokban értesültem Kassán létemben arról, hogy az ottan levő s minket lelke mélyéből gyűlölő s azt nagyon is kimutató tábornok ur, a ki a Janszky-affaireben is szerepelt, a magyarul jelentést tevő altiszteket egymásután küldötte a profoszhoz s e buzgalma csak akkor szűnt némileg, a midőn az ezredes kijelentette, hogy jó lesz az egész ezred altisztjeit előzetesen mind tömlöczre vetni, miután azok közül egy se tud annyit németül, hogy raportját azon a nyelven megtehetné. Ez a hála azért, hogy tetemesen felemeltük a tábornok s egyáltalán a tiszt urak fizetését, hogy a magyar állam és Kassa városa milliókat költ el arra, hogy a katonákat szép palotaszerü laktanyákba helyezhesse el. No de ne csodálkozzunk, ha egy osztrák tábornok igy okoskodik, a midőn a mi alkotmányos honvédelmi ministerünk is kerülő szavakkal kimondta famosus feleletében, hogy a barbár magyar csak 6 krajczáros közvitéznek való Én a kérvényi bizottság véleményevei szemben elfogadom Thaly Kálmán barátom javaslatát s legfölebb azon szóbeli toldást adom ahhoz, hogy a honvédelmi minister ur igen jól tenné — mert érzelmeivel az lenne összhangban — ha 50 krajczáros kérvényben folyamodnék a belügyminister úrhoz, hogy magyaros neve Weissenburgerre változtassák át. (Elénk derültség.) Az előadó ur hivatkozik az 1867-iki közösügyestörvényekre, én hivatkozom ezredéves alkotmányunk, történelmünk fényes dicsőségére, melyet az önök közösügyes elalkuvásának szomorú lidérezi csilláma nem fog elhomályosíthatni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Alaptörvénynek mondja az 1867-iki kiegyezést. No hát ez az alap nagyon ingó mocsáros alap, a melyre építeni nem leheti; s ezért követeljük mi minden alkalommal, a mint most is, az önálló magyar hadsereget, mert államunkat meg akarjuk menteni a sülyedéstől, mert csak er. az egyedüli biztos szilárd alap, melyre építve, pénzügyeinket rendezhetjük. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Előttem szólott Horváth Gyula képviselő