Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-367
367. országos ülés május 14. 1887. 435 volt. Magyarország bevételeinek fölöslege, a mely j a belügyiek után a közösügyi kiadások fedezésére fordíttatott. Ez összeg kitett 53 milliót 1868-tól 1876 ig átlag 64 millióval járult Magyarország a közösiigyi kiadások fedezéséhez; 1876-tól — 1885-ig a boszniai occupationalis és a rendkívüli közös kiadásokat nem számítva 677* millióra emelkedett ez összeg. Ha tehát csak nyersen vesszük a számokat, a melyeket az adatok mutatnak, kitűnik, hogy Magyarország most 14 1 /' millióval nagyobb összeggel járul a közösügyi kiadások fedezéséhez,mint az 1867-iki XII. törvényczikk létrehozása előtt. De, t. ház, ez a szám még nem matatja tel jesen Magyarország teherviselésének arányát; mert a közösügyi kiadások fedezésére fordíttatnak a vámjövedelmek is. Azt mindnyájan tudjuk, hogy mily rendkívüli nagy mérvben fokoztattak a vámok védvámos irányban és tudjuk, hogy behozattak a pénzügyi vámok, a melyeknél fogva monarchiánk vámjövedelaie nagy mérvben szaporodott. Azt is tudjuk, hogy mivel a gyáriparezikkek fogyasztója legnagyobb részben Magyarország, azon vámok tetemes része a magyar fogyasztókat terheli és ha azon összegeket, melyekkel Magyarország terhelve van a vámból és mely összehasonlíthatlanul, aránytalanul nagyobb, mint a vámokból élvezett jövedelem, azon összeghez hozzá kellene ütni, mellyel a közösügyi kiadások fedezéséhez járul, ha számításba vesszük, hogy a honvéd hadsereg fentartása tisztán Austria és Magyarország, a monarchia közös megvédelmezésére tsrtatik fenn és nem önálló magyar hadsereg és hogy — sajnálatos — álláspontunkból tekintve, eléggé károsnak tekintjük, az osztrák hadsereg kiegészítő részének vétetik, jogosan számíthatjuk azon kiadások sorába, melyek közösügyes természettel bírnak. Ha mindezeket tekintetbe vesszük, legkevesebb 84 millió forintra tehető az összeg, melylyel Magyarország most a közösügyi kiadások fedezetéhez hozzájárul és ez 607o kai, 30 millióval nagyobb, mint volt az 1867 : XI í. törvényezikk keletkezése előtt. Ha tehát a két állam közül az egyiknek joga van panaszkodni arról, hogy nagyobb megterheltetésben részesült a kiegyezés óta, úgy a magyar állam az, melynek teherviselési aránya lett a kiegyezés következtében túlságosan igénybe véve. Az osztrákok továbbá hivatkoznak arra és üzenetükben egyenesen id is mondják, hogy menynyivel nagyobb mértékben vannak ők a quota aránya által megterhelve, mint mi és hivatkoznak arra, hogy Magyarország képes volt 140 millióval emelni az utolsó évtizedben az adókat, mig Austriában már 1877-ben oly magasra voltak fokozva az adók, hogy többé emelhetők nem voltak. Én ez állítás részleges bonczolgatásába nem akarok belemenni, mert a ki ismeri Austria, és Magyar| ország adóztatási viszonyait, csak mosolyoghat azon állításon, hogy Anstriában az adókat már nem lehet emelni, mig nálunk az adófejlesztésnek tág tere nyílik. De miért volt Magyarország kénytelen — eltekintve rossz kormányzatától — adóit oly rendkívül mérvben emelni? Azért, mert Austria által századokon át elnyomatva, saját culturája fejlesztésére semmit sem tehetett. Ha tehát most a nemzet legvégsőig kénytelen erejét megfeszíteni, hogy culturáját megteremtse: ebből jogezímet meríteni arra, hogy közösügyes terheink felemeltessenek, nem oly álláspont, melyhez Magyarország hozzájárulhatna. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ha az osztrákok ép oly terhesnek tartják ezen viszonyt, mint mi: bontsuk szét és construáltassék az önálló független magyar állam. (Élénk helyeslés a szflsó baloldalon.) Meg vagyok győződve, hogyha e kölcsönös kijátszási kísérletek nem fognak többé rendszeresen előfordulni, azon barátságos viszony, azon benső szövetség, melyet ő Felsége többi országaival mi is fenn akarunk tartani, sokkal szilárdabb lesz. És mert e meggyőződésben élek, a quota-törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Gaal Jenő (pécskai): T. ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat tulaj donképen csak rideg formája azon eomproroissumnak, melyet a közös ügyek költségeihez való járulás arányának megállapítása végett a monarchia két állama által kiküldött országos küldöttségek egymással kötöttek. Hogy ezen egyezség ismét compromissum alakjában van előttünk, az nagyon természetes, mert valamint 1867. és 1877-ben, ugy most sem bírunk valamely biztos számítási alappal. Hiszen a quota deputatiók háromszori együttlétük alkalmával annyira sem tudtak megállapodni, hogy az adóeredmények nettó vagy bruttó veendők-e számítási alapul, vagy pedig hogy mily adók vétessenek ki a számítás köréből. Legújabban a különböző nézeteknek e tekintetben valóságos anarchiáját lehetett constntálni. Ily körülmények közt természetesnek kell találnom, hogy ha a küldöttségek, mérlegelvén a két állam közgazdasági erejét, bizonyosközéputat igyekeztek találni. És meggyőződésem az, hogy ezt a középutat a compromissumban meg is találták. Volt alkalmam, mint a quota deputatio tagjának e kérdés minden oldalát megfigyelni, a számítás tényezőit megfontolni és végre be kellett látnom, hogy ugy pénzügyi, mint politikai szempontok lehetetlenné teszik rám és mindazokra nézve, kik velem egy alapon állanak, a javaslatba hozott statusquonak visszautasítását. Pénzügyi tekintetben, t. ház, valami különös nagy előnyöket az előterjesztésben nem látok, de azt hiszem, nem is volna jogosult az a kívánság, hogy a közös ügyek terhe Magyarország teherviselési képességének határain észrevehetoleg belül maradjon. 55*
