Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-360

364 3S0- országos ülés május 2. 1887. val mutatja ki hátralevő szükségletét. (Helyeslés a jobboldalon.) Időközben más áramlat jött létre a •izszabályozó társulatoknál. Az 1880. XX. t.-cz. alapján felvett kölesönt drágának találták és csupán a nélkülözhetetlen költ­ségre szorítkoztak. 1885-ben még nem vottmeg, csak 1886-ban indult meg ez a mozgalom. És mit tett a kormány? Midőn 1886 ban e társulatok aspiratióiból azt látta, hogy az egész tőke nehezen fog igénybe vétetni szabályozási czélokra, felvette az egész annuitást az 1887-iki költségvetésbe. (Helyeslés jobbfelöl.) Méltóztattak közbeszólni, hogy a ternes­bégavölgyi pénzeket miért vette át a kormány. Senki sem fogja tagadni, hogy a temes-héga­völgyi pénzek, melyek kifizetetlen összege ma 830 ezer forintot tesz ki, pénzügyi tekintetben nem bir jelentőséggel, mikor — mint említettem, a mai állampénztári készlet kerek számban 20 milliónyi összeget tesz ki, a vasúti pénzek nélkül; hanem átvétetett a kölcsön azért, mert a törvény ugy szól, hogy 1.800,000 frt vétetik fel szabályozási czélokra és nem lehetett biztosan tudni, hogy mikor fog ez összeg felhasználtatni. Az összegnek magánintézeteknél elhelyezése nehézségekkel járt, oly módon, hogy a társulatnak megfelelő kamat biztosittassék. Mi történt volna tehát? Az, hogy vagy jelentékeny kamatot vesztett volna a tár­sulat és akkor az államnak kellett volna a hiányt esetleg pótolnia, vagy megadatott volna a kamat, de látva — kivált a múlt pénzviszonyok között senki sem adott volna 4°/«-ot a társulatnak és be­következett volna az, hogy a társulat nem vehette volna bármikor igénybe tőkéjét és az államnak kellett volna pótolnia a hiányzó összeget. (Ugy van ! a jobboldalon.) íme ezen czélszerüségi és admi­nistrativ okok indították a kormányt arra, hogy ezen magában véve jelentéktelen összeget — ismétlem nem pénzszükség okából, hanem administrativ szempontból — kezelése alá vegye. (Élénk helyes­lés a jobboldalon.) Egyébiránt bátor vagyok felemlíteni — mert a képviselő urak ugy tüntetik fel a dolgot, mintha a kormány minden alaphoz hozzányúlt volna — hogy magának az állampénztárnak ke­zelése alatt — ha jól tudom—164 alap van — s ezek tőkéje, állaga, folyóvá tett kamatai egy krajczárig érintetlenül vannak, sőt tulaj donképen még az államnak van ezekkel szemben 1.300,000 forintnyi követelése, mert az állam fizetéseket teljesítvén ez alapok helyett, ezt még nem refuu­dkltak.(Elénk helyeslés jobbfelöl.) Ily körülmények közt t. ház, igazságtalan bírája a mi pénzügyi administratiónknak az, a ki úgy tünteti fel a helyzetet, mintha a kormány a tövényhozás tudta nélkül mintegy jogtalanul az alapokhoz nyúlt volna. Én ezt a vádat a kellő mértékre reducálni már azért is szükségesnek tar­tom, mert ily vád nem ugyan a ház körében, de a házon kivül, különösen olyanok részéről, kik ily vádakra hallgatni szeretnek, igen könnyen kiinduló pontul szolgálhatna arra, hogy helytelenül ítéltes­sék meg nemcsak a magyar állam financiális hely­zete, hanem általában pénzügyi administratiónk jóhiszeműsége. (Élénk helyeslés jobbfelől. Halljuk! Halljuk!) Bocsánatot kérek, mégHelfy képviselő úrnak egy észrevételére vagyok bátor reflectálni; arra, midőn azt mondja a t. képviselő úr, hogy megint 32 milliót kér a kormány s mintegy előre meg­jósolja azt, hogy ezen 32 millió nem lesz elégsé­ges, mert abból tulajdonképen semmi sem marad pénztári készletnek. (Egyhang a szélső balon: Ezt nem mondta!) Azt mondta, hogy marad valami, de az nem lesz elégséges. Ezt először Horánszky képviselő ur czáfolta meg, ki kifejtette, hogy nincs is szük­ség 32 millió pénztári készletre, mert az év első felében csak 10—12 millió forintra tehető az a szükséglet, melyet előlegezni kell. Tehát vagy áll Horánszky képviselő urnak állítása és akkor nem áll Helfy képviselő ur az az állítása, hogy a pénztári készlet nem elégséges, vagy pedig az áll s akkor Horánszky képviselő ur állítása nem áll. (Közbe­kiáltás jobbfelől: Egyik sem áll! Élénk derültség jobb­felől. Halljuk! Halljuk!) En tisztán a képviselő urak által felhozott számadatokkal leszek bátor kimutatni, hogy igenis a 32 millió elégséges lesz és hogy nem állunk, legalább az eddigi adatok alapján ha csak nem íognak rendkívüli események beállani, ott, hogy újabb hitelkéréshez kelljen folyamodnunk. A t. képviselő ur a múlt decenniumban, tudni­illik az 1875 —1885-ikiben, azt a szükségletet, mely fedezetet nem nyert, 44 millióval mutatta ki. Ehhez járulnak az 1886-iki hasonló kiadások 10 millióval, ez saját számítása szerint kereken 54 millió. És mit mond a t. képviselő úr? Azt mondja: erre most kérnek 32 milliót, vagy hanem is mondta, legalább elismeri, ugy-e ? Másodszor felhozza, hogy a múlt évben kaptunk póthitelekre és hiteltúllé­pésekre 20 milliót, a folyó év elején közösügyi kiadásokra kereken 2 milliót, ez együtt 54 millió. Ugyanennyit méltóztatott kimutatni, mint elköltött pénzt. Honnan méltóztatik venni tehát azt, hogy csak 12 millió marad ? Ha 11 esztendő alatt el­költöttünk 54 milliót és kaptunk ugyancsak 54 millió fedezetet, legalább is annak a 27 milliónak kell megmaradni, a mi saját állítása szerint az időszak kezdetén meg volt. (Igás! Ugy van! Tet­szés jobbfelől.) De ha nem tudom megérteni a t. képviselő urnak számításait financiális szempontból, enge­delmet kérek, de még kevésbé tudom megérteni következetességi szempontból. Mert a kormány­nak folyton azt hánytorgatni a szemére, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents