Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-358

358. országos ülés április 29. 1887. 331 most még azért is kell lakolnunk, hogy Taaffe nem akar elmenni. (Derültség a szélső halóidálon.) Ily előzmények és ily indokolás után én részemről nem fogadnám el e javaslatot akkor sem, ha attól elvi álláspontom nem választana el, nem fogadnám el soha semmi alakban már annálfogva sem, mert az Austriával való kiegyezés és kereskedelmi szerződés alapján áll. De a jelen körülmények közt, t. ház, még hogy ha ez alapon állanék is, sem óvatossági, sem okossági szempontból e törvényjavaslat megszavazásához nem járulhatnék. Előttem szólott t. képviselőtársam, gróf Apponyi Albert kifejtette, hogy mennyire nagy szükségünk van nekünk most Austriára, hogy a szesz kérdés megoldásánál reconpensatiókat kapjunk. Ha mi most minden eszközt és minden fegyvert kezünkből ki fogunk adni, akkor vájjon, hogy gondolják önök, hogy az osztrákokat valamiképén capacitálni fogjuk arra, hogy az általunk kívánt módosításokba beleegyezzenek ? Ha loyalis szerződő felekkel állnánk szemben, akkor is az óvatosság azt követelné tőlünk, hogy etekintetben elővigyázók legyünk ; de most, mikor oly alkuvó felekkel állunk szemben, mint a minőknek az osztrákok bizonyultak e törvényjavaslat tárgyalásánál, ezt tőlünk a kötelesség is megkívánja. Annál inkább kell ezt megtennünk, t. ház, egy oly alkuvó féllel szemben, a ki magának az alkunak legkezdetén kimutatta — hogy e szóval éljek — azt a rosszhiszeműséget, a melylyel a megkötendő kiegyezést fogadni fogja, mert hisz azt, ami Csehországban Magyarország ellen jelenleg folyik s mit Enyedi Lukács és a t. ministerelnök ur is szóba hoztak, én másnak, mint rosszhiszeműségnek nem nyilváníthatom, (ügy van! a szélső baloldalon.) Mert ha t. ház, Csehország csak azért indítana agitatiót a magyar termények ellen, hogy ezáltal saját terményének piaczot biztosítson, még akkor is férne ehhez szó. De akkor talán nem lehetne elítélni annyira, mint el lehet ítélni ma, mikor ezen egész izgatásnak bizonyos tekintetben nemzetiségi jellege van. Mert, t. ház, nem abban az értelemben izgatnak immár, hogy védjük a csehet a magyarral szemben és minden mással szemben, hanem azt mondják, hogy védekezzünk csupán csak a magyar és senki más ellen. Ezt kimutatták, mikor az izgatást nemcsak a lisztre, hanem a borra is kiterjesztették, midőn azt mondták, hogy vegyünk mi ezentúl bort csak Austriától, de ne vegyünk Magyarországtól és ezzel kimutatták azt, hogy nekik minden termés jó, akár honnan jöjjön is az, csupán csak Magyarországból való árúczikket nem akarnak elfogadni. És midőn a t. minister ur azt mondja, hogy ezt csak hagyni kell, hogy ez a mozgalom el fog aludni maga-magától, én erre azt mondom, hogy a t. minister ur sokkal jobb színben és nagyobb naivitással fogja fel ezen | dolgot, mint a minőnek ezt neki hivatalos állásánál fogva tekintenie kellene. Mert a dolog, t. ház, eddig csak társadalmi utón mozgott, de ma már ott vagyunk, hogy azt következtethetjük, ha egyes jelenségekből szabad ítélni, hogy a mit a társadalom megkezdett, azt már a kormány is folytatja. Néhány nap előtt, nem tudom mennyire lehet hitelt adni, olvastunk egy táviratot, melyben az mondatott, hogy azon pályázatnál, mely a katonaság részére több ezer métermázsa kétszersült szállításáról szól, a katonai hatóság egyenesen bevette a feltételek közé azt, hogy erre csakis cseh és osztrák liszt használható, de magyar liszt nem. Én el sem merem hinni, hogy ez valósággal így van. Mert ha igy van, akkor kormányunk már is nagy mulasztást követett el, hogy e tekintetben magát idejében közbe nem vetette; mert e mozgalom, mely akkor még megakasztható lett volna,mikor még csak társadalmi téren jelentkezett, ma már erősebben mutatkozik, még pedig hivatalos utón is. A mi honvédségünk ruházatának és egyéb felszerelési tárgyainak szállítására kiirt pályázatból mi az osztrák ipart nem rekesztettük ki, a mihez különben teljes jogunk lett volna, mihelyest ez a hazai iparnak fejlesztése czéljából szükségessé vált; valamint nem volt arról szó a közös hadsereg Magyarországon elhelyezett ezredeinek szükségleteinél sem, hogy ezekre Magyarországon ugy irták volna ki a pályázatot, hogy ezen szállításra pályázhat minden magyar, de osztrák nem. Sőt mi a nyelvkérdést illeti, behozták azt is, hogy a pályázatot magyarul nem lehet beadni, hanem egyedül német nyelven. Soha nálunk eféle mozgalom nem volt, sőt senki magának Magyarországon azt a szabadságot nem merte volna venni, a mit tesznek most nemcsak a csehek, hanem tesz maga a katonai hatóság is, midőn a közös hadsereg részére történendő szállításból, a melynek költségeihez mi is hozzájárulunk, mint az osztrákok, a magyar gazdák terményei egyenesen kizáratnak. Ily körülmények köztt lehetetlen nem látni] a rossz akaratot s ha máskülönben meg volna is bennünk a szándék hozzájárulni a törvényjavaslathoz, mégis meggondolandónak tartanám azt, hogy vájjon tanácsos-e, hogy most minden fegyvert kiadjunk a kezünkből, hogy az osztrákok minden kívánalmait teljesítsük s hogy midőn nekünk arra szükségünk lesz, semmiféle repressalia kezünkben ne legyen saját érdekeink megvédése végett? Már ez magában involválja, hogy még a kik különben a javaslatot elfogadják, a kik különben a javaslattal egy alapon állanak, hogy ne ezt a pillanatot válaszszák annak elfogadására, hanem annak elfogadását odázzák el arra az időre, midőn Magyarországnak sikerül a többi kérdésekre nézve is kiegyeznie és a mikor sikerül oly engedményeket elérnie, melyek más körülmények közt elérhetők nem lettek volna. 42*