Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-358

$58. országos ülés április 2». 1S&7. 339 ban járunk ez irányban is, mert akkor nem marad azon megszorító rendszabály érvényben, hogy két hónap alatt kell a gabonakivitel végett behozott zsákokat a vámmentesség biztosíthatása végett ismét kivinni és a forgalom holmi esetleg vámügyi intézkedések által sem lesz megbénítva. Végre a varrógépek vámja tekintetében is, ha az előterjesztés nem fogadtatnék el, akkor a leszállítás 40-ről nem 30-ra, hanem 20 forintra történnék. Mindezek alapján mondhatom tehát, hogy a módosítások elvetése a mérleget kedvezőbbé tenné reánk nézve. A vámtarifa összes módosításaiban rejlő előnyök és hátrányok összehasonlítása ellenben engem kedvezőtlen eredményre vezet. Én mint már említem, legjobban szeretném, hogy ha újabb alkudozás volna a vámtarifa létesítése végett megkezdhető. De miután nem reménylem, hogy egy ilyen alkudozás akkor, ha a vám- és kereskedelmi szövetség elfogadtatok a magyar törvényhozás által, kedvező sikerre való kilátással legyen megindítható, ennélfogva megelégszem azzal, hogy a két rossz közül a kissebbet válaszszam, tudniillik az 1882-iki vámtarifát. És hogy ez érvényben maradhasson, a tárgyalás alatt levő javaslathoz szavazatommal nem járulhatok. (Helyeslés a baloldalon.) Széchenyi Pál gróf, földmivelés , iparés kereskedelmi ministér: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő ur azon téves felfogásból indult ki, hogy mi itt azon alapon tárgyalunk, a melyet az 1882-iki vámtarifa alkotott és elfelejti, hogy az 1882-iki vámtarifát, már a háznak 1886-iki határozata teljesen megváltoztatta és igy ha ezen javaslat és a főrendiháznak tárgyalás alatt levő módosítványai nem fogadtatnának el, nem az fogna bekövetkezni, a mit ő mondott, hogy tudniillik az 1882 -iki vámtarifa fogna ismét életbe lépni, hanem az, hogy a ház által 1886ban elfogadott általános vámtarifa, melynek módosításáról van most szó, fogna a ház által fentartva visszaküldetni a főrendiházhoz és Austriával is ezen alapon fognának újból megújittatni a tárgyalások. Ezen felfogás tévessége folytán természetes, hogy okoskodásának további része is téves. Ez áll épen arról is, a mit a zsákokra vonatkozólag állított, hogy akkor el fog esni azon jegyzet és ennek folytán nem lesz felvéve a gabonazsákokra szükséges intézkedés a tarifába, mert 1882-ben a zsákokra teljes vámmentes behozatal engedtetett, de az 1886-iki tarifajavaslat tárgyalása alkalmával a t. ház elfogadta, hogy a zsákokra magasabb vámtétel vétessék fel és igy épen az a kedvezmény, melyet a gabonakereskedés nyerne a javaslatba hozott jegyzet által, esnék el és bekövetkeznék esetleg azon megnehezítése a gabnakivitelnek, a melyre épen a t. képviselő ur mint sérelmesre utalt. KÉPHV. NAPLÓ. 1884—87. XVI. KÖTET. j A mi a képviselő ur felszólalásának első állítását illeti, a hol ismét szemére veti a kormánynak azt, hogy a vámtarifa a kiegyezési törvényből egyáltalán kiszakittatott ez alkalommal és ő azt nem helyesli: erre már megfeleltünk az 1886 iki tárgyalások alkalmával bőven és nem sikerült akkor sem a t. képviselő urnak a házat meggyőzni ellenkezőjéről annak, a mit mi állítottunk, hogy a vámtarifa általában sohasem tartozott a kiegyezési törvények közé. Ezt bizonyítja az 1882-iki vámtarifa, bizonyítja, hogy már 1884-ben előterjesztetett újabb vámtarifa javaslat, a mely azonban, miután az osztrák parlament az időből kifogyott, nem tárgyaltathatott nálunk sem; és végre bizonyítja az 1886-iki vámtarifa javaslat is, mely különállólag és nem a kiegyezési törényekkel együtt tárgyaltatott. Ezekre kiterjeszkedni tovább felesleges lenne. Azt hiszi a t. képviselő ur, hogy az általános vámtarifa, a melyet 1886-ban tárgyaltunk és melyet most is fentart a t. ház, alkudozási objeetumokat Németországgal és más országokkal szemben nem fog tartalmazni. Épen az ellenkező áll; meg vagyok győződve, hogy lesznek alkudozási objectumok, melyek ha esetleg azon alkudozás eredményét nem fogják biztosítani, de az osztrákmagyar behozatalra s a Németországba való kivitelre mindenesetre tetemes különbséget fognak létesíteni. A mi a petróleumnál felemlített vereség kérdését illeti, a mint a t. képviselő ur nevezi, azt én, őszintén mondva, egészen másképen fogom fel. Az az állítása a t. képviselő urnak, hogy a petroleumkérdés a magyar kormány által oly nagy s fontos ipari érdekül állíttatott oda, az teljesen alaptalan. Mi oly nagy közgazdasági érdeket ezen kérdéshez nem fűztünk. Mi igenis nagyon tudtuk, hogy az akkori viszonyok közt ezen ipar tetemes károkat szenvedne, ha nagyobb vámemelést fogadtunk volna el az osztrákokkal szemben. Ezért az akkori álláspontunk természetesen az volt, hogy a lehetőségig engedtünk ugyan, de annál tovább nem mentünk. A viszonyok azonban, a mint az előadó ur jelentésében felemlítve van, tetemesen változtak és ezen viszonyok változtával nagyon természetes volt, hogy mi nem engedtük magunkat csökönösségnek, hanem a viszonyokat mérlegelve, a méltányosságig mentünk az engedményekben ezen téren is; mindenekelőtt pedig elértük, hogy evvel szemben épen a magyar képviselőház közgazdasági bizottsága által kifejezett némely kívánság teljesítését onnét kedvezménykép meg nyertük. Azt hiszem, ezt vereségnek nem lehet nevezni, hanem egyenesen egy, a méltányosság alapján megkötött alkunak. Én tehát kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot ugy, a mint az a főrendiház által 48