Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-358
324 358. országos ülés április '29 1887. annak, hogy az ország által okvetlenül követelt reform keresztül vitetik. Én egy ily állapotba bele nem megyek, hanem fön akarom az országra nézve tartani azt a lehetőséget, hogy a mennyiben a t. ministerelnök ur reményében csalódnék, a mennyiben ellenkezőleg bebizonyulna, hogy a szesz- és ezukoradónak oly reformját, a minőt az ország érdeke kivan, közös fogyasztási terület mellett elérni nem lehetne — és utóvégre ez is megeshetik — hogy — mondom — akkor az ország a kiegyezési törvényben is fentartott önálló rendelkezési jogot gazdasági ügyeinek rendezésére igénybe vehesse. (Helyeslés a baloldalon.) Ez közöttünk a differentia. Hiába mondja a t. ministerelnök úr, hogy az osztrák kincstárnak is szüksége van arra, hogy a szesz megadóztatásából nagyobb jövedelmet szerezzen. Megengedem ezt is; de először az a kérdés, hogy oly égető e ott az a kérdés, mint a mily égető nálunk és nem leszünk-e mi, kiknél ez égetőbb szükség, ez által kedvezőtlenebb helyzetben, midőn közös intézkedés felett alkudozunk; és másodszor az a kérdés, vájjon az osztrák kormány és törvényhozás, midőn a szesz megadóztatásából saját kincstára javára is nagyobb ^jövedelmet akar elérni, ezt oly reform utján akarja-e majd elérni, mely a mi pénzügyi és nemzetgazdasági követelményeinknek megfelel. Végül igaz, hogy a czukor-adónak módosítása talán még fontosabb kérdés a monarchia másik államára nézve, mint Magyarországra nézve; de csak akkor áll ez, ha abból indulunk ki, hogy a mostani állapot, mely mellett Magyarországnak czukoripara a monarchia másik államának czukoriparához képest aránytalanul csekély és gyenge, normális állapot legyen, hogy az fenmaradjon, hogy az megörökíttessék; ez esetben — mondom — áll a t. ministerelnök ur okoskodása. Ha azonban abból indulunk ki, hogy nálunk a czukor megadóztatásának oly reformjáról kell gondoskodni, mely ezen aránytalanságot megváltoztass;!, mely lehetővé tegye, hogy ezen országban egy az ország fogyasztási képességének megfelelő czukoripar fejlődjék, akkor azon argumentatió tökéletesen elesik. Ámde t. ház, liberális lehetek a t. ministerelnök úrral szemben a mai helyzetben, még azon okoskodás alapját is elfogadom, hogy a czukoradó kérdése sokkal fontosabb kérdés Austriára, mint Magyarországra nézve és hogy ezen kérdésnél pressiót lehet gyakorolni az osztrák törvényhozásra, hogy viszont a szeszadó kérdésénél oly állásponthoz simuljon, mely Magyarország érdekeinek kedvez. Hát mi ez ? Ez semmi egyéb mint a valószínűségnek az egyéni appretiatiótól függő kisebbnagyobb foka ; holott míg a vámszövetség végleg megkötve nincs, nem lehetőségét, nem valószínűségét, de bizonyosságát tartjuk kezünkben annak, hogy akár egj^etértve a monarchia ,másik államával, ha lehet, akár elkülönítve, ha kell, de mindenesetre az ország pénzügyi és közgazdasági érdekeinek megfelelőleg rendezhessük fogyasztási adóinkat. Már most itt egymással szemben két álláspont van. Midőn ki van mutatva, bogy pénzügyeinket a fogyasztási adók terén a szerződésnek mélyre vágó reformja nélkül orvosolni nem lehet, midőn ki vau mutatva, hogy a hazai iparágak legfontosabbika oly válságban szenved, melyet megfelelő reform nélkül orvosolni nem lehet, midőn tehát az országpénzügyeinek jövője, az ország nemzetgazdasági felvirágoztatásának egyik factora van kérdésben, akkor a t. kormány megelégszik lehetőségekkel és többé-kevésbé subjectiv ítéletektől függő valószínűséggé!. Mi pedig a ház ezen oldalán nem elégszünk meg sem lehetősséggel, sem valószínűséggel, de fenn akarjuk tartani azon egyetlen eszközt, melyet a törvény, az alkotmány s az egyességi szerződés a kormány másik államával szemben kezünkbe ad. Az ország tehát ítélhet a felett, kinek eljárása gondosabb, kioek eljárása előre látóbb, kinek eljárása felel meg az ország nemzetgazdasági és pénzügyi jövőjéről való köteles gondoskodásnak. Újból ajánlom indítványomat elfogadásra. (Élénk helyeslés balfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Zaj a szélső baloldalon. Egy hang: Mindig övé as utolsó szó!) Nem tudom, az 1848-iki törvényt respectálják-e a képviselő urak, mert akkor nem tehetnének kifogást az ellen, hogy szóljak; (Halljuk! Halljuk!) csak igen röviden kívánok még egyszer nyilatkozni és szemben azokkal, a miket gróf Apponyi elmondott, egy másik bizonyosságra akarok rámutatni, (Halljuk!) arra, mely ha indítványa elfogadtatnék, azon esetben, miután a szesz- és czukoradó tárgyalása — ezen ülésszakban már nem lehetséges — okvetlenül bekövetkezik. (Halljuk!) És ez az, hogy ezen ülésszakban nem lehetvén e kérdéseket megoldani és ezen év végén lejárván a vám- és kereskedelmi szövetség, első sorban — mert a külön vámterületet sem lehet hetek alatt létesíteni —kellene következni legaiább is egy évi prolongatiónak. Azon év eltelnék a vám- és kereskedelmi szövetség, adók és egyebek felett való alkudozásokkal és a bizonytalanság megvolna kereskedelemre és iparra nézve is és kétségtelenül az adókérdések megoldása is — már csak azután dőlhetvén e3, együtt-e vagy külön— nem siettettetnék, hanem épen el lenne odázva. Ez volna az a tény, mely nem supposiíum, hanem factum és épen ezért, mert nem akarom, nem akarhatom ezt, előbbi indokaimhoz a most felhozottakat csatolva : ismételve kérem a t. házat, hogy ne gróf Apponyi indítványát, hanem a főrendiház módosítványát méltóztassék elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.)
