Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-347

246 347. országos ülés márczlns 26. 1887. a kik vele szóba állottak. A leány azonban foly­tatta útját. De alig tett néhány lépést, midőn azon két egyén egyike hátulról elkapta, majd időköz­ben oda érkezett társa segítségével hátulról meg­ragadván, szemeit bekötözték, fejkendőjével kezeit hátrakötötték, majd felsőruhájától megfosztván, őt egy, az iparosok által vásárokra hordani szokott ládához hasonló szekrénybe tették, a nélkül, hogy a róla lehúzott felső ruháit ráadták volna s vele tova hajtattak. Márkus Ágnes ki előtt, mint előadta, ezen kénytelen utazás minden percze egy-egy örökké­valóságnak tetszett, nyomban olyan lelkiizgalomba esett, hogy ezen egész utazása alatt történtekből csak két lényeges körülményre tudott visszaemlé­kezni. Az egyik az hogy a láda tetejét, valószínű­leg, hogy levegőt szívhasson, többször felnyitották, a másik az, hogy vele útközben oly pokoli vanda­lismust követtek el, (Zaj! Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) a minek részletezését tiltja ezen hely iránti tisztelet, a hol vagyunk. Márkus Ágnes csak akkor eszmélt fel, midőn őt egy nagy város utezá ján, melynek ily minőségére a körülötte föíhangzó zaj és kocsi zörejből következtetett, letették és bezárták egy szobába, hová, mint német nyelvű beszédükből kivehető volt, még másik két egyén is belépett. Egy fél órai itt tartózkodás után a leányt egy sötét kamrába dobták s az ajtót rázárták. A leány magára hagyatva, eszméletre jött. A lelki gyötrelmek, éhség és szomjúság által elgyengült karjaival, nagy fáradsággal levette szemeiről a köteléket s csakhamar megtalálta a gyenge fa­kilincscsel elzárt ajtót, azt végső erőmegfeszítés­sel felnyitván, az utczára menekült és az éj söté­tében mindaddig szaladt, mig össze nem rogyott. Ez a leánynak a közigazgatási hatóság által felvett jegyzőkönyvben foglalt vallomása. Most pedig szólok, t. képviselőház, azon eljárásról, melyet a hatóságok ezen büntettél szemben követ­tek. (Halljuk!) , Tény az, hogy Márkus Ágnest, a Budapesttől 20 mértföldnyire eső Német-Egres községből május 30-án délelőtt elindult leányt, június hó 1-én reg­geli fél négy órakor, tehát alig 36 óra múlva Csen­terics Pál fővárosi rendőr a külső-soroksári-út mentén a vasúti sintől mintegy másfél ölnyi távol­ságra, felső ruhájától megfosztva, eszméletlen álla­potban találta; tény az, hogy másfél óra múlva, tehát reggeli 5 és fél óra tájban Oláh József szintén fővárosi rendőr reá talált a leánynak frissen leté­pett gazzal betakart ruházatára. Csenterics Pál a leányt, kit karjaira emelt — mint ezt illetékes hatóságának bemondotta — valóban eszméletlen állapotban — a mint ő magát kifejezte — félre­beszélve talált, a Ptókus-kórházba szállította be. Itt a leány 8 napig a belgyógyászati osztályban kezeltetett; 8 nap elteltével haza ment, de még mindig olyan gyenge állapotban, hogy a vele azonnal megtartott szolgabírói előnyomozás folya­mán több izben elájult és alig szólt néhány szót, a további beszédben a vérömlés megakadályozta. T. képviselőház! Tiz hónapja annak, hogy én a testileg-lelkileg feldúlt leánytól és agg szüleitől, mint a kerület képviselője, azon megbízatást nyer­tem, hogy a leánynak és a mély gyászba borult agg szüléknek védelmet, megtorlást és kártalaní­tást szerezzek. Mindeddig ezen esettel a t. képvi­selőház elé nem jöttem, sőt többet mondok, a hazai sajtóhoz sem fordultam, mert egyszóval sem akar­tam a bírósági eljárást anticipálni, hanem azon voltam, hogy a hatóságok segítségével felderittes­sék ezen vérlázító bűntény, vagy vegye el büntetését azon leány, a ki talán egy gonosz mesével saját szégyenét akarja elpalástolni. De kijelenthetem, t. ház, hogy nem védel­met, de az igazság felderítésére irányuló legkisebb törekvést nem találtam a hatóságoknál; ellenkező­leg, azok eljárása csupán annak a feltevésnek meg­erősítésére szolgált, hogy a bűntény nem hivatal­ból üldözendő, hanem a bűntény üldözése hivatal­ból elnyomandó akkor, ha a tettesek zsidók. (Ügy van! a hah és szélső baloldal egyes padjain.) A büntető törvény gondoskodott arról, hogy az éhségtől sarkalt magyar embert, kinek keze idegen tulajdonhoz, esetleg csak egy csirkéhez is nyúl, a büntetés utóiérje; de egy szűzi becsületé­ben megsértett, halálra kínzott, egy hosszú életre megrontott keresztény leány nem talál megtorlást és kártalanítást és az ellene vétkezett gonosztevő nem veszi el büntetését. Mert azon körülmény daczára, hogy a tettesek egyikét Márkus Ágnes már a múlt évben tanuk előtt agnoscálta, a kik azt is igazolják, hogy a tettes sápadtan összeesett, mikor a leány esete iránt kérdőre vonatott; máig is szabadon jár daczára annak, hogy a már ezelőtt fél évvel beadott bűnvádi feljelentésben ezen tettes elfogatását kértem. Az előnyomozást teljesítő tabi szolgabiróság, jóllehet tanuk vannak, kik tetteseket a ládával szekerükön faluról falura elhaladni lát­ták és daczára annak, hogy a tabiszolgabiróság a tet­teseket Márkus Ágnessel nem is szembesítette, hanem e helyett a félholt leányt és agg szülőit állította csendőrök elé s vallomásának visszavoná­sára akarták birni. De a mi még különösebb, a tabi szolgabiróság egy ideig stagnált és a helyett, hogy a nyomozás szálait tovább vitte, vagy az illetékes kir. járásbíróság vagy ügyészséghez kö­telességszerüleg áttette volna, múlt évi 2,469. számú végzéssel az előnyomozást beszüntette, az iratokat ad acta tette és erről Somogymegye al­ispánjának jelentést tett. Én az augusztus 2-án tar­tott megyei közgyűlésen Somogymegye alispán­jához interpellatiót intéztem, különösen a tabi szol­gabíró viselt dolgai miatt, de ezen interpellatiómtól illetékességi ürügyekkel elüttettem. Midőn Márkus Ágnes a tettest felismerte, de

Next

/
Thumbnails
Contents