Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-339
339. országos ölés márezins 8. 1887 143 Én az indokolásból örömmel értesültem arról, hogy a minister ur figyelembe kívánja venni e szegény felvidéki házalók állapotát és megakarja szüntetni azt a háborút, melyet a minister urnak egy egészen félreértett törvényhozási intézkedés alapján való eljárásában ellenük indítottak és igy meg fognak szűnni azon nagy károsítások, melyeket e szegény emberek szenvednek ; mert önmaga az indokolásban azt mondja, hogy a szegény sorsú felvidéki lakosok kereselforrása a házalás és hogy ennek minden átmenet nélkül való megszüntetése számos egyénnek teljes elszegényedését idézte volna elő. Még egy évvel ezelőtt a minister urnak egészen más nézete volt e kérdésről s komolyan megnehezteltelt rám, hogy fáradságot vettem magamnak, hogy ezen informatiót, melyet saját ministeriuma kebelében e kérdésre nézve nem kapott meg, én igyekeztem neki megadni s igy ezt a hiányt pótolni; mert akkor a t. minister ur még erősen meg volt győződve arról, hogy ezen emberek, kikről szó van, tulaj donképen nem is házalók s nagyon rossz néven vette nekem, hogy én hivatkoztam azon forrásokra, melyek kétségtelenné teszik, hogy ezek valóságos házalók. Hivatkoztam nevezetesen az 1852-iki pátensre, mely Magyarország viszonyaira nem illett és a melynek, midőn az itteni hatóságok a bécsi kormánynak azt a felvilágosítást adták, hogy a házaló pátens szabályai a Magyarországon kifejlett házalásra nem illenek és hogy a házaló pátens kíméletlen alkalmazása és keresztülvitele Magyarországon tömérdek ember existentiáját rontaná meg, a pátens illető szakaszait a bécsikormány egy perczig sem késett módosítani és elismerte, hogy a házalás azon formája, mely Magyarszágon még a, XVIII. század elején vagy talán a XVII. század végén, midőn a törököket Magyarországból kiűzték, keletkezett, nem ugyan a házaló pátensben felállított defmitiónak megfelelő házalás, de a házalásnak épen Magyarország különös viszonyai közt alakult neme, mely oly jelentékeny, hogy azt mint külön gazdasági tényezőt okvetetlenül respectálni kell; respectálni kell azért, mert az államnak soha, sem lehet az feladata, hogy már kész, megerősödött, megállapodott gazdasági existeutiákat szétromboljon és ezáltal egy új nemét a proletariátusnak teremtse meg. Hiába hivatkoztam én akkor az adótörvényekre, nevezetesen az 1«75: XXIX. törvény ezikkre, melynek egy fejezete világosan e házalókról szól; ott ez emberek, mint házalók vannak elismerve, az ő szekereik és segédeik számához képest vannak megadóztatva és mindenütt házalóknak vannak nevezve ; a miniszter urat nem voltam szerencsés e tekintetben felvilágosíthatni és capacitálhatni és ő megmaradt teljesen azon téves állásponton, hogy nem a fennálló törvény alapján köteles respectálni a házalóknak kiváltságos állását, hanem az kegyelmi tény, a mit elkövet akkor, mikor az 1886. évi márczius 13-án kiadott rendeletében megengedte —- a mint az előttem szólott t. képviselő ur is idézte — hogy ezek a házalók az eddigi szokás és az ő privilégiumaik szerint gyakorolhassák a házalást. Igy tehát egészen hamis állapotra jutott a kérdés, mert a dolog tulaj donkép ugy állott, hogy ezeknek az embereknek az ipartörvény 50. §-a értelmében is teljesen szabad volt a hetivásárokat látogatni és a házalást az eddigi szokás szerint folytatni. Ez a múltra vonatkozik, t. képviselőház — és mondom, örvendek, hogy most már a minister ur az indokolásban és a törvényjavaslat szövegében is egészen helyes álláspontra helyezkedett és én abba bele nyugodnám, hogy ha épen a házalók szempontjából nem volna szükséges itt némi módosítást tenni, a mely magából a dolog lényegéből önként következik. Itt tudniillik az illető felvidéki házalók, „vándorló kereskedőknek" vannak nevezve. Ez egészen új terminus technicus ezeknek a kereskedőknek megjelölésére és ha ez igy maradna, félreértésekre adna alkalmat, mert ezeket az embereket inindea eddig fennálló jogforrásban házalóknak találjuk megnevezve; a minister ur vezetése alatt álló mini^terium összes rendeletei mindenütt házalóknak nevezik; a tényleges állapoton nyugvó adótörvények szintén házalóknak nevezik ; ha már most ugyanezen embereket egy másik törvény vándorló kereskedőknek fogja nevezni , épen pénzügyi tekintetben kétség fog támadni, vájjon ezek házalóknak tekintendők-e, vagy sem és vájjon reájok as adótörvény illető szakaszai alkalmazandók-e, vagy sem. Ez az egyik szempont, melynélfogva azt óhajtom, hogy ne mondassék a 2. §-bau „felvidéki vándorló kereskedők", hanem „házaló kereskedők", hogy ezt összhangzásba hozzuk egyéb törvényeinkkel. (Helyeslés balfelöl.) Másik megjegyzésem vonatkozik a 2. §-ban előforduló clausulára és ez az, hogy e kereskedők, kik régi szokás alapján a hetivásárokat látogatták, „a házalási ügy törvényhozási rendezéséig" eddigi joguk gyakorlatában meghagyatnak. Tehát e szakasz értelme szerint csakis addig hagynák meg őket eddigi joguk gyakorlatában, mig a házalási ügy törvényhozási úton rendeztetni fog. T. képviselőház! Ha helyes az a felfogás, a melyet én magában az indokolásban is találok, hogy itt igen nagy számú családokról van szó, melyeknek existentiája ezen keresetmódon nyugszik és ha helyes az, hogy ezeknek az embereknek érdekei figyelembe vétessenek; ha helyes felfogás, hogy ilyen már megalakult gazdasági existeutiákat az államnak nem szabad megsemmisíteni, ugy azt hiszem, ez nemcsak a múltra nézve _
