Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-316
lés fbrnár 8. 1887. 52 316. orgzágos ül őstermelés föltételei egymás után siklanak ki lábaink alól, 7—8 forintos búzával s negyedrészére lehanyatlott marhaárakkal ma már existálni nem lehet. Ida az állam nagy adókat ró az állampolgárokra, ám gondoskodjék arról is, hogy azok képesek legyenek azt előteremteni (ügy van! a szélső haloldalon) s ha a közös vámterülettel tönkre tette iparunkat, megbénította mezőgazdaságunkat és a földmívelő kezéből kivette a kenyeret, ám gondoskodjék arról is, hogy e nép megélhetési módot találjon s ne tiltsa el oly czikk termelésétől, a mi belterjesebb gazdászat folytatására s a csütörtököt mondott gabnatermelés pótlására képesíti. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nekünk, az ország törvényhozásának e kérdést meg kell és pedig gyorsan oldanunk, mert minden évi halogatás a Sybilla könyveinek veszélyével fenyeget Ez nem pártkérdés, ez nemzetünkre nézve életkérdés, a melynek alá kell rendelnünk a kormány rideg fiscalis nézpontját s fel kell áldoznunk, ha kell, magát a ministeriumot is (Helyeslés a szélső baloldalon) s olyat tenni helyébe, a mely tud és akar is fenyegető nemzetgazdászati válságunkon segíteni, a mely nemcsak deficiteket tud összehalmozni, hanem meg tudja ragadni a bajból való kievezésuek eszközeit is. A dohány-egyedáruságot eltörlendőnek tartván, az előirányzatot nem szavazom meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Móricz Pál: T. ház! (Halljuk!) A mennyiben az előttem szólott t. képviselőtársam reám hivatkozott, részemről csak annyiban vagyok bátor egy pár rövid megjegyzést tenni. (Halljuk!) Igenis, akkor is, most is elleneztem s ellenezem nemzetgazdasági tekintetből a monopóliumot, de nem azon okból, a melyet a t. képviselő ur hosszasabban kifejtett, mert a mezőgazda, a termelő, a monopólium alatt jól érzi magát, mert megtalálja számítását 10—15 évre és ha a búzánál ugy megtalálnák számításukat, mint a dohánynál, akkor igen kellemes volna helyzetük. Orbán Balázs: Csakhogy nem adnak engedélyt. Móricz Pál: Nem adnak néha; fájdalom, velem is ez történt, 100 holdra kértem dohánytermelési engedélyt, de elutasítottak, mert a túlproductióval itt is ugy járnánk, mint a gabonánál. Ismétlem, nemzetgazdasági és gyáripari tekintetben ellene voltam és vagyok a dohánymonopoliumnak, mert az Alföldön, hol nincs viz, mész, fa,kőszén,nagy ipartól lendületet várni nem lehet,ott csak olyan ipar van a helyén, a mely nyárban szünetel, télben pedig, mikor künn dolgozni nem lehet, akkor szivart gyártanak, annyival is inkább, mert ez oly természetű gyártási munka, mit öregek és gyermekek is kezelhetnek. Akkor, mikor a monopólium behozatott, elleneztem, mert még csak 8 millió volt a jövedelme és könnyen lett volna pótolható, ma azonban, mikor 16 milliót jövedelmez, (Közbeszólás a jobboldalon : 18—20 milliót!) hát mondjuk 20 milliót, de akkor annál nehezebben pótolható. Egyébiránt azt hiszem, hogy tisztán csak 20 millió a jövedelem, mert a kereskedelmi és bureauerata számítás közt nagy a különbség, de hát 16 milliónyi jövedelmet is bajos elvetni, mert nehezen helyettesíthető. Ez okokból elfogadom az előirányzatot. (Helyeslés a jobboldalon.) Papp Elek: T. ház! Közgazdasági érdekeinknek nincsen oly ága, hol sajnosán ne tapasztalnók bénító hatását az 1867-iki kiegyezésnek és az ebből kifolyó kereskedelmi és vámszövetségünknek Austriával. Kereskedelmünk, iparunk, földmivelésünk ennek a nyűge alatt sínlődik és a mi magát a dohánymonopolium kérdését illeti, ha azt közelebbről szemügyre vesszük, meg kell róla győződnünk, hogy ez is a kiegyezés által van életre hozva. Mert azon nagy hangzású phrasisok, melyek az állandó, biztos piaczra, az egyforma árakra vonatkozólag a monopólium mellett felhozatnak és a melyek szerint az mondatik, hogy egyrészről a közgazdasági, másrészről mezei, ipari, de legfőbbképen nemzetközi szerződéseink értelmében ezen változ tatni nem lehet, ez mind csak phrasis, leplezése a valódi indokoknak. \ mi magát, az utóbb említett nemzetközi kérdést illeti, arra nem bt reflectálok részletesen, mert nekünk, kik e padokon ülünk, egyetlen és legfőbb czélunk az, hogy mindazon viszonyok,melyek azl867-es kiegyezésből származtak, lazittassanak, megszüntettessenek. Ennélfogva előttem az nem is lehet érv, hogy azért nem szüntethető meg a monopólium, mert ezt az Austriával való viszonyunk nem engedi. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Áttérek mármost, t. ház, azon kérdésre, melyet épen Móricz Pál t. képviselőtársam szives volt az imént érinteni, hogy vájjon a mezei gazdálkodás tekintetében előnyös-e a monopólium, vagy nem? Én határozottan azt mondom, hogy mezei gazdálkodásunk terén a dohánytermesztést a lehető legalsóbb fokra sülyesztette a monopólium nyűge és azt be is foo-om bizonyítani a következő módon. (Halljuk! Halljuk!) Először is nem lehet tagadni, hogy napról-napra a nagy tömegben való termelés kiszorítja a finomabb és értékesebb dohánynemek termelését. Azelőtt finom pipadohányok és finom dohánylevelek nagy mennyiségben termesztettek, most vad földeket keresnek a termelők és termesztenek oly dohányt, mely jobban hasonlít a labodához, mint dohánylevélhez. Azelőtt a dohányt szárító házakban szárították, most szélnek és esőnek kitéve szárítják azt. Egész telepek semmisültek meg, melyek hollandi módra voltak berendezve és a melyeknek ma se hirük, se hamvuk nincs. De menjünk tovább. A dohánybeváltási árak oly alacsonyak, hogy ezen ár mellett, különösen a kisebb i
