Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-316
316, országos ülés február S. 1887. 51 Orbán Balázs: T. ház! (Halljuk.') A dohánymonopólium egy oly átkos hagyománya az önkény uralomnak, (Igaz ! TJgy van! a szélső baloldalon) a mely ellen harczot kell folytatnunk szakadatlanul, szünet nélkül, elkeseredetten, engedékenységet nem ismerve mindaddig,mig az el nem tűnik a mi szabad földünkről, melynek fogalmával összeegyeztethetlen. (TJgy van! a szélső baloldalon.) A mi kormányunk előtt csak a financiális tekintetek az irányadók, ezen bálványnak képes feláldozni mindent, nemzeti haladást, jólétet, nemzetgazdászati fejlődést. Ezt műveli az utált dohánymonopoliummal is, a mely nemcsak azért kelt élénk visszatetszést a nemzetben, mert mintegy identificálva s üs e ze van forrva az idegen önkény uralom gyászos emlékével, nemcsak azért is, mert a honpolgárok szabad önrendelkezési jogát sérti s a szabad föld szabad használatának nagy elvét megtámadja, hanem főleg azért, mert mindenki mintegy ösztönszerűleg érzi, hogy ezen egyedáruság torlaszt képez a neoazetgazdászati válságból való kibontakozás terén s a jövőbeni kimenekülhetés reményét is elhomályosítja, Á dohánymonopolium elleni nemzeti ellenszenvünk ered kétségtelenül nemzetünk szabadsághajlamaiból is, a, mely nem tűri az embernek veleszületett szabadságában való korlátozását; de bizonnyal fokozta és fokozza ezt azon öntudatos előgondoskodása is a mi józan ítéletű |népünknek, hogy napjainkban, midőn az őstermelés kezdi felmondani a szolgálatot, midőn a föld hozadéka kezdi a ráfordított munkát és szorgalmat meg nem fizetni, a szabad dohánytermelés és ipari feldolgozás képezné az átmenetet azon belterjesebb gazdászatra, mely a jelen nemzetgazdászati válságból való kibontakozásnak a mi viszonyaink közfegyik főfő föltételét képezi.nemcsak azért, mert a dohánytermelés a föld jövedelmét minden nagyobb befektetés nélkül megnégyszerezné, hanem főleg azért, mert a dohány feldolgozás akár mint nagy, akár mint kis házi ipar százezereknek adna foglalkozást és nyereményes keresetmódot; a nép oly százezreinek, asszonyoknak, gyermekeknek, kik most foglalkozás hiányában mit sem producárnak, hanem csakis fogyasztják azt, a mit a családfentartók erősebb keze beszerez. Az, hogy a dohány ( szabad termeléséhez és ipari feldolgozásához minden gondolkozó ember öntudatosan és a nép ösztönszerűleg oly nagy reményeket köt s minden másnemű megterheltetése és megszorítása mellett első sorban a dohányegyedárúság ellen emel legérzékenyebben panaszt; az a helyzet felismeréséből ered, mert a continentalis államok közt egy sem üz kiterjedt dohánytermelést, miután arra földje és éghajlata nem alkalmas, mig ellenben hazánk annyira hivatott e czikk termelésére, hogy még most is, a midőn a kincstári silány egységi árak mellett nem a minő- I ség, hanem inkább a mennyiségre kénytelenek tekintettel lenni, midőn tehát senki költséget és fáradságot nem fordít arra, hogy dohányleveleink jól és szépen száradjanak, mégis azt látjuk, hogy a continentalis s főleg szivargyártással foglalkozó országokban keresett czikk a magyar dohánylevél, sőt azt még Amerikába is exportálják. Több mint bizonyos, hogy ha hazánkban a dohánytermelés felszabaűittatnék az egyedáruság békóiból, az oly lendületet nyerne, a minek hatását pénzértékben kifej ezni alig lehetDe, mert több mint valószínű, hogy szabad termelés mellett Magyarország válnék rövid idő alatt az összes európai dohánygyárak szállítójává s ide özönlene az a sok száz millió, a mit most Európából dohányért Amerikának minden évben kiadnak s ez egyszerre a mi szenvedőleges kereskedelmi mérlegünket activvá tenné. Ez csak nyerstermelésünk kínálkozó előnye, a mit a száz milliók hasznával mérlegelhetünk; de a szabad termelés és a nyerskivitel mellett kétségtelenül természetszerűleg kifejlődne nálunk a dohány ipari feldolgozása is, a mi hogy minő hasznokkal kecsegtethet, elég lesz a kis Badenre és Svájczra hivatkoznunk, hol a kívülről, leginkább Amerikából importált nyers dohány feldolgozása a jólétnek oly nagy fokát idézte elő. Ezzel a kormány az ő 20—30 millió fiacalis hasznát és az ő gyártását állítja szembe; de hiszen az a fiscalis haszon — a mit a kezelés és ellenőrzés költségei nagy mértékben devalválnak — könnyen biztosítható lenne mindenkinek kielégítésére a dohányadó contingentálása által, a mint azt Móricz Pál képviselő ur oly szakszerűleg kifejtette, mielőtt elveit a szegre akasztotta volna. (Élénk derültség a bal- és szélsőbalon.) A mi pedig az állami gyártást és feldolgozást illeti, arra is elmondhatjuk, hogy ments meg uram minket, mert a mellett, hogy az állami kezelés regieje és költséges ellenőrzése minden hasznot felemészt, még a dohányt is ugy tönkre silányítja, hogy a drágább szivarok is élvezheti ének, a közönségesebb dohányféléket pedig ugy tönkre rothasztják éspáczolják, hogy azoknak elárusítását közegészségi tekintetekből egyszerűen el kellene tiltani, mert az, a mit a szegényebb osztálylyal, tehát a nép millióival a pénzügyminister ur 3 és 4 krajezáros dohány czímén elszívat, az valóban minden fogalmon alól áll, az oly rothadt undokság és bűzhödt utálatosság, miszerint megérdemelné ez a drágalátos kormány, hogy abból rakjanak máglyát, ha nem is elégetésére, de hogy azzal füstöljék ki ez országból, (Derültség a szélsőbalon) melynek 15 millió emberét drága pénzért ily silánysággal nyomorgatja, (ügy van ! a szélső baloldalon.) Azonban, t. ház, mi a kormány cynicus megátalkodottságának uem dobhatjuk oda továbbra is zsákmányul hazánk legvitáíisabb érdekeit. Az 7*
