Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-328
346 ÍJ2S. országos ülés fubrn&r 22. 1SS7. terjesztette, hogy ilyen ügyekre nézve a sértett léinek megadta a perorvoslati jogot és hogy ennéklógva nem lehet azt mondani, hogy oda jutottunk, hogy a királyi ügyésznek hibás indítványa képes legyen az igazságszolgáltatásnak oly akadályokat gördíteni elébe, a melyek miatt a jog, a törvény ne érvényesüljön. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Azt hiszem, hogy ugy berendezett igazságszolgáltatás Behol sem lehet, hogy néha egy hibás lépés ne történjék. Az a kérdés a felhozott vádak folytán, hogy az igazságügyi kormány csakugyan ezen közegeit arra akarja felhasználni, hogy azok utján elnézést és törvénytelenséget gyakoroljon, ezen vádat nem fogadhatom el és biztosíthatom, hogy a mi ez irányban történt, ha hibásan történt — mert még arról nincs tudomásom —- az nem a kormány megbízásából, hanem egyes ügyész hibás felfogásából történt. Mondom, van módja és alkalma a Bértett felnek sérelmét orvosolni és bizonyítják a felső bíróságok ítéletei, hogy a hol az alsó bíróságok az épen itt ezélzás tárgyává tett ügyekben ítéltek, a sértett fél felebbezése folytán mindig megtalálták a módot az ítélet reformálására. (Helyeslés a jobboldalon.) Az ellen tehát kénytelen vagyok határozottan tiltakozni, mintha az igazságügyi kormány, vagy egyáltalán a kormány az igazságszolgáltatást hatalmi kérdésre, elnézésre, politikai tendentiák elérésére akarná felhasználni. Ez az főleg, a miért a mai napon kívántam felszólalni. (Élénk helyeslés a jobboldalon,) TÖrs Kálmán jegyző: Boda Vilmos! (Felkiáltások: őt percznyi szünetet kérünk!) Elnök T Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, az ülést folytatjuk. Boda Vilmos: T. képviselőház! (Halljuk!) Megvallom Őszintén, hogy igen kellemesen hatott rám azon bűvös kép, melyet at. igazságügyminister ur tegnapi programmbeszédében élénkbe tárt; ez azonban nem akadályoztat engem abban, hogy bírálat alá vegyem az állapotokat, ugy a mint vannak, tekintet nélkül az időre, melyből származnak. (Nagy zaj. Halljuk!) Elnök: Csendet kérek. Méltóztassanak a szónokot meghallgatni. (Helyeslés.) Boda Vilmos: Egyetértek t. képviselőtársam Veszter Imrével, hogy nem szükséges a feketelátás szemüvegén át vizsgálni a dolgok jelenlegi állapotát, hogy azon tökéletesen indokolt meggyőződésre jussunk, miszerint igazságszolgáltatásunk összes ágazataiban a stagnatio, sőt nagymérvű hanyatlás korszaka állott be. Nem akarok elfogultnak látszani s igy készséggel beismerem, bogy ezen aggasztó állapot előidézésében elsőrendű szerepet játszik hazánk pénzügyi helyzete, mely sajnos, oly kétségbeejtő, hogy még a javulás reménye is teljesen kizártnak tunilí fel. Hozzájárul még a pénzügyi helyzet nyomásához, hogy mióta a t. ministerelnök ur áll a kormány élén, azóta az igazságszolgáltatás kétségtelenül a mostoha gyermek szerepét játsza ; (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon) a ministerelnök ur kimagyarázhatlan — mondhatnók — ellenszenve folyton lidéreznyomásként nehezedik állami kormányzatunk ezen elsőrangú tényezőjére. (Ugy van! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Ha az állami igazgatásunk bármely ágában az ominosus túlkiadás réme megjelenik; ha a költségvetés összeállításánál a hiány apasztása indokoltnak tűnik fel, mindig az igazságügyi tárcza az, melynél a megtakarítás kétes értékű műtéte kezdetét veszi (Igaz! Ugy. van! a szélső balfelől) s hogy e tekintetben már minő képtelenségek fordultak elő, mutatja a hóhányásra vállalkozó díjnonokok története. Hogy a ministerelnök ur említett ellenszenve, nem a képviselőház játéka, igazolja azon körülmény, hogy nem rég is, az összes igazságügyi tekintélyek egyhangú tiltakozására volt szükség, hogy a esászárvágás, melyet a kormány feje a bíróságok amúgy is illusorius függetlenségén és önállóságán a törvényhatósági törvény alkotása alkalmával végrehajtani szándékozott, elhárítható lőn. Az előadottak nyomán már most beszédem elején kénytelen vagyok azon meggyőződésemnek kifejezést adni, hogy a megtakarítás az igazságügyi tárcza keretében teljes lehetetlenség, (Uyy van! ügy van! a szélső balfelől) ha csak meg nem akarunk barátkozni azon már külföldön is felhangzott vád igazságával, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás rossz és késedelmes, ha csak le nem akarunk arról örökre mondani, hogy az az előre haladott kor követelményeinek megfelelőkig, egyúttal modern is legyen. Modern igazságszolgáltatás Magyarországon! Ezt a nagyhangzásu phrásist legjobb lesz végleg kitörülni a magyar igazságügy történetének lapjairól. Olyan pénzügyi helyzet mellett, mint a minő Magyarországé, ilynemű kifejezés vagy önámításkép szerepelhet csak, vagy jelentheti azt az ígéret földet, melyet a gyengébbek kedveért a távolból mutogatni lehet ugyan, de elérni nem lehet soha. (Helyeslés a szélső balon*) Én tehát már nem is táplálok ilynemű vágyakat. Belátom, hogy a nagy remények, melyek igazságszolgáltatásunk rendezése alkalmával bennünk szárnyra keltek, legalább a mi életünkben nem fognak megvalósulni. Meggyőződésem, hogy igazságszolgáltatásunk oly magas fokú fejlődése, mely a jogászilag az eljárásra nézve a szóbeliség
