Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-328

334 128. országos ülés február 22. 1887. sunk szabályozva nincsen. Naponkint tapasztaljuk, t. ház, hogy a vádlottak a végtárgyaláson felmentetnek, daczára annak, hogy az elővizsgálatban a vádanyag teljesen be lett szerezve és hogy elítéltetésük majdnem kétségtelennek látszott. Azt is látjuk, t. ház, hogy a vizsgálati fogságba ejtettek száma — azoké, a kik aztán felmentetnek — anynyira elszaporodik, hogy a főügyészségnek rendeletben kellett figyelmeztetni arra nézve, hogy a vizsgálati fogság csak a legszükségesebb, csak a legelkerülhetlenebb esetekben rendeltessék el. Mindennapi tapasztalat továbbá az is, t. ház, hogy a végtárgyalási jegyzőkönyvek, a melyek amúgy is a feleknek hozzájárulása nélkül készülnek el, oly gyarlók, hogy a revisionalis fórum nincsen abban a helyzetben, hogy magának tiszta képet alkosson a végtárgyalásról, annak eredményéről. így aztán ne csodáljuk, t. ház, ha a felsőbíróságok nem tudnak individuálisaim és ha az egyes esetekben a legellentétesebb határozatok hozatnak; igy például tudok egyet, a melyben a másodbiróság vádlottat hat havi fogságra, a királyi Curia pedig nyolcz évi fegyházra ítélte, a mi, azt hiszem, birói tekintélyünket nem emeli. Az egyéni szabadság, t. ház, igen gyakran ki van szolgáltatva fiatal vizsgálóbíró tapasztalatlanságának, (Igaz!) kedvezésének, néha önkényének, máskor meg erőszakoskodásának; viszont pedig a védelem sem érvényesülhet kellőképen, t. ház, mert az önérzetes védő (Halljuk! Halljuk!) nem képes hivatását betölteni, ha hatásköre a vizsgálóbíró vagy a tárgyalási elnök jóakaratától függ és nincsen törvényben megállapítva. Azért őszinte örömmel üdvözlöm az igazságügyminister urnak azon kijelentését, hogy a készülő büntető eljárásban a védelemnek tág tér fog nyittatni. E néhány gyakorlati tekintet, t. ház, azt hiszem, meggyőzhet mindenkit a reform szükségéről. Igaztalan volnék, ha ki nem emelném, hogy a minister ur rövid ministerkedése alatt is már kiváló figyelmet fordított a büntető eljárásra és a mint hallottuk, négy kiváló jogász által a készen talált javaslatot az enquete megállapítása szerint átdolgoztatta és lehet reményünk, hogy az ecsetelt állapotoknak végük fog vettetni és hogy büntető eljárásunk lesz. Jogszolgáltatásunk reformépületét a szóbeliségre és a közvetlen eljárásra fektetett perrend fogja betetőzni. Igen sok közel fekvő oknál, valamint azoknál fogva, melyeket a t. minister ur tegnap felhozott, azt hiszem, nem igen actualis ezen kérdés s azért nem igen foglalkozom vele, annyit azonban szabadjon kijelentenem, hogy a perrendtartási novella, a végrehajtási törvény és a kereskedelmi és váltó eljárásról szóló rendeletek eljárásunkat gyorsították, javították, persze csak abban a körben, a mint az az Írásbeliségen alapuló perrend mellett egyáltalában lehetséges. Ha ennek daczára merülnek fel egyes panaszok,, azt hiszem, hogy azok még a mostani eljárás keretében s a mostam birói szervezetben is javíthatók, vagy megszüntethetők és ha bátorságot veszek magamnak ezen bajokra ráutalni, azt hiszem, hogy sem birói karunk iránti tiszteletlenséggel, sem hazafiatlansággal nem fogok vádoltatni, mert egyes, különösen kisebb hivatalnokok hibáit a birói karnak betudni nem lehet és viszont a bajok elpalástolása még nem képez hazafiúi erényt. A minister urnak méltóztatott mondani, hogy a fegyelmi törvény esetleges revisiójába kész belépni. Tudjuk, hogy a fegyelmi törvény nálunk igen lazán kezeltetik; azt is tudjuk, hogy az alkalmaztatása körül lábra kapott bizonyos elnézést és jószívűségét jogszolgáltatásunk keserüli meg fájósán. Áttérve az ügyvitelre, lehetetlen, hogy ott szintén némely gyakorlati példát fel ne hozzak, annak igazolására, hogy a birói ügyviteli szabályoknak is át kell revideáltatni. Vannak bíróságok, a hol az ügyforgalmak csekélységénél fogva restantiának egyáltalán nem kellene lenni, hacsak a délutáni órák is munkára fordíttatnának. De a hivatalos titkok megőrzése is némi kívánni valót * hagy fenn, különösen a segédhivataloknál. Mert tudjuk, hogy a végrehajtásról a végrehajtást szenvedő értesül legelőször és ha rosszlelkű, elkészül a végrehajtásra a maga módja szerint is. Történt, t. képviselőház, az is, hogy a bíróságok megkeresései a kellő időben nem hajtatnak végre s miként a gráczi kereskedelmi és iparkamara panaszából értesültünk, az ország egy bizonyos vidékén, sem a tárgyalásokat megtartani, sem az ítéleteket foganatosítani nem lehetett, mert sem a kereset, sem az ítélet alperesnek nem kézbesittetett. De, t. ház, az ügy darabok felszerelése is igen sok kívánni valót hagy fenn. Tudjuk, hogy a vidéki bíróságok az ügyiratokat rendszerint hónapokig elhevertetik és hogy az ügyek oly hiányosan felszerelve terjesztetnek fel, hogy a felsőbíróságok azokat rendelvényileg kénytelenek visszaküldeni; innen van azután, hogy a felsőbíróságaink ügykimutatásäban a rendelvényi elintézések száma oly nagy. De az ügydarabok kiadása sem történik kellő gyorsasággal; különösen pedig a telekkönyvi ügyeké, a melyek sokszor hónapokig elhevernek a telekkönyvi irodákban a nélkül, hogy expediáltatnának, a mi nemcsak a magánosoknak szolgál nagy kárára, de egyúttal a kincstárnak is, a mely a bekeblezési illetéket ennek következtében csak később, vagy egyáltalán nem kapja meg. Ezek a bajok képezik, t. ház, eljárásunk tulajdonképeni fájós sebeit; ezek bénítják meg az eljárásnak megkivántató praecis és gyors menetét. | Megengedem, t. ház, hogy ez sok helyütt a