Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-326

300 326. országos ülés február 19, ÍSS7. T. ház! A legtöbb szónoknál, de künn az éleiben is általános a panasz a túlterhelés miatt. Es e túlterhelésben mindig egy théma, egy szak az, mely folyton felhozatik s ez a görög nyelv szükségtelensége egyik részről s annak szükségessége a másik részről. Én, t. ház, tekintettel a rendelkezésemre álló időre, a nyelvoktatás dolgában csak röviden, csak lapidariter akarom nézeteimet kifejtem. Nézetem az, hogy a nyelvoktatás, melyet a mi középtanodáinkba bevittek, gyakorlati eredményhez egyáltalán nem vezethet és pedig azért, mert ott többé nem a nyelv, hanem a nyelvszabály a domináló. Nem érik be azzal, hogy a nyelvet tanítsák, hanem bemennek a nyelvalkotás legfinomabb, analyticai részébe 8 annak a még nem érett gyermekésznek akarnak tanítani oly dolgokat, melyet csak egy philosophiailag képzett ész foghat fel. Én azt mondom, t. ház, hogy mindaz, a mi ethimologiai leszármaztatás, philologiais grammaticalis magasabb tétel, mindaz nem gyermeknek, hanem philosophiailag kitanult magasabb észnek való. Méltóztassanak csak megfigyelni azon hajszát, mely nemcsak szóban, hanem mindenféleképen folytattatik országszerte a grammaticát illetőleg. Mind bővebben akarják tárgyalni a nyelvet épen azon irányban, mely irányban azt a középiskolákban tárgyalni nem lehet. T. ház! Felhozatott itt a classicus nyelvek tanítása s a minister ur épen most állapodott meg vagy fog megállapodni abban, hogy a latin nyelv behozassék a reáliskolákba is rendkívüli tantárgyul. Épen abban a rendkivüliségben van az, t. ház, a mit én kifogásolok. Van ezen házban sok őszbe borult férfiú, a ki nálamnál sokkalta előbb részesült a régi oktatás módjában; én a patres piaristáknál részesültem abban a szerencsében, hogy — mondhatom — minden erővel és minden hatalommal verték be a növendékekbe a latin nyelvet. Ez, t. ház, valósággal ugy van. De mi volt akkor a latin nyelv? A latin nyelv volt legelőször a legeslegfőbb tantárgy, mely mellett minden eltörpült. Az egész büntetési és kitüntetési rendszer mind a latin nyelvnek szent nevében folyt. Az a növendék, a ki nem tudta latin leczkéjét vagy feladványát, már térdepelve várta tanárát és a tanár a térdeplőt végig suhintotta, szó nélkül lehuzatta, megverette, ezen kivül még 30, 40 vagy 60 vocabulumot dictált. Járta a signum, A kinél ez találtatott, azért, mert nem beszélt latinul, arra rádictáltak 10, 20, 30 vocabulumot, három-négy nyelven és valósággal csak teljesen tehetségtelen volt az, a ki nem tanult meg latínul. Most ngy, mint azt a t. minister ur contemplálja, hogy rendkívüli tantárgy legyen a latin nyelv, teljesen lehetetlen lesz azt megtanulni. Én a classicus nyelvekre vonatkozólag és az egész classicus oktatásra nézve azt állítom, hogy ennek napjai szükségképen meg vannak számlálva, a classicus oktatásra, a régi classicusokra a tanulmányok sarkpontját helyezni többé nem lehet. Mert én csak egy tárgyat ismerek, mely valósággal alkalmas, mert absolut igazságot tartalmaz. Ez visszatükröződik az elemi oktatásban is és ez semmi más, mint a mathesis. És hiába mondják, mint ma is hallottam, hogy a természettudományok tanítása mellett többé az a classicismus a lélekben és gondolkodásban nem érhető el. Én ezt tagadom s csak Göthere kívánok utalni, a kinek müvei szépsége épen a természet alapos ismeretében, tehát az igazságban rejlik. A mi az élő classicus irodalmat illeti, én tanulmányoztam azt és tudom, hogy épen azok a classicusok és valóságos remekírók, a kik nagyot alkottak, mindig a legbensőbb viszonyban állottak a természettel. Én nem tudom elképzelni még csak a novella-irásban sem azt, hogy abban a természet ismerete egyáltalában merőben nélkülözhető volna. Itt az absolut igazság a valósággal meggyőző s másban, mint a mathematicában s ezzel kapcsolatban a természettudományokban ezt feltalálni nem lehet. T. ház! Ez a túlterhelés még másutt is leli forrását. Nálunk Magyarországon most divatos, hogy mindenféle czímeken létező, vagy talán csak gyanított érdemek alapján meghallgattatnak a közoktatás terén férfiak, a kiknek vezéreszméjük mindössze az, hogy a felvilágosodás korát éljük. A felvilágosodás azt jelenti nekik, hogy igen sokat kell tanulni, tehát igen sokat kell tanítani és nincs semminemű dolog, mely a tudományhoz tartozik, hogy azt az iskolából ki lehessen hagyni. T. ház! Egy valóságos rendszert csinálnak ők abból, hogy odafordulnak a ministerhez s odafordulnak másokhoz és azt mondják: kegyelmes uram, nagyméltóságú uram! Milyen felséges nagyszerű szak ez, milyen jó volna az iskolába bevinni, hiszen ma a felvilágosodás korában élünk. És utólagosan rendesen kitűnik, hogy a felvilágosodás iránti nagy lelkesedés alapjában semmi egyéb, csakhogy vagy maguknak, vagy másnak egy cathedrát, tanszéket kerítsenek; pedig arra a szakra szükség nincs, sőt ha volna is, már a mostani szakok mellett el sem fér, ugy, hogy 100 ilyen szak közül 99 az oktatás észszerű keretében valóságos képtelenség. És hogy concret példát mondjak arra, hogy mennyire mennek az emberek e tekintetben, felemlítem, hogy van egy női ipartanoda, a melyben kifundálták azt, hogy a csipke és ruhaszabás alapjában véve geometriai müvelet és hogy ezért a geometriát tanítani kell, mert ezt a felvilágosodottság igy követeli. És ekkor szereznek egy professort, a ki a növendékeket elkinozza a hyperbolával, sinussal, cosinussal, a cathetaval és hypothenusával, mikor sokja csak elemi iskolát végezett.