Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-326

326. országos ülés február 19. 1887. 299 szó legnemesebb értelmében, mert nemesíti az ízlést, szabályozza s tisztítja a fantáziát és ezáltal jótékonyan hat az erkölcsi fogalmakra és érzelmekre. Ez a képzőművészet közművelődési hatása és erkölcsi missiója." Épen azért kívánja Trefort Ágost vallásminister ur, hogy (olvassa):,, Nagy csalódás azonban azt hinni, hogy a népeket,a képzőművészet által nevelni lehet, ha a művészetet a muzeumokban és gyűjteményekben fogva tartjuk. A művészetet be kell vezetni a középületekbe, be kell vezetni az iskolákba is." Hivatkozom a minister ur ezen szavaira s kérve kérem őt, hogy vezesse be nagyobb gonddal mint eddig, a képzőművészetet az iskolákba és terelje a. magyar ifjúságot azon térre, a mely az életnek bájt és varázst kölcsönöz, a mi magasabb, nemesebb ideálok követésére serkenti az ifjúságot és a mi a szellem harczosainak tiszteletben tartását, az ízlés fejlesztését, a cultura előrevitelét eszközli. . Ezt akartam csak mondani. (Élénk helyeslés a balés szélső balfelöl.) Herman Ottó; T. ház! (Zaj. Mozgás.) Nekem valóban nehezemre esik, tekintettel a Láz hangulatára, nyilatkozó türelmetlenségére, az eddig elmondottakra, hogy nem állhatok el a szótól és el kell mondanom azt, a mit elmondani szoros kötelességemnek ismerem. Én, t. képviselőház, elismerem azt, hogy a vita lefolyása alatt én csak egy szót hallottam, a mely annak keretébe nem tartozott s az Pulszky Ferencz t. képviselő szava volt. (Helyeslés a ss'-lso baloldalon.) Mert az ó teDdentiája egyenesen az, hogy a szónokok törekvését semmibe se vegye, azt semmit érőnek declarálja saministert úgyszólván felmentse minden felelősség alól, a mely felelősség nevében itt foglal helyet, hogy :; parlamentben az itt élő — még most is élő — jzólásszabadságnak útját ne állja. Ezek után, t. képviselőház, én a vitában akként akarok résztvenni, hogy a dolognak szigorúan practieus oldalát vetem fel; bármikép vitat- ' hozzunk mi a középiskolák felett, hozzuk fel a tanrendszer jóságát vagy rosszaságát, az egységes középiskolát, a bifurcatiót, a trifurcatiót vagy bármit,szerény véleményem, sőt erős meggyőződésem szerint Magyarország középiskolai oktatásának legnagyobb baja a kellően kiképzett tanerők hiánya; mert én u°y tudom, ház, hogy va±óban és kitűnően képzett tanerőkkel a legrosszabb tanrendszer mellett is lehet jó eredményt elérni, de ha azok a tanerők nem elégségesek, ha bennük hiányzik a harmónia és a valóságos szellemi fejlettség, akkor a világ legjobb tanrendszerével is rossz eredményt fogunk elérni. (Helyeslés a széhö baloldalon.) Tekintve már most, t. ház, azt a törekvést és működést, a mely különösen a középtanodák terén mutatkozik, kissé triviális ugyan a hasonlat, de valósággal ugy van, hogy a tanárok nem ismervén •?• gyermeket, nem tudván ahhoz alkalmazni a tanítandó anyagot, általán véve egy liter foglalatba, egy hectoíiter zagyvalékot iparkodnak beleönteni. (Derültség.) Honnan van ez, t. ház ? Ennek szerintem egyedüli oka az, hogy egyszerre felkapták az úgynevezett szaktanítást. A szaktanítás nem zavarandó össze, t. ház, a szaktudással és a szakok művelésével, a melyekre okvetlenül szükség van; de ha vesszük, hogyan képeztetnek a mi tanáraink, azt látjuk, hogy ők képzésük bizonyos fokáig részesülnek az általános műveltség requisitumaiban, de fejlődésük bizonyos fokán ezeket systematice háttérbe szorítják, hogy ne mondjam, elhanyagolják, hogy magukat egy fő és egy melléktantárgyban kiképezzék. Ennek, t. ház, mindenesetre csak káros kihatása lehet; mert a paedagogia és didactia okvetlenül megköveteli annál az átvevőnél az ismeretet, de az átadó részéről is a mértéket, a meddig menni kell és én fájdalommal constatálom, t. ház, azt, hogy számos középiskolai szaktanárral érintkezve, legtöbb esetben azt tapasztalom, a mi legrosszabb a tanárnál, hogy tudniillik, habár ő maga saját szakmája iránt lelkesedik, a többi szak iránt teljesen ignorans. A ki egyszer a maga szakmájáért lelkesedik és ignorans a többiben, az épen a középiskolai oktatás ellen működik, a hol arról van szó. hogy a gyermeknek az alapismereteket bizonyos mértékben és összhangzatosan adjuk át. A szakképzésnek egy másik valóságos nagy baja tisztán gyakorlati szempontból, t. ház, az, hogy hiába választott magának a középiskolai tanár egy fő- és egy mellékszakot. A mint ő a tanári pályára, tehát a gyakorlatba lép, azt kell tanítania a legtöbb esetben, a mire az illető tanodában tanár nincs, legyen az bár az ő szakmája v gy sem. Én tudok concret eseteket felhozni, hogy absurdumig menő követelésekkel állanak elő a fiatalabb tanerőkkel szemben, hogy a tanodákban létező régebbi tanárok a saját kényelmükre az újonan kinevezett tanárokra mindent rá tukmálnak, még legheterogenebb tárgyakat is. T. ház! Én nem hiszem, hogy akadjon csak egy oly tagja is a háznak, ki be ne ismerné, hogy minden egyenetlenkedés a nevelés rovására megy. Én tehát a bifurcatio vagy trifurcatio tekintetében ma még véleményt sem táplálok és nem is akarok arra nézve felhozni semmit, de igenis kívánom azt, hogy a tanárképzésre teljes súly fektettessék és arra a t. minister ur figyelmét kitérjeszsze, mert ő, ki már 15 év óta vezeti az ország tanügyét, fájdalom, csak nem régen maga is elismerte, hogy Magyarország tanerői rosszak. Sajnálom, hogy a minister ur nyilatkozatával a felekezetekre czélzott, holott kétségtelen, hogy a baj általános orvoslást kér, követel. 38*