Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-326

298 326. országos itles február 19. 1887. urnak feljajdulása. (Helyeslés balfelől.) Nem riaszt vissza az általa nagy hanggal eonstatált azon tény, hogy a t. háznak e vitában résztvett szónokai különböző felfogásokat, különböző véleményeket tolmácsoltak, mert neki, mint tudósnak, igen jól kell tudnia annak az angol államférfiunak a bölcs mondását, hogy azok, a kik szabadon gondolkoznak, nem gondolkozhatnak mindig mindenről egyformán és kérem őt, hogy ne sajnálja az igen t. minigter urat, mert ő igazán nemes kitartással, nemes ügybuzgósággal viseli ez ügyben magát. (Derültség. Tetszés.) Azon t. szónokok, a kik a vitában résztvettek,higyje el Pulszky Ferencz képviselő ur, legalább meggyőződésem szerint többet szolgáltak felszólalásaikkal a cultura ügyének, mint az oly felesleges beszédek, a minőt a t. képviselő nr szives volt a háznak elmondani. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Egyet azonban tőle elfogadok és rövid, igénytelen felszólalásomban követni fogom : azt, midőn a t. minister urnak azon tanácsot adta, hogy ő ne hallgasson se az egyikre, se a másikra, de saját magára. Én tehát hivatkozva Trefort Ágoston minister urnak beszédére, levelére, kérem őt, hogy hallgasson magára s legyen kegyes pár per czíg az én ő reá hivatkozó igénytelen felszólalásomat is szives figyelmére méltatni. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! A mai vitának első szónoka Hoitsy Pál képviselő ar tanrendszerünkre nézve egy oly egyoldalú, realisticus irányt volt szives hangoztatni, a mely e jelszóban culminál: hogy „több mathematicát." Ezen felfogással szemben talán nem árt, ha én egy más térre matatok rá s azt mondom, hogy igenis miként a növénynek szüksége van arra, hogy ne csak a viz segítségével a földből merítse alkatrészeit, de a napfénynek hozzájárulásával a magasabból, a légkörből is; ugy nem árt, ha a kenyér stúdiumok mellett a magasabb ideálokra is tanítjuk a magyar ifjúságot. Igen t. képviselőház! Megszégyenítő tudat az, hogy mai tanrendszerünk olyan, hogy a mint az ifjú a tanintézetből kikerül, ám tudja a mathematika — és physikának minden rejtett titkait, ám tudja, ha tudja a hősök, hadvezéreknek minden csatáit: de nemért ahhoz, a mi az életnek bájt kölcsönöz, varázst ád, a mi a szivet nemesíti, a mi nemcsak az agy rostjait hozza mozgásba, de nemes rezgést idéz elő a sziv húrjaiban is. Értem azon tárgyat, a melynek igazán derék előharczosa maga a t. minister ur, értem azon tárgyat, a melynek érdekében az igen t, minister ur pár évtizeddel ezelőtt felszólalt és indítványozta, hogy alkottassck meg az első magyar képzőművészeti egyesület. Boszankodva kell szemlélnem, hogy Magyarországon az iskolákban a képzőművészet iránt semmi érzék sincsen; boszankodva kell éreznem, hogy itt is igaza van Napóleonnak: „Vakarjátok az oroszt, előtűnik a tatár"; vakarjátok le az iskola falaiból kiszabadult ifjúról a tudákosság és a bemagolt tudományok mázát s előtűnik a nemes tudományok és a magasabb ideálok teljes érzéketlensége. A történelmet nálunk ugy tanítják', hogy nincsen benne erő, nincsen benne szellem; pedig szellem nélkül a história nem egyéb, mint egy unalmas kalendárium. Innen van aztán t. képviselőház, hogy innen is, túl is a Dunának, Tiszának a magyar tehetős, jómódú osztály, mig sokat tud költeni a lovakra, mig lakosztályai tele vannak zsúfolva drága elegáns bútorokkal, addig a képek iránt oly érzéketlenül viseltetik, hogy a szobáik falairól a leggyatrább, a leggyarlóbb úgynevezett Oeldruck-ok lógnak le, gazdájuknak nem nagy ízlésére és érzékére mutatva. Innét van, t. képviselőház, hogy az ifjúban nincs meg az ösztön, a mely a nemes ambitiónak parazsát tűrve serkenti. Meg kell értetni tehát a gymnasiumokban az ifjúsággal, hogy nemcsak a hősöknek és hadvezéreknek tettei adnak a hazának fényt, elismerést és dicsőséget, de igenis oly nagy férfiaknak tényei is, a kik korukat mozgató nagy eszméknek ecsetjükkel és vésőikkel adtak örök életet. Meg kellene értetni, hogy az ifjúság vonzódjék azon szellemharczosokhoz, a kik a világnemzeteknek, közművelődési, mtífejlődési és műalkotású processusában nagy szerepet játszottak. Megkell tanítani az ifjúsággal, hogyOraniaiVilmos, III.Viimos,nem tett hazájának nagyobb szolgálatot, mint egy Rembrandt, egy van Dyck, hogy a pápáknak dicsőségével legalább is egyenrangú Raphael dicsősége; hogy a Benvennto Cellinik, Guido Renik, Titianok, Leonardo da Vincik többet tettek hazájukért, mint a Napóleonok. T. képviselőház! Trefort Ágoston igen t. minister ur ez ügynek a társadalmi téren nagy harczosa, mert ő bizonyára tudja, hogy ha nincs érzék a hazában a képzőművészet iránt s ha ezt az iskolában nem fejlesztjük, akkor igenis az a magyar genius, melyről Pulszky Ferencz képviselő ur itt e perczben oly gúnyolva beszélt, a magyar genius hiába támad és kell öntudatra, hiába építünk mesteriskolát, hiába sorakoznak jobbjaink és nemesbjeink az ügy zászlója alá, hiába támad a magyarnak egy Munkácsyj a s hiába helyezik őt Lacrois és Dezamy költeményeikben Titian és Michel Angelo mellé. Én igenis hivatkozom Trefort Ágost minister úrra, a ki ezt mondotta nem rég: (Halljuk!Halljuk! olvassa): „Már első ifjúságomban, miután Európa legnagyobb műkincseit láttam, tisztába jöttem az iránt, hogy a képzőművészet nemcsak szépíti az i életet, hanem hogy az valódi nevelési eszköz a