Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-326

294 326. srsiágos tlés fcbrsár 18. 1887. az, hogy ha igaz az, hogy maga a forma és a grammatiea oly képzést ad az agynak, mint azt Kovács Albert t. képviselő ur kifejtette, akkor egyenesen veszedelmesnek tartom azt, hogy ily tanítási czéíbóí a görög és latin formák használtatnak fel, nem pedig az anyanyelv formái. Minden agy a maga sajátos rendszere és módja szerint gondolkodik és az fog legtöbbre menni, amelynek működését a maga sajátos irányában mozdítjuk elő. Ha tehát a saját nemzeti nyelv formáit alkalmazzuk e czélra, akkor az eredmény, melyet elérni fogunk sokkal nagyobb lesz, mintha egy idegen nyelvet alkalmazunk, a mely az ifjú egész gondolkozására nézve idegen, ha azt reá erőszakoljuk az agyra és kényszerítjük, hogy annak szabályai szerint alkossa a maga gondolatait. Én nem akarok elzárkózni az elől, hogy az egész keresztény műveltség igen nagy hálával tartozik a elassieusok tanulmányozásának. Az emberiséget ezek igen sokra oktatták, de mindazt, a mit mi tőlük megtanulhattunk, már rég megtanultuk. Az emberiség e tekintetben úgy tett, mint a jó tanítvány; felülmulta mesterét és bizonyára igen oktalan volna, ha most, midőn műveltségünk, irodalmunk és culturánk, habár a elassieusok emlőin nevelkedve is, régen meghaladta azokat, ismét csak azokhoz a classicusokhoz térnénk vissza, a kiktől már mindent megtanultunk, a mit azoktól tanulni lehetett. A classicitás korának meg volt a maga feladata. Ezt a feladatát betöltötte. Mitőlünk semmi egyéb nem volna, mint anachronismus, folyton visszatérni a elassieusok tanulmányozására, midőn azok az élet által már rég túl vannak szárnyalva. Igen nagy ellentét választja el a mi életünket a görögök életétől, a elassieusok életétől. 0 náluk az élet csak kellemes játék, minálunk a munka és a kötelességek teljesítésének feladata. Mi folyton azt hangoztatjuk az ifjaknak, hogy szokják meg a munkát, hogy a munka nemesít, hogy a munka egyetlen feladata az embernek, holott a classicusoknak minden sorából azt tanulják meg, hogy a munka lealázó, hogy a munka rabszolgának való foglalkozás. Mi megakarjuk ifjainkat tanítani arra, hogy a hazáért ne csak halni, hanem azért élni és működni is tudjanak. És vájjon mit tanulnak az ifjak a classicusoktói, kiknél még az annyira magasztalt és dicsőített Homerosnak hősei is alig állanak egyébből, mint egy vezérből, a ki egy asszony szoknyája miatt vezeti háborúba nemzetét s a hősök hőse, Achilles, a ki egy szolgáló leány elragadtatása miatt boszút forral és könyörögve könyörög az isteneknek, hogy nyilazzák agyon az egész fajt. T. ház! Á mi cülturalis életünk egyik f'Őfeladatát a természettel való folytonos küzdelem képezi g hogy úgy mondjam, egész társadalmunk í mozgalmai arra vannak irányozva, hogy minél inkább az emberek hatalma alá hajthassuk a természetet s hogy felhasználjuk a természetben létező nagy erőket az emberek szolgálatára, hogy a gőzt munkáltassuk az emberek helyett és hogy mindenütt, a hol csak erő létezik a természetben, azt az emberek szolgálatára, az ő kényelmének s általában igényeinek kielégítésére használjuk fel. Már pedig, t. ház, minél nagyobb előhaladást tett valaki a természet erejének tanulmányozásában, annál jobban fogja felhasználni tudni magát a természetet is az emberiség czéljaira; mert a ki tanulmányozta a természetet, az inkább fog annak erőivel birni, mint az, a ki azt nem tanulmányozta. Nekem meggyőződésem az, hogy a mely nemzet legelőször fogja megtenni azon lépést, hogy nevelési rendszerét oda irányítja, hogy az ifjúság kiképzése az említettem térre szorittassék, az a nemzet a cultura minden ágában meg fogja előzni a többi nemzetet. Ez az oka annak, hogy én nem szűnöm meg a t. minister urat sürgetni, hogy gondoskodjék arról, hogy a nevelésnek ily irányt adjon. És mondhatom, t. ház, hogy midőn a t. minister urnak beszédeit, értekezéseit és leveleit, melyekre a tegnapi ülésben ő maga is hivatkozott, olvastam, azon remény támadt bennem, hogy a t. minister ur e téren, mint kezdeményező fog* fellépni. Tudom én, t. ház, hogy mi tartotta vissza ettől eddig a t. minister urat, hiszen ö maga megmondta, hogy összhangban akarta tartani nevelési rendszerünket a külföldi és főleg az austriai nevelési rendszerrel. De itt tekintetbe kell vennünk két körülményt. Az egyik az, hogy Németországban és Austriában is folytonos a panasz a közoktatási rendszer rosszasága miatt. Mindenütt a felett panaszkodnak, hogy az ifjúság nem tanul semmit s hogy a mai iskoláztatás mellett nem viszi semmire. Hajó volna a külföldi rendszer, akkor volna értelme, hogy mi azt kövessük és helyes volna azon törekvés, hogy azzal contactusban maradjon a mi rendszerünk. De mikor be kell látnunk, hogy az idegen rendszer mellett sem mehetni semmire, akkor annak, hogy ne fogadjuk el a jobb rendszert csak azért, hogy rendszerünk egyforma legyen egy más rossz rendszerrel: ennek értelme nincs. Igaz, a mit a t. minister ur mondott, hogy még* Francziaországból is Németországba járnak tanulni, de igaz az is, hogy Németországban a panasz ép oly általános, mint nálunk, hogy ezzel a rendszerrel megélni nem lehet, hogy ezen a rendszeren segíteni kell. A másik, a mit megjegyezni akarok, arra vonatkozik, hogy a t. minister urnak az a kívánsága, hogy a mi iskoláink és a szomszéd államok