Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-325
27 6 Sáő. országos ülés febraiir 18. 1S87. akarom én azt, hogy itt a parlamentben ismét latin dictiókat tartsunk : hisz tőlünk sok, ha egy latin classicus idézetet eltűrünk és megértünk. Hanem van egy sajátságos dolog, melyet még megakarok említeni, bár látom, hogy a ház türelme már fogytán van. A tudósok, kik sokszor nagyon furcsa gondolatokra vetemednek, felkapták nem rég egy új nyelvnek, a volapüknek a megcsinálását. Ez a kezdeményezés kicsit magán hordja a nevetségesség bélyegét, de mégis mire mutat? Arra, hogy hiányzik valami, a mi régen meg volt. Á latin nyelv azelőtt a müveit világ- általános nyelve volt; nyelve volt a diplomatiának, ma is nyelve az egyháznak; tudós tanult ember akár hol a világon beköszönthetett latin köszöntéssel, viszonozták latinul; a latin nyelv világ nyelv volt. Fenyvessy Ferencz: (közbeszól.) Világnyelvvé kell tenni. Zichy Antal: Ha az emberek ki fognak ábrándulni abból a bizonyos nálunk még mindig divatban levő franczia bálványozásból, nem tartom kizártnak azt az eshetőséget,hogy diplomatiai nyelvként ismét régi jogaiba fogják visszahelyezni a kitint, mely kelet irányában azt hiszem most is diplomatiai nyelv és az emberek. . . . Elnök: (csenget.) Ily zajban lehetetlen tanácskozni. Kénytelen leszek a képviselő urakat személyenkint megszólítani. Zichy Antal: Talán legelső sorban a németek, a kik legyőzték a francziákat, azt fogják találni, hogy nincs indokolva a franczia felsőségnek e téren való folytonos elismerése, mely, mint tudjuk XIV. Lajos, a nagy király és nagy hódító korából származik. Nincs indokolva ez, főleg, ha tekintetbe veszszük, a mit szomorúan kell constaíálni (Halljulc!) és a mit ajánlok figyelmébe a franczia imádók nálunk igen nagy seregének, hogy Francziaország egy idő óta határozottan a decadence utján vau. Elismerik ezt legkitűnőbb gondolkozói, nem tagadja Nisard, bevallják a nálunk is jól ismert paedagogusok : Breál, stb. Szóval sínlik, sajnálják országuk állapotát, melyet statisticai adatok is nagyon igazolnak, mert nemcsak fogy évek óta a született gyermekek száma, tehát a népesség apad, hanem még e kis számban is növekszik a törvénytelen gyermekek száma, melynek 25%-je magára Parisra esik. Én tehát azt mondom, hagyjunk fel már egyszer azzal a franczia báiványozással; becsüljük meg literaturájukat, de nem szükség, hogy osztozzunk nemzeti hiúságukban a „grandé nation" folytonos emlegetésében és azon bizonyos nyugtalanságban, melyet ők terjesztenek és melylyelők nyugtalanítják első sorban Európát. E részben különböznek a felfogások minálunk pártszinezet nélkül. (Zaj a szélső haloldalon.) Én megmaradok a magamé mellett és azt mondom: szokjék le Francziaország arról, hogy az általa meghódított tartományok visszahódítását rablásnak bélyegezze, holott a francziák valamikor összerabolták még a műkincseket is, a festményeket a Louvre számára. (Nyugtalanság a szélső baloldalon.) Kivették a freskó festményeket a falból és vaspántokba foglalva elhurczolták Parisba és mikor a második békekötés után egy részét a prédának vissza kellett adni, ezt rablásnak bélyegezték. (Zai a szélső baloldalon. Felkiáltások : Nem tartozik ide!) Hát mondjon le Francziaország Elszászról, a német tartományról őszintén és igazán, mint a békekötésben lemondott; akkor nem lesz többé ok, hogy a németek és francziák egymással újra megmérkőzzenek, nyugtalanítsák Európát és roppant költségbe keverjék többi közt monarchiánkat is. Nagy köszönettel tartozom az elnökség iránt, hogy e kitérésért engem rendre nem utasított. Azonban két dolgot akartam ezzel motiválni. (Halljuk!) Egyik az, hogy nincs mit irigyelnünk llapotokban; a másik ;;z, hogy a franczia supprematia hanyatlik és maguk a francziák, legalább az értelmesek, a gondolkozók, kiknek az a roppant erkölcsi bátorságuk van, hogy a leghiubb nemzetnek a világon, saját kedves nemzetüknek szemébe merik mondáid az igazat, bevallják, elismerik; és szolgáljon ez megjegyzésül arra, a mit; méltóztattak előhozni, hogy ne imitáljuk mi a németeket, hanem inkább a francziákat, elismerik ők magok mondom, hogy 'ik hátra vannak maradva e téren, hogy nekik a németektől kell tanulni és a német rendszert állítják oda, mint követendő példát, kezdenek németül tanulni — nagy dolog egy francziától! -• kezdenek utazni Németországban, kezdik látogatni a német egyetemeket, ép ugy mint a mi közoktatásügyünknek több érdemes tagja szokott külföldre kirándulásokat tenni. De átmegyek már a görög nyelvre, mely a most szóban levő bifurcatióval is szoros kapcsolatban van. Minap t. barátom, Kovács Albert, a ki szintén a túlhalmozottságot is felhozta beszédében, erről megfeledkezve, egy fényes plaidoyert tartott a görög nyelv szükséges volta mellett, sőt ha jól emlékszem, ő vádolta azzal a cultnsministert, hogy üldözi a görög nyelvet. Méltóztatott felhozni Poroszországra hivatkozva, Moltkét — nagy emberre hivatkozott — hogy mily nagy görög az és hogy tisztjei is mind mily jó görögök! Legalább az ily felfogás appretiálásában avancirozunk, mert néhány év előtt majdnem közmondássá vált az egész világon, hogy a porosz iskolamesterek verték meg a francziákat. Hanem én, ha már Moltkéra méltóztatott hivatkozni, a ki a görög nyelvnek nagy barátja és pártfogója, én más nagy embert nevezek meg, nem megyek érte külföldre csak sajnálattal nézek arra a helyre, a melyet ő egj T kor köztünk itt elfoglalt, ez Deák Ferencz. Méltóztatnak emlékezni mikor a kiegyezés nagy vitái vol-
