Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-325

274 325. országos ülés február IS- 1887. körökben, a mely eszmének én gyarló tehetségemhez képest, már 12 éven át szószólója voltam és az lenni azóta is meg nem szűntem. Igazi bajnak tartom közoktatásunk bifurcatióját s akkor is ama kifejezéssel éltem és ismétlem itt a parlamentben az ország színe előtt, miszerint én abban, hogy az elemi iskolából kikerült 10 éves gyermekeket már elszánják valamely életpályára s akár a reáliskolákra, akár humaniórákra előre destinálják, egy valóságos attentatumot iátok a józan ész ellen. (Helyeslés túlfelől.) Ez oda vezet, a mit olvashattunk és a színpadon is Játhatunk Madách „Ember tragoediájá"ban, hogy a phalansterben például Luther Márton folyton a katlant fűti, Michel Angeló pedig mindig széklábakat farag, stb. stb. Ezt hangsúlyoznom kell legkisebb vegyüléke nélkül a bizalmatlanságnak a közoktatási kormányzat iránt. Hiszen Frary munkáját, mely bizonyos tekintetben figyelmet érdemel és Francziaországban is hatást keltett, ki honosította meg nálunk ? Épen a vallás- és közoktatásügyi minister ur. a ki impulsust adott arra. hogy az a munka magyarra is lefordittassék, felhíván erre a tanférfiak figyelmét. És azóta van is bizonyos mozgalom e tekintetben és most látjuk, itten is a latin nyelvnek a realosztályokba behozatala adott alkalmat ezen kérdésnek megbeszélésére. Én azt gondolom, hogy mélyen megdöbbentő Frary-nak és Franeziaországnak az a kezdeményezése, hogy az egész classieai irodalmat, a latin és görög nyelvet kiküszöböljék a közoktatásból: ugy Magyarországra nézve e tekintetben speciális viszonyok és tekintetek forognak fenn. Bámulom, t. ház, hogy épen a frauezía paedagogusok akarják a latin nyelvet, nem is szólva a távolabb eső görögről, kiküszöbölni, holott az az ő nyelvüknek anyanyelve. Pedig merem mondani, t. ház, hogy a franezia nyelvnek tökéletes átértése szinte lehetetlen a latin nyelv tanulmányozása nélkül. Mi, akik régóta megszoktuk a latin nyelvet tanulmányozni, nem tagadhatjuk, hogy annak tudása mily nagy könnyebbségül szolgált nekünk a latin származású nyelvek megtanulására. Igaz, t. ház, hogy a franeziák, ha azt állítják, hogy nincs szükségök többé a latin nyelvre, már egy nagy előnyben vannak fölöttünk, mert hivatkozhatnak arra és ebben egyetértenek a Fraryt czáfoló irók is s Nisárd és Brunetiére is, mert dicsekedve hozzák fel, hogy minek Cicero, mikor ott van Bossuet, Tacitusnál nagyobb Saint Simon s nem kell nekik Tibulíns vagy Catullus, mikor ott van Musset s többi nagy lyrieusaik és végre ott van Voltaire, a kinek epistolái sokkal különbek, mint Horatiuséi, stb. Erre a térre mi a francziákat, t. ház, nem követhetjük, de mégis meglepő, hogy épen a román népeknél indul meg ily mozgalom, sőt hogy Boito tanúsága szerint még az olaszok is oly hanyagok a classicus nyelvek tanulásában, miszerint daczára annak, hogy az egyik minister, a kit ezért olcsó népszeruség-hajhászattal is vádoltak, lejebb szállította a vizsgálatok nkeauj át, mégis —a számot hamarjában nem tudom — de több, mint 50 százaléka az olasz tanulóknak bukik meg a classicus irodalomból. Nag3'on sajnálom, t. ház, hogy a múlt országgyűlésen a középtanodai törvény végleges megállapításánál nem vehettem részt, nem azért, mintha csekély szavazatommal változtathattam volna a dolgokon, hanem nem szerezhettem meg akkor magamnak azon elégtételt, a melyet most utólagosan igyekszem magúmnak megszerezni. (Halljuk! Halljuk!) A görög nyelvnek is, t. ház, ugy mint a bifurcatiónak meg van a maga, históriája, mondám a közoktatási tanácsban. Egy korábbi országgyűlésen, a melynek még tagja voltam, szóba hozatott a közoktatási törvény. Hires paedagogusok vettek annak megvitatásában részt. A többek közt a feledhetlen emlékű Molnár Aladár is és Schvarcz Gyula, a ki, mint tudjuk, a graecisták közt ma talán első sorban áll. Ezen urakkal az akkori közoktatási bizottságban volt egy igen érdekes disputám. Az akkori törvényjavaslat csak annyit kivánt, hogy a görögnyelv tanítása obligát legyen a tanárokra, a gymnasiumokra nézve, azaz, hogy minden gyrnnasiumhan kellő mód és alkalom nyujtassék a görög nyelv megtanulására. Mellesleg mondva, ez egy üdvös intézkedés, mely ha az én fiatal koromban létezett volna, biztosítom ő excellentiáját és mindenkit e házban, hogy én azt felhasználtam volna és megtanultam volna görögül ; de arra akkor s azóta sem volt alkalmam. Akkor csak arról volt szó, t. ház, hogy permissive tanittassék és én a mellett kardoskodtam. A tudósok közt Molnár Aladár és különösen Schvarcz Gyula nagy hévvel kikeltek ellenem és csudálkoztak, hogy academicus létemre s tudva még azt is, hogy a latin irodalommal kissé foglalkoztam, pedzettem azt, — hogyan merek ily blasphemiát elkövetni, hogy a görög nyelv ellen beszéljek. Bocsánatot kérek, hogy ma is ezt a blasphemiát kell ismételnem (Helyeslés balfelöl) és igen sajnálom, hogy amellett nem maradtunk meg, a mint akkor tervezve volt. A közoktatásügyi minister ur egy lépéssel tovább hagyta, magát sodortatni, vagy ha maga szántából ment tovább, sajnálom, de én ezt a további lépést valóságos elhibázott lépésnek tartom. (Helyeslés jobbfelöl.) Vádoltatott itt, bizonynyal helytelenül, hogy a görög nyelvet üldözi. Én azt mondom, bár egy kissé inkább üldözte volna. Különben is, ha mi közoktatási rendszerünket általában szemügyre veszszük, (Halljuk! Halljuk !)& legelső momentum, mely szemünkbe ötlik, minden gondolkodó embernek figyelmét azonnal magára vonja és a mit számításon kivül hagyni nem lehet, (Halljuk! Halljuk/) az a nálunk divatozó soknyelvűség. Mi nálunk minden ember