Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-325

266 325. országos ülés február IS. 1887. elfelejtette és ellenkezőleg láttam ifjút, ki a gymnasium VI, VII. osztályában nagyon szépen tudott latinul s a midőn akkor találkoztam vele, mikor az egyetemen a III., ÍV. évfolyamot hallgatta, már latinul nem tudott. A gymnasiumnan tehát elfelejtik, a mit az elemi iskolában tanulnak, az egyetemen pedig el felejtik, a mit a gymnasiumban tanulnak. Ebből következik, hogy iskolai rendszerünkbe okvetlenül egyöntetűséget kell behozni, hogy az ifjak olyat tanuljanak, ami nekik megmarad sa mit az életbe átvisznek. Maga a t. minister ur tavaly egy levelet intézve, nem emlékszem melyik pozsonyi barátjához, panaszkodott az iránt, hogy Magyarországon a sok divatos betegség közt a „febris gymnasialis nervosa et stupida" szintén uralkodik. Volt akkor Bécsben egy igen előkeli) képviselő, báró Pirqne, ki igen sokat foglalkozik a közoktatással és épen azon időtájt tartott egy beszédet a középiskolákról s megragadta az alkalmat, hogy a minister urnak az ő beszédjét megküldje. Nem rég kezembe került egy füzete a „Paedagogisches Árchiv"-nak, a mely Stettinben jelenik meg és örvendetes meglepetésemre ott látom a t. minister ur levelét,a melyet báróPirquehoz azon alkalommal intézett. Azon levelében maga a t. minister ur bevallja, hogy a középiskoláknak mos • tani rendszere tarthatatlan, hogy az általános és gyökeres reformot követel; sőt, a mint a sorok közt kilátszik, kész rámenni a kétfajú iskolák egyesítésének rendszerére is. (Trefort Ágoston vallásos közoktatásügyi n inister tagadólag int.) Ha a t. minister ur erre nemet int, akkor kérdem tőle, vájjon mit jelent amaz újabb intézkedés,, melynek nyomát a költségvetésben is látjuk, a mely szerint a reáliskolák egy részében, tudniillik azok felsőbb osztályaiban a latin nyelv oktatását behozták? Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: Mint rendkívüli tantárgyat! Helfy Ignácz: Megjegyzem, t. ház, hogy a mikor a pénzügyi bizottság tárgyalta ez intézkedést, ahhoz magam is hozzá járultam még pedig épen azért — a mint azt ki is jelentettem — mert ebben egy lépést láttam a ministerium részéről a középiskolák egyesítése felé. A t. minister ur erre nekem nem felelt és nem tagadta, hogy ez oda vezethet. Abban a válaszban, a melyet az imént felemlítettem a t. minister ur azt mondja, hogy a dolog helyes volna, de benne mélyen él azon meggyőződés, hogy ily gyökeres reformot egyetlen egy ország számára nem lehet behozni, mert — azt mondja — ezt csak nemzetközileg lehet tárgyalni. Engedelmet kérek, ez szerintem igen téves felfogás. Tudni óhajtanám, miért legyen Magyar ország minden téren arra ítélve, hogy mindigutána tánczoljon, a vagy mint Herman Ottót, képviselőtársam mondani szokta, utána baktasson más ország intézményeinek. íme ott van a kis Norvégia; mit nyom ezen kis ország Magyarországhoz képest? És annak mégis meg volt a bátorsága szakítania régi rendszerrel s 1869. óta ott oly középiskolai tanrendszer áll fenn, mely ma-holnap mintaképül fog szolgálni az összes nagy németországi iskoláknak. Abban a norvégiai tanrendszerben pedig a reális és gymnasialis iskolák egyesítése ténynyé vált, a bifureatio csak később kezdődik s ott is csak oly kis mérvben, hogy az alig vehető észre. Nézzük most közelebbről ezen norvégiai tanrendszert, mely valószínűleg mintául fog szolgálni a nagy németországi iskoláknak ; legalább eddig igen sokan vannak Németországban, kik azt behozni akarják. Norvégiában hat osztályból áll a középiskola s a latin nyelv oktatása kezdődik a IV-ik osztályban, azonban az iskola egységes ugy a reál tanulókra, mint a többiekre nézve. A Vl-ik osztálynál befejeződik az egységes tanulás s kezdődik egy rövid három évi cursus, de abba eljárhat mindkét része a tanulóknak azzal a különbséggel, hogy azok, a kik philosophiára, philologiára, ügyvédi vagy orvosi pályára akarnak készülni, azokra kötelező a görög nyelv is, de a többiekre nem. Tehát nem utópiáról van szó, hanem oly dologról, mely létezik és volt bátorsága egy Magyarországnál sokkal kisebb országnak ezen a téren kezdeményezőleg fellépni. Sőt tovább megyek annyira érzi azt mindenki, a ki a közoktatási kérdéssel komolyan foglalkozik, hogy ezen eszmének s ezen rendszernek nagy jövője van, hogy a legújabb időben már az universitásokonis kezdik előkészíteni a talajt, hogy az ezen egységes iskolából az oda belépők ott választhassanak hajlamaikhoz illő pályát. Mielőtt azonban erre áttérnék, még azon megjegyzést teszem, hogy a leghatalmasabb, a legczáfolhatatlanabb érv, mely a középiskolák egyesítése mellett szól, az, hogy a jelenlegi rendszer mellett kényszerítve vannak a szülők arra, hogy oly korban válaszszák meg gyermekeik leendő pályáját, a mely korban nincs ember a világon, a ki képes lenne meghatározni, hogy a gyermeknek erre vagy arra a pályára lesz-e hajlama. Hiszen körülbelül 9—10 éves korban vannak azon gyermekek, a midőn boldog-boldogtalan kimondja rájuk, hogy nekik erre vagy arra a pályára kell menniök. A norvégiai rendszer szerint azonban a gyermekeknek csak 16 — 17 éves korukban kell eldönteni leendő pályájukat. De mint mondám, annyira látjuk Európaszerte, hogy azon rendszer, mely nálunk divik, végső* napjait éli, hogy nemrég — nem tudom, nem kerülte-e ki a t. minister és államtitkár ur figyel-