Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-325

325. országos ülés fefcruár 18. 1887. 267 mét az — midőn Amerika egyik államában Massaehusetts-ben a Cambridge-féle egyetem 250 éves jubileumát ünnepelték, ezt azzal inaugurálták, hogy egészen új egyetemi tanrendszert állapítottak meg. Ezen tanrendszer tekintettel van azokra, a kik kijővén a középiskolákból, csak akkor képesek választani s megmondani, hogy melyik pályára lépnek, ugy, hogy akkor is van még elegendő idő erre, ha időközben netán megváltoznék az illetőknek hajlama. Kitfokú felvételi vizsgarendszert állapítottak meg ezen egyetemnél: az egyiket azok számára, a kik közpályára akarnak lépni,mint például a közigazgatási tisztviselői és más polgári pályára, ezt ugy nevezik, hogy elementary rang. A másik azok számára van rendszeresítve, a kik magasabb tudományos pályára lépnek. Tehát nem olyan dolgokról szólok a t. minister urnak, a mely csak a levegőben létezik, hanem dolgokról, a melyek bizonyos országokban már tényékké váltak és melyeket más országokban már is utánozni készülnek. A jelenlegi rendszerünk egyik eltagadhatatlan hibája a túlterhelés. Erre a t. minister ur azt mondta, hogy ez phrasis. Engedelmet kérek, phrasis neki, a ki ott ül azon a széken, de nem phrasis annak az ifjúnak, a ki kénytelen 6—7 — 8 órán át naponként íróasztala mellett ülni, hogy megfeleljen kötelességének. Mert ne feledje a t. minister ur, hogy a mi közoktatási rendszerünk szerint, a középiskolában a minimum idő az, a mit az ifjú az iskolában tölt el; hanem olyan óriási halmaz feladványnyal terhelik meg, hogy azon kivül órákon át kell dolgoznia. A magyar nevelés az egészségre nincs semmi tekintettel és én azt hiszem, hogy ha komolyan akarunk gondoskodni Magyarország egészségügyéről, ennek alapját az iskolában kell megvetni, mert bizony satnya gyermekből robustus ifjú soha sem lesz. És ennek a túlterhelésnek is meg van a maga psychologiai oka, a mely abban rejlik, valóságos csapás volt a gymnasiumokra és reáliskolákra nézve — a mi a mi időnkben nálunk nem volt — hogy behozták a szaktanári rendszert, minden tárgyra egy-egy tanárt állítottak. Mi következik ebbői? (Halljuk !) Minden tanár a maga tárgyát tartja a legfontosabbnak; az egyik tanár nem tudja mit cselekszik a másik s mindenki megterheli az ifjút nagy feladvánnyal a maga szakmájából azon becsületes meggyőződésből, hogy ha azt az ifja megtanulja, rendkívül művelt ember lesz belőle. Ugyanezt teszi a 2-ik, 3-ik és 4-ik tanár is. Én ezen szakfelosztásnak szükségét absolute nem látom, meri: abban a hitben vagyok, hogy különösen az alsóbb osztályokban a II., III., IV., sőt az V. osztályban is nagyon jól lehetne cumulálni két-három rokontermészetű tárgyat és azokat egy tanárra bízni. Ha a tanár tudja, hogy például a mathematicából és a physicából feladott ennyit, már a harmadik tárgyból nagyon sokat nem fog feladni. A másik következménye ennek az újabbi rendszernek az, hogy roppantul drágítja a tanítást és ez a mi viszonyaink közt különösen tekintetbe veendő körülmény, kivált a felekezeti iskoláknál, a melyekre reá parancsolják, hogy ezt a drága rendszert hozzák be, de az erre szükséges pénzt nem adják meg nekik. Tehát felesleges és czélra sem vezető rendszer ez. A t. minister urnak báró Pirquet-hez intézett levelében második nevezetes megjegyzés az, midőn azt mondja, hogy ő nem merné behozni az egységes rendszert Magyarországon legalább is addig, mig azt Austria és Németország is be nem hozzák. Ebben én valóban végzetes tévedést látok a minister ur részéről azért, mert nemcsak ezen tárgyra terjeszkedik ki, hanem az egész szellemre, a melyben közoktatásunk vezettetik. Felesleges mondanom, t. ház, hogy én nem vagyok ellensége a német nemzetnek; ellenkezőleg nagyon szeretem, nagyra becsülöm annak irodalmát, tudom hogy abból nagyon sokat lehet tanulni, hogy kevés irodalom versenyezhet vele és kevés nyelv mondhatja magát annyira kifejlettnek és gazdagnak, mint a német. Óhajtom is, hogy ifjaink ugy geographiai fekvésünknél fogva, mint közművelődési okokból a német nyelvet megtanulják. Előítélet tehát nem szól belőlem, de azt senki sem tagadhatja, hogy ha a magasabb culturáról és culturai szellemről van szó, a német culturának szelleme a legnagyobb ellentétben áll a magyar ember szellemével, eszejárásával. Ez nem szégyen az egyikre, nem dicséret a másikra ; csak egyszerű tény. A magyar ember szereti a világosságot és a kellő egymásutánt. Ez tulajdona a francziának, az angolnak, az olasznak és a spanyolnak. A német tudós gyönyörködik abban, hogy ha minél bonyolultabb alakban képes előadni a maga nézeteit. Felemlítem ezt, t. báz, azért, mert figyelemmel kisérve a minister urnak általam is elismert működését, látom, hogy valahányszor valamit tanulmányoztatni akar, első dolga egy szakembert Németországba küldeni annak tanulmányozására, hogy mi történik ott. Pedig méltóztassanak meggondolni, hogy ha mindnyájan panaszkodunk, mert hisz a minister ur panaszkodik leginkább, mivel egyenesen febris stupidának nevezi állapotainkat a középiskolákkal, ezt leginkább a németeknek köszönhetjük, mert a magyar rendszer nem egyéb, mint a porosz középiskolai rendszernek utánzása, mely az 50-es évek elején lett behozva és Thun által átplántálva. Ezt mi megtartottuk a mai napig. Én nem vagyok hivatva, t. ház, közoktatási programmot adni, de annyit kénytelen vagyok kijelenteni, hogy két dolgot nem lehet a mai középoktatási rendszernél kikerülni. Áz egyik az, a mit már 34"