Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-325
325, országos ttlés február 18. 1887. 261 Pedig, t. ház, akkor minden tanár minden nap 3—4 órát adott elő és nem volt több, mint 1000-r-t200 forint fizetése. Voltak évek, midőn én magam is naponkint 7 órát adtam. Már most kérdem, ki volna erre képes ? Azon időtől fogva, igaz, én is folytonosan tüdő-hurutban szenvedtem. Azon fiatal tanár a phyisca tanítására lett kinevezve s neki minden nap csak egy órát kellett előadni. Mégis a tanári kar elé állott, hogy ő akkor nem élhet tudományának, ha neki minden nap egy órát kell adnia, O tehát arra kérte fel a tanári kart, tessék a tudományt kétfelé osztani, az egyiket, a kísérleti physicát adja elő egy másik tanár, ő pedig megtartja magának a mathematicai tantárgyat. A tanári testület többsége beleegyezett ebbe az általa előadott tervbe és a ministerium helybenhagyta. Már most mi történt ? Minekutána azon tárgy, a melyre '6 vállalkozott, rendkívüli tantárgy volt, melyet hallgatni lehetett, de ha valaki nem akarta, nem kellett neki hallgatni, semestereken át nem akadt egy hallgató sem és az igen tisztelt tanár sétálni járt addig, a mig a többi tanárok ott ültek egész napon és húzta nemcsak teljes fizetését, hanem ép ugy részesült a tanpénzben, mint azon tanárok, a kik hetenkint 20 órát is adtak elő és kénytelenek voltak egész nap ott ülni. Hát én a tanpénz kiosztásának ezen módját egészen jogtalannak és veszélyesnek tartom, mert természetes, hogy minden tanár oda törekszik, bogy minél kevesebb órákat adjon elő és minél kevesebb tanítványa legyen, mert ne méltóztassék elhinni, hogy mindegy, ha akár 6 hallgatónak, akár 300-nak adunk elő, különösen ha élénk ifjakkal van dolgunk, mert ezeket rendben kell tartani és figyelmöket egy óráig folyvást ébren tartani, ez tehát minden esetre sokkal nehezebb, mint egy néhánynak három, négy, öt vagy hatnak előadni, mert ezekkel az ember discurálva is beszélhet. A másik mód az, hogy minden tanár 'húzza a tanpénzét a tantárgyak óraszáma szerint és másodszor a tanítványok száma után. Ez a rendszer fogadtatott el Németországban mindjárt keletkezésük alkalmával és ez a rendszer uralkodik a mi egyetemünkön is. Midőn a műegyetem szintén egyetemi rangra emeltetett és egyetemi szervezetet kapott, nem fogadták el ezt a rendszert, hanem megmaradtak azon rendszernél, melyet előadni szerencsém volt, pedig a tanpénzek felosztásának egyedül csak ez a második módszere igazságos, ez költ nemes versenyt a tanárok közt. T. ház! Németországban eredetileg ugy volt és most is ugy van, hogy minden tanár meghatározza tanpénzét, melyet a tanítványoktól követel. Sokan vannak, a kik azt mondják, hogy ez igazságtalan. Nem igazságtalan; mert hogy ha a festőnek, szobrásznak és írónak vagy akárki másnak joga van annyit követelni a maga munkájáért, mint a mennyit azért követelni akar és a mennyire munkáját becsüli, akkor meg a tanárnak és tudósnak is legyen meg a joga követelni annyit, a mennyire a maga tudományát becsüli. (Felkiáltások: Igen, de fizetést hm!) Engedelmet kérek, azoknak is van fizetésük, a kik oly tárgyat adnak elő, a melynek természete szerint kevés a hallgatója, mert ha valaki a héber nyelvet adja elő, erre bizony nem jelentkezik sok hallgató, de végre is tanítani kell. így van ez számos más tárgynál is. Ez a rendszer emelte Németországban az egyetemeket azon magas fokra, a melyen állanak és e rendszer emelte Németország tudományosságát annyira, hogy annál tudományosabb ország nincs is. Ez a rendszer felfogásom szerint a legigazságosabb is, mert ha valaki hetenkint öt órát ad elő és 300 hallgatója van, akkor az öt óra és a 300 növendék után szedi a tanpénzt. Ha e rendszert behozzuk, akkor azon tantárgyakra, a melyeknek 200—300 hallgatójuk van, két, három tanárt kell alkalmazni, hogy minden tanítványnak módjában legyen annál hallgatni, a kihez néki legnagyobb bizalma van és a kinek előadásait a maga czéljainak megfelelőnek tartja. Ez a rendszer még az egyetemen sincs keresztülvive s innen van az a ferdeség, hogy egy-egy tanárnak 300—400 hallgatója van. Az ilyen tanár nem igen törődik azzal, hogy milyen az előadás, hogy megfelel-e az a tudomány színvonalának, mert tudja, hogy a növendék tartozik hozzá menni, mivel nincs más, a ki e tantárgyat előadná. Nincs tehát nemes verseny s igy a tudomány sem fejlődhetik. Én tehát azt a kérést intézem a t. minister úrhoz, hogy a tanpénz kiosztási rendszert megváltoztatni és azon kiosztási rendszert elfogadni méltóztassék, a mely az egyetemen uralkodik. Ha már egyszer egyetemi rangra akarták a műegyetemet emelni, akkor kövessék ezen tekintetben is azt, mi az egyetemen dívik. (Ugy van! balfelöl.) A másik dolog, t. ház, melyre én a t. minister urat kérni szeretném, az a rectori hivatalra vonatkozik. Jól tudja a t. ház, miszerint minden egyetemnél az a rendszer uralkodik, hogy minden esztendőben más és más facultásból választják meg a rectort, a minek szintén meg van a maga oka. Ezt a rendszert Németországból vették ide át, sőt ismeretes igen jól az is, hogy minden protestáns úgynevezett akadémián az a szokás uralkodott, hogy minden esztendőben más és más rectort választottak, miután ők ezt a rendszert Németországból hozták be. Én, t. ház, azt állítom, hogy ennek meg van a maga jó oldala, mert bizonyos mozgékonyságot ad az egyetemnek, valamint minden intézetnek, melyben ezen rendszer uralkodik; mert ha mindig
