Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-325
260 325. országos ülés február 18. 1887. czélokat, melyekre nálunk más tanszakokban elég bő alkalom van. Már most, t. képviselőház, ha gazdasági egyetem fel nem állítható, sőt én annak az eszméjét jónak sem is tartom, mégis megvan az a szükség, hogy legyen alkalom arra, hogy Magyarország valamely intézetében a gazdasági tanárok magasabb kiképzést nyerjenek és ne legyünk arra szorulva, hogy csupán a külföld tanintézeteiben művelődjenek s igy Magyarország viszonyainak meg nem felelő nézetekkel lépjenek a tanítás terére. Az az eszme, mely bennem már régebben megfogamzott, az, hogy miután a műegyetemen számos eathedra van, a mely congruentiában van a gazdasági szakokkal s azon felül ezen cathedráknak legnagyobb része nem is kötelező tantárgyat képez a műegyetemen, igen könnyen, minden nagyobb költségszaporítás nélkül a gazdasági facultas felállítását lehetőnek tartom. Az alap a következő: először is a műegyetemen meg van az úgynevezett gazdasági és közművelődési szak, ebben tanít ma mezőgazdaságtant egy tanár, azon kivül erdészettant ugyanaz a tanár és tanítják még a mezőipart is. A természettudományi szakban van már növénytan, állattan és van újabban stratigraphia, tudniillik földisme, továbbá ásványtan, azonkívül szerves chemia és már borászati chemia is. Már ez magában véve, t. ház, egy ily facultásnak úgynevezett nueleusát képezi, a mely voltaképen kevés berendezéssel valóságos gazdasági facultássá nevelhető fel és én ezt annyival is inkább kivánom, mert a gazdasági szaknál a tanárkép zést illetőleg tekintettel kell lenni arra, hogy az illetőnek módjában legyen könnyű hozzáférhetés mellett magának bővebb tudomást szerezni oly szakkörökben is, a melyek a gazdasággal kapcsolatosak. Mindenki tudja, hogy a gazdaságban a gépek mai napság minő szerepet játszanak. Épen a polytechnicum HZ} cl mely a gazdasági pályára készülő ifjúnak módot ad, hogy a géptannal megismerkedjék. Itt a központon van továbbá az állatorvosi intézet, a mely könnyen kapcsolatba hozható magával az állattenyésztés ügyével. Szóval szerény véleményem szerint meg van az anyag, a melyre ily intézményt alapítni lehet. Hogy erre mulhatlanul szükség van, azt már érintettem abban, hogy azt mondottam, hogy a mi gazdasági tanintézeteink tanárai magasabb műveltségüket nem kereshetik fel Magyarországon, hanem felkeresik — kénytelenek is vele — külföldi akadémiákon, a melyek épen, mert a szakoktatás gyakorlati irányban halad, nem a magyar viszonyokhoz vannak alkalmazva, hanem azokhoz, a mely országban léteznek. Ez az az eszme, a melyet megpendíteni óhajtottam s a melyet a t. minister ur figyelmébe ajánlok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) SendtvichKároly: T. ház! (Halljuk!) Nekem ugyan nem volt szándékom ez alkalommal felszólalni, de azok után, a mik itt tegnap elmondattak, szükségesnek találom, hogy e tárgyhoz hozzászóljak s hogy a t. minister urat bizonyos dolgokra figyelmeztessem.(Halljuk!) Az első a tanpénzek, melyek a műegyetemen összefolynak, főleg pedig azoknak teljesen igazságtalan elosztása. A tanpénzek vagy az ország pénztárába folynak, vagy a tanároknak jogos tulajdonátképezik. Az 1867. évig, amidőn tudniillik a kiegyezés történt, a tanpénzek mind az ország pénztárába folytak. Csak midőn a halhatatlan báró Eötvös József vette kezébe a közoktatásügyi ministeri tárczát, akkor ő a tanpénzeket is a tanároknak engedte át, még pedig akként, hogy bizonyos perczenteket a kormány vett igénybe, a többi pedig a tanárok közt osztatott fel. Az ő határozata az volt, hogy eleintén, főkép a régi tanárok vegyenek részt ezen tanpénzekben, miután a régi tanárok 20 éven keresztül a legsanyarubb fizetésben részesültek; mert éveken keresztül 1000—1200 forint fizetésen kivül semmi egyebet nem kaptak és tanórákkal mégis annyira meg voltak terhelve, a mennyire az egy magasabb tanintézetnél sem történik. Ez azonban nem tartott sokáig, mert a fiatal tanárok addig zúgolódtak és erőlködtek, mig végre ők is ép ugy részesültek a tanpénzben, mint a régi tanárok. Ez óta máig is meg van azon rendszer, hogy a tanpénz egyenlő módon osztatik fel a tanárok közt, tekintet nélkül arra, hogy az illető tanár hetenkint hány órában adja elő tudományát és tekintet nélkül arra, hogy hány tanítványa van. A t. ház, azt hiszem, méltóztatik tudni, hogy az egyetemeken az egész világon azon rendszer uralkodik, hogy a tanpénzt minden tanár az előadott órák és a hallgatók száma szerint veszi fel. Jól emlékszem arra, hogy itt a házban hangoztatták azt, hogy azon említettem mód, midőn ugyanis a tanpénzek egyformán osztatnak fel a tanárok közt, igazságos s azt kellene tulajdonképen mindenütt behozni. Igen könnyen bebizonyítható azonban, hogy e módja a tanpénzek felosztásának nemcsak a legigazságtalanabb, hanem a legveszedelmesebb is. Meg fogom mondani : ariért. (Halljuk!) Van a műegyetemnél egy tanár, a kit magunk neveltünk s a kit legelőször kiküldöttünk külföldre, hogy magát tudományában tovább művelje. Midőn visszajött, fölvettük őt magunk közé, tanári kinevezésre ajánlottuk s igy ki is lett nevezve. Midőn azonban legelőször ült közénk, azzal kezdte beszédét, hogy : „Eddig a tanári testület egyedül csak magáról gondoskodott és nem műegyetemről, ennek ezután máskép kell lenni/
