Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-314

314. országos ülés február 5. 18S7. 19 kellőleír, oly színben tűnhetnék föl, mintha túlterjeszkedés! vágy által sugalltatott volna. (Igazi Ugy van! a jobboldalon. Ellenmondósok a szélső baloldalon.) Elismerem, hogy a képviselő ur indoka bizonyára nem volt egyéb, mint a — nézete szerint — serelmet szenvedett elvnek védelme; de bocsásson meg nekem, ha ennek elismerése mellett is azt mondom, hogy az út, melyet választottak, talán nem volt a legszerencsésebb. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Ellenmondások,\ zaj a szélső baloldalon.) Győry Elek! Különösen azok után, t. ház, a mikkel a t. ministerelnök ur jelenlegi nyilatkozatát végezte, azt hiszem, kétszeres kötelességemmé válik ezen ügyben még néhány észrevételt tenni. (Halljuk!) Az első az, hogy én — nagyon köszönöm, hogy ezt méltóztatott constatálni — elvet védtem, egyes személyeken esett bajok védelmét azonnali felszólalás és tiltakozás tárgyává itt e házban tenni nem szoktam s azt hiszem, még senki sem mondta, hogy teszem. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De viszont, t. ház, méltóztassék megengedni, ha én nem indulhattam ki abból, a miből most a ministerelnök ur kiindulni látszik, hogy az, a mi a m. kir. operaházban történt, az az intendáns urnak és Komjáthy ügyvéd urnak személyes kérdése lett volna, mintha ott csak Komjáthy személye ellen követtetett volna el sértés. Hiszen ha ilyesmi történt volna, talán nem szükséges fejtegetnem hogy az illető ügyvéd ur tudott volna magáért megfelelni és tudta volna a módját annak, miként kell eljárnia és mit kell ezen esetben tennie. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hanem ott nem erről volt szó, hanem sző volt arról, hogy az, a ki ott a megidézett vádlottnak védőjeként megjelent, qualifieálhatlan módon akadályoztatott meg ezen jog gyakorlatában és rendőrség igénybe vételével távolittatott el a teremből. (Igaz! Ugy van! a szélső báloldalon. Felkiáltások: Gyalázat!) Megengedem, t. ház, hogy ezt foghatja fel valaki egyszerű eljárási formahibának, de én erre azt felelem, hogy csak attól függ, hogy valakinek milyen érzéke van az igazságszolgáltatás valóságos, lényeges kellékei iránt. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások jobboldalon.) És épen azért, mert én föltételezem, hogy ezen érzéknek meg kell lenni e házban: senki sem fogja azt mondhatni, hogy egy ügyvédi testület vagy bár- j mely testület akkor, midőn nem az őjogát, hanem a közönség érdekében s különösen a szólásszabadság érdekében nála letéteményezett szent kötelességét védi, holmi testületi önző érdekekkel vádol- ; tathatik és a túlterjeszkedés vádja mondathatik ránézve irányadónak. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Ez mindenesetre oly dolog, mely ellen én annyival inkább kénytelen vagyok, most is tiltakozni, mert nagy megelégedésemre constatálhatom, hogy a ministerelnök ur sem hozhatott fel, azért nem is hozott fel semmit, meg vagyok róla győződve, azon tényállás ellen, mit én akkor felszólalásomban rövid vonásokban itt elmondottam. Azon tényállásra nézve, a mint kitűnt, csakugyan semmiféle pontosabb vizsgálat szüksége fenn nem forgott. Hanem fel említtetett az, mintha én azon felszólalásommal nem alkalmazkodtam volna azokhoz a szabályokhoz és a dolgot nem ugy fogtam volna fel a mint van. Erre mindenesetre kötelességem szintén nyilatkozni. A t. ministerelnök ur röviden oda coneludák hogy azon fegyelmi szabályzatban, melynek egy szakaszát én tüzetesen felolvastam, tulajdonkép Írásbeli eljárás van contemplálva. Induljunk ki ebből; tegyük fel, hogy ugy volna. De hát kérdem, t. ház, ha írásbeli eljárás van valahol contemplálva, változtat-e az a képviselet jogán? Ha írásbeli beadványokkal védhetek valakit, nem ép oly védelmi jog-e az, mint a mely a szóbeli eljárásnál megilleti az ügyvédet ? Az ügyvédi képviselet kérdése, az a kérdés, hogy az ügyvéd képviselhet-e valakit, nem az Írásbeliség vagy szóbeliségtől függ; mert szóbeli tárgyalásnál védszóvul, az írásbeli tárgyalásnál védbeadványokkal. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Épen azért, t. ház, nem is ezen fordult meg a jelen eset. Én — meg lehet, hogy felfogásom helytelen — egy nagy tévedést látok abban, ha valaki ezt a kérdést ugy veti fel, hogy az ügyvédnek egyáltalában szabad-e itt valamely felet képviselnie. Hiszen ép azért voltam bátor már első felszólalásom alkalmával kiemelni, hogy az ügyvédnek ezen joga nem az ő joga, hanem a közönség joga; itt arról van szó, hogy ő az igazságszolgáltatás helyes menete érdekében szakértelmével közreműködhessek, a hatóságok visszaélései ellen felszólalhasson és tudja azt, hogy a biró törvényesen ítélt-e vagy törvénytelenül. Ezért szükséges, hogy a védelem ott legyen. Már most ha olyan eset történik — és a tényállás ebben az esetben az volt, ezt egy perczig sem vonták kétségbe — hogy be van jelentve a félnek képviselője, az el is ismertetik, sőt a vizsgálatra vonatkozólag apellátát is ad be, legalább ugy hallottam, bár nem állítom egészen biztosan, de annyi bizonyos, hogy a vádlott végzésileg mégis idéztetett, akkor annak a védőnek jogának kell lenni, hogy ott a vádlottal együtt megjelenjen, (Ugy van! a szélső baloldalon) mert akkor az ilyen eseteket nem iehet többé arra a kaptafára húzni, hogy itt írásbeli eljárás van, a hol megjelenhetik a hallgatóság és felolvastatnak az iratok. Mert különben mfért hivatik oda vádlott és mi ezélhól értesíttetik, hogy megjelenjék a tárgyalásra. Hasonló dolgok előfordulhatnak máshol is, amidőn