Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-324

324. országos ülés február 17. 1887. 237 dés, hogy hát mit kell tenni, hogy legyenek jó | tankönyvek és akkor, az egyik tanár egyszerűen azt mondta: „Hja, a tankönyveket kellene valakivel csináltatni, például a tudományos akadémia vállalkozhatnék rá." Hát, t. ház, ez egyenesen Szilágyi Dezső képviselő ur nézete nyomán fejlődött ki, a ki azt mondotta, hogy a tanárnak nem szükséges tankönyveket irni. íme a philologusok kiállítják maguknak a testimonium paupertatist, hogy ők a classicus nyelvek tanítói, oktatói, nem tudják maguk csinálni a szükséges eszközt, a tankönyveket, hanem neki indulnak országnak, világnak, hogy fogjanak valakit, a ki nekik egy szükséges és jó tankönyvet irjon. (Derültség. Vgy van! a szélső haloldalon.) Vegyük a dolgot egész objectivitással. Vegyük, hogy mi ezen egyetemi tanárikar működésének iránya, vegyük különösen azt a szellemi emanatiót, melylyel ők a társadalomban helyet foglalnak. Ezt csekélybe venni nem lehet, mert minden ember tudja,hogy a budapesti egyetem tanárikara,nemcsak mint egyetemi tanári kar gyakorol befolyást, hanem ott látjuk őket helyet foglalni Magyarország művelődési közintézményeiben mindenütt, még pedig az első helyen. Vannak köztük irók, tankönyvírók is. A tankönyvek tekintetében, t. ház, én nem tagadom meg egyikétől sem azt, hogy tankönyvében eredeti eszmék foglaltatnak; de ezen tankönyvnek legnagyobb része egészben véve még sem egyéb, mint magyarra fordított compilatio. Ha veszszük ezt a működést, hol tehát előttünk áll a szakférfiú, akkor a legelső sorban azt fogjuk találni, hogy nem tűznek ki maguk elé nagy problémákat, hanem a specialitásba elmerülve, egyszerűen baktatnak a külföldi működés utján és a mit egy külföldi szakértő, kutató nem tart lényegesnek, hogy a maga munkája keretébe felvegye, azt ők lemorzsolják és ezen lemorzsolás alapján lesznek tudósok. Kezd például most divatba jönni az, hogy a magyar tudományos akadémia, a melynek körében az egyetemi tanárok bizonyos működést kifejtenek, majdnem egész köteteket ad ki csupa vendégek munkáiból, tehát nem a működő, nem a választott tagokéból. Sőt tovább megyek; ha az ember azon vendégeknek minőségét veszi, kik azok? A tanár oda vezeti discipulusait és a discipulusnak a laboratóriumban végzett elaboratumát előterjeszti a magyar tudományos akadémiának, mintegy valósággal ezen intézményhez illő dolgot. Ezek a dolgozatok pedig olyanok, hogy a tanár adta talán az impulsust és a tanár corrigálta és hogy ha a discipulus alól kiveszem a tanárt, marad egy nagy semmi. Ebből azután következik egy nagy baj, a mely napról-napra jobban és élesebben jelentkezik a cultura szinvonalän — legyen az magas, vagy alacsony, ezt nem vizsgálom — és ez az, hogy azon ifjú vendégek, a kiket a nemzet tudományos- | | ságának első fóruma elé visznek, mindjárt az első lépéssel, valami roppantul el vannak bizakodva. Ezeknek elérni valójuk többé e téren nincs, pedig nincsenek készen. így neveltetik tehát egy generatio, a mely ha nincs is kész, az anyagiak és állomások dolgában a legmagasabb igényeket táplálja. Ez nem készül többé arra, hogy a tudomány terén mélyre hatólag működjék, hogy küzdjön és bizonyítsa be a rátermettséget, hanem hivatkozik arra, hogy „én már 18 esztendős koromban a magyar tudományos akadémia előtt állottam és értekeztem." Ez a dolognak egyik oldala, másik oldala pedig az, a mire különös súlyt helyezek, hogy kétségtelen tény, hogy Magyarországon a szaktudóst nem respectálják és hogy az gúny tárgya, sőt kezdenek hangok emelkedni e tekintetben nemcsak a sajtóban, hanem a ministerekhez intézett jelentésekben. Es én felhívom a minister urat azon jelentésre, a mely a földmivelési minister urnak adatott be a franczia szőlők vizsgálatáról, melyet a ministeriumnak egyik fogalmazója végzett. E jelentés bevezetésében olvasható, hogy „ én ugyan nem értek a dologhoz semmit s ép azért mentem ki, mert ment vagyok minden tudományos elfogultságtól." (Derültség a szélső haloldalon.) Ezek foglaltatnak egy hivatalos jelentésben. De vizsgáljuk meg azt, hogy miért nincs Magyarországon a szaktudósnak semmi tekintélye és miért gúny tárgya az az úgynevezett régi praxis szempontjából, A dolog igen egyszerű. A magyar szakirodalomban, különösen abban, a melyet a budapesti egyetem tanári kara gyakorol, merőben veszendőben van a magyarosság szelleme. Ez az irodalom nyelvileg egyáltalában nem áll meg. Az nem tükrözteti vissza a magyar geniust semmiképen. Azt megérti egy szűkebb kör, de annak intensiv hatása nincs. A dolog, t. ház, egészen egyszerű. Vegye valaki kezébe Heímholz valamelyik munkáját s az első sorból ki fogja olvasni, hogy azt német ember irta, a tizedik sorból tudni fogja, hogy azt Heímholz irta. Vegye kezébe Darwin munkáit és az első sorból meg fogja tudni, hogy angol irta, a tizedik sorból pedig azt, hogy Darwin irta és vegyen elő bármely szakmunkát külföldi tudóstól, annak a nemzetnek tudományos geniusa és tudományos gondolkozása kiragyog belőle. De vegye elő valaki, t. ház, a mi kiadványainkat, legyen az tankönyv, legyen az akadémiai értekezés vagy bármi, arra rá kell mondani azt, hogy azt megírhatta akárki, mert azoknak szellemi fordulatai annyira hasonlítanak egymáshoz, mint a mézeskalácsos bábok, melyek mind egy formában, egy kaptára készültek. De, t. ház, ha egy nemzet egyszer nem érti | meg a legmagasabb culturának a nyelvét, ha abból