Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-324

238 324. ©rsíágos *Wg fefcrnár 17. 3887. nem sugárzik vissza a nemzet geniusa, akkor in- | tensiv culturáról beszélni s azt várni hiábavalóság. Azt kérdezik talán, t. ház, hogy honnan kell teremteni azt a requisitumot, mely a tudományos hatást személyítené, mely annak intensiv hatását lehetségessé tenné'? Én, t. ház, nem akarok itt irodalomtörténeti fejtegetésekbe bocsátkozni,hanem én csak ki akarom mondani azt, a mi kell, hogy visszhangozzék az egész magyar társadalomban, különösen pedig a magyar intelligentiában, hogy tudniillik valóságos igazságtalanság és tökéletes valótlanság a dologról azt állítani, hogy a magyarság csak azóta foglalkozik tudománynyal és tudományos irodalommal, mióta itt Budapesten iratnak a könyvek. En constatálom azt, hogy talán öt vagy hat kivétellel nincs Magyarországnak magasabb tanintézetnél tanára, kinek valami fogalma volna arról, hogy a magyarság a régi Bugát előtti időben komolyan s behatóan foglalkozott a tudományos irodalommal, hogy az a tudományos irodalom a korhoz képest valósággal a színvonalon állott és hogy ennek styljéről és egész felfogásáról,szemlélődéséről visszaragyog a magyar nemzet geniusa maga. Ez tartalmazza azon requisitumobat, melyeknek segítségével az irodalmat, a tudományosságot ép ugy, mint bármi mást, hatékonynyá lehet tenni, intensiv hatását fokozni lehet. Erről, t. ház, ott nem tudnak semmit. A budapesti egyetemi tanár, legalább a legnagyobb rész és mondhatom a typicus tanár, ugy fogja fel a dolgot, hogy előtte nagy tabuba rasa van íés a toi a múltban volt, az valóságos semmi, elcsapni váló és hogy ő az a fáklya, a ki mármost világítani fog. De, t. ház, akkoraculturának s aftudományosságnak (fejlődési processusa nem lehet, mert az egész fejlődési menetet ketté szakítja és teremt egy árkot, melynek betöltése azután véghetetlenül nehéz. Az, ki anemzet szellemi fejlődését fokról-fokra Bem kíséri, a ki magát avval nem azonosítja és nem kutatja mélyebbre azon rugókat, az soha annak a nemzetnek cúlturáját nem fogja sikerrel gem írni, sem élő szóval hirdetni. Miveltséget, t. ház, rátukmálni senkire sem lehet; mert ha lehetne, akkor én vállalkoznám ária, tessék nekem megadni a szükséges pénzt, hogy önöknek Dél-Afrikában a zulu-kafferek közt egy tökéletes jénai egyetemet felállítsak német profeseorokfcal és mindennel á világon. Ehhez csak pénz kell. De hogy vájjon azt az egyetemet fel fogom-e evvel a cultura magaslatára emelni, az más kérdés. És azon t. urak, a kik elszakítják magukat a nemzettől s bizonyos kakasülőn képzelik magukat, a mely a nemzet fölött magasan áll, vájjon nem ugyanazt teszik-e? Majd mikor megtanulnak I visszatérni a régi magyar cultura kutatásához és ! elsajátítják azon felséges nyelvet és gyönyörű" stylust és megtanulnak különösen egyet, hogy kevesebbet csináljanak maguknak, mint inkább többet a nemzetnek, akkor lesz culturánk. T. ház! A mai úgynevezett tudományos irodalom characterét véve és összehasonlítva a múlttal, azt fogjuk találni, hogy azok a régi becsületes magyar emberek és irók megmondták az előszóban, hogy „a drága nemzetnek akarok szolgálatot tenni, ez lelkesít engem" és a munka szövegéből egyszersmind meg is látszik, hogy az író ezt be is akarja váltani s törekedett is erre. Ma előállnak munkácskáikkal, melyek oly nyelven vannak irva, hogy az ember visszakapja a fülét, hogy összeszorul a szive és megundorodik tőle kedélye és lelke. És az első út vájjon hová vezet? Újságok szerkesztőségébe, hogy hirdessék urbi et orbi, hogy mily nagyszerű munkák ezek, a magyar nemzet mily büszke lehet reájuk. T. ház ! Ha én már ezekről szólottam s eriticát gyakoroltam, kötelességemnek ismerem azt, hogy rámutassak a kibontakozásra is. (Halljuk! HaUjuk!) A kibontakozásra való rámutatást egybekapcsolom egy dologgal, a melyre nézve mindig eltölt a legmélyebb sajnálat, hogy azzal annyi visszaélés történik, hogy abból politikai tőkét csinálnak akkor, a mikor abból politikai tőkét csinálni nem illik, nem szabad. Ez a harmadik egyetem eszméje. (Halljuk ! Halljuk!) Én igenis tudom, t. ház, abban aperezben, midőn azt a szót ejtettem ki: harmadik egyetem, fognak akadni oly férfiak, a

r kik azt fogják mondani: haza készülök beszélni. Ám t. ház, vegyék tudomásul azok, a kik erre hajlandók, hogy mielőtt nekem még csak álmodnom lehetett volna, hogy valamikor e helyet foglalom el, akkor is el voltam telve a harmadik egyetem szükségességének meggyőződésével és avval, hogy a hely, melyre tartozik, nem lehet más, mint a magyar Alföld. T. ház! Legyen megengedve, hogy én a magam érveit e tekintetben előadhassam. (Halljuk! Halljuk!) A mai közoktatási kormány törekvése az, hogy ő csak az extensivitást tartja szem előtt, az extensivitás mellett észreveszi a politikai szempontot is, hogy ő intézetet alapítson a nemzetiségek kebeléhe. Ez mindenesetre politikai gondolat, de hogy vájjon ez a cultura lényegének szempontjából megálljáé a eriticát, ez egy egészen más kérdés. Én azt a rendszert nem helyeselhetem és megmondom miért? Mert a cultura csak expansive hathat; ki kell indulni bizonyos pontból, a hol megizmosodott és onnan kell aztán kisugároznia, onnan szivároghat be lassanként oly helyzetnél, <a minő Magyarországé, egyszersmind a nemzetiségek közé is. Szóval nem tagadhatja senki, hogy egy nemzet eulturájának centrumát, honnan az expansiónak mennie kell, oda kell tenni, hol leghamisítatlanabbul van képviselve az az elem, mely