Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-323

194 S2S. orsíágos Hés febrmár 16. ÍU7. Még akkor is nagy előnyben lesznek, mert j köztudomású dolog, hogy a zsidók kereskedéssel foglalkoznak s mint ilyenek, koránt sincsenek ugy megadózva, mint a földmívesek. Még akkor is nagyobb marad a keresztények terhe, mert a keresztények tartják fel a keresztény iskolákat s azonfelül az ő pénzükből is tartják fel az állami intézeteket is. Elismerem, hogy ez az ajánlat első pillanatra visszatetsző lesz azok előtt, kik a hírlapok phrasisa után ítélve türelmetlenségnek, sztíkkeblűségnek fogják ezt találni, de azt nem hiszem, hogy ezt igaztalanságnak lehetne mondani. Hogy ebben tenni kell valamit, azt a számok mutatják. A zsidóknak az iskolákban levő száma aggasztóvá nőtt, nemcsak vagyonukkal, hanem értelmi súlyukkal is fölül kerekednek, azt azután majd latba fognák vetni; oda ne jussunk, a hova jutott valamikor a hatalmas Róma: meghódította az egész világot, de maga meghódolt a görög szellemnek, mert a kinek kezében és vezetése alatt áll a műveltség, annak vezetése alatt áll a politika és a közvélemény. (Ugy van! a bal- és szélső baloldal néhány padjain.) Most pedig már oda jutott Magyarország népe, hogy a közgazdaságban a zsidóság érdeke „döntő" ; a közvéleményt a zsidóság vezeti sajtójával ; megvesztegeti a józan magyar ítéletet, phrasisokkal elámítja és elaltatja, tévútra vezeti a közvéleményt és igy jutottunk annyira, hogy a keresztény nép viseli a terhet, a hasznot pedig a zsidóság veszi. (Ugy van! a bal- és szélső báloldal néhány padján.) A mit én erre nézve bátor voltam csak ugy megpendítve felemlíteni, tudom, hogy az egyhamar megvalósítva nem lesz; tudom azt is, hogy nem elég teljes és részletes arra, hogy a czélt elérjük és a zsidókat reá kényszerítsük — mert kényszerítés nélkül a zsidóság a terhet nem fogja magára vállalni — a terhekben való részvételre és ha valaki ennél jobbat tud, én szívesen lemondok róla s azért kérem a t. minister urat, ne hagyjon fel a törekvéssel s ha reményem volna, hogy a t. ház elfogadja, megtettem volna a javaslatot, de ismerve a hangulatot, reményem nem volt rá, utasíttatni szerettem volna a t. minister urat arra, szólítsa fel a zsidóságot, hogy az e tekintetben szükséges lépéseket tegye meg és piruljon azért, hogy más felekezetek kegyelméből taníttatja és képezteti a gyermekeit urakká, mert az szégyen reájuk nézve és károsa keresztényekre. (Helyeslés a bal- és szélsőbal néhány padján.) Zárom beszédemet és kérem a t. minister urat, hogy e tekintetben a lehető lépéseket minél előbb megtenni és megtétetni méltóztassék. (Helyeslés a bal- és szélső baloldal némely padján.) Nendtvich Károly: T. ház! (Halljuk!) Hazánknak egy igen kitűnő férfia, a magyar akadémia volt elnöke és Deák Ferencznek tolla, egy alkalommal kijelentette, miszerint sajnálattal veszi ! j azt, hogy itt Magyarországon oly kitűnő tudósok, mint Franczia-, Angol- és Németországban nincsenek. Én ezt, t. ház, igen természetesnek találom, mert a tudósok nem az égből esnek le, mint a zsidó manna, (Derültség) nem is keletkeznek a földből mint a gombák; de azért mégis kell,hogy legyen talajuk, a melyben tenyésznek, a melyből erejöket veszik és az a talaj, a melyből a tudós és a tudomány származik: a nép. Azon népben, a mely a tudomány iránt tisztelettel viseltetik és a mely lelkesedéssel van a tudomány és a művészetek iránt, a tudomány és művészetek fejlődni fognak és magas fokra fognak emelkedni. A régi korban volt, t. ház, egy nép, a melynek irodalma még jelenleg is minden kornak, minden népnek mintául szolgált. Volt egy olyan nép, melynek művészeti teremtményei, mint a múltban, ugy a jelenben sem lettek senki által utói érve. Kérdezzük, mi lehetett oka ennek s mi volt oka annak, miszerint ezen nép nemcsak a tudomány és a literatura különféle ágazataiban, hanem a művészetben is oly kitűnő helyet foglalt el, a milyent eddig még semmiféle nép a világon el nem foglalt? Én, t. ház, ennek okát egyedül azon lelkesedésben találom, melylyel maga az egész nép, a legalsótól a legfelsőig ezen tudományok és művészetek iránt viseltetett. Valahányszor, t. ház, egy kitűnő görög iró által egy új munka jelent meg, azt a nép mindig a lehető legnagyobb lelkesedéssel fogadta s azon latin mondat: „Laurea donatus Apollinari" volt a lehető legnagyobb kitüntetés, melyet az iró akkor nyerhetett. Látjuk ebből, t. ház, hogy a lelkesedés s a népnek előszeretete a tudomány és művészetek iránt teremti a tudományt s a művészetet s azt előmozdítja a lehető legmagasabb fokig. Nézzük már most, t. ház, hogy itt Magyarországon még a legfelsőbb körökben is, mily tisztelettel viseltetnek a tudomány s a tudomány emberei iránt? T. ház! Egy igen kitűnő angol államférfiú, a kinek auctoritását mindenki el fogja ismerni, tudniillik Palmerston, egy parlamenti beszédében azt mondta, hogy: „Minden embernek, minden kormánynak és minden népnek műveltségi fokát azon tiszteletből lehet megítélni, melylyel az a tudomány s a tudomány emberei iránt viseltetik." Ha ez áll, t. ház — s én hiszem, hogy senki sem fog ebben kételkedni — akkor bizony itt Magyarországon nagyon rosszul állunk a műveltség tekintetébenEn, t. ház, már sokat éltem, sokat tapasztaltam és sokat láttam s a társaság minden osztályában forgolódtam s e közben sokat hallottam, sokat tanul! tam és volt alkalmam tapasztalni, hogy mily tisz-