Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-314

314. országos ülés febrsár 5. 3887. 11 No hát, t. ház, azt hiszem, hogy erre igen könnyű volna megfelelni, mert épen a fővárosi rendőrségnél is meg van ez a hiba, csakhogy fordított kiadásban, mert itt a fővárosi rendőrségnél szokása kutatót, a detektívet karhatalomra felhasználni. Ezt én részemről megérteni nem tudom, ha csak agent provocatenr szerepet nem akarnak vele játszatni, Különben ha már a fővárosi rendőrséget említettem, lehetetlen a t. ministerelnök urat nem figyelmeztetnem azon eljárásra, mely itt a fővárosi rendőrségnél a belkezelés körül előfordul. Szabad legyen egy esetet említenem. (Halljuk!) A fővárosi tanács megkeresi a rendőrséget még múlt október havában, hogy egy budapesti kereskedőről állítson ki erkölcsi bizonyítványt. Ez a megkeresés azután futkos ide-oda, egyik kapitányságtól a másikhoz, végre két hónap múlva bejön a jelentés a főkapitánysághoz, melyben egyszerűen az áll, hogy az illető egyén, a kiről a tanács erkölcsi bizonyítványt kivan, Budapesten nem létezik. És véletlenül ez a nem létező egyén az Andrássy-uton kereskedő. (Derültség a szélső baloldalon.) Hát ugyan hogy lehet Budapest fővárosában a közbiztonságról csak szólani is akkor, midőn a fővárosi rendőrség még azt sem tudja, sőt hivatalosan azt jelenti, hogy az a kereskedő, a kinek nyílt üzlete van az Andrássy-uton, Budapesten nem létezik. De, t. ház, a comicum itt még nem culminálódott ezen spetialis esetben, mert bizonyos körülmények folytán a főkapitányság értesülvén arról, hogy létezik, visszaír, hogy az illető ez meg ez a szám alatt lakik. Mi történik? Egy jó napon, mikor az illető üzlete épen tele van, megjelenik egy egyén és belépvén, azon szavakkal üdvözli az üzlet tulajdonosát, hogy uram én titkos rendőr vagyok és eljöttem, hogy az urnak a viszonyait kipuhatoljam. Hát, t. ház, én magam is nem egyszer mosolyogtam az operettekben (Derültség) az ilyen eljárás fölött, de hogy ilyen eljárást tűrni lehessen, azt egyáltalában nem hiszem el, de különösen nem hiszem el, hogy a ministerelnök ur, kinek bizonyos irányban való erélyét tagadni, nincs szándékom, ezt eltűrhesse. Ezek azon megjegyzések, melyeket nem hittem elhallgathatóknak ez alkalommal és ezekre kérem az igen t. ministerelnök urnak figyelmét. Magát a tételt azon indokból, mert a költségvetést általánosságban sem fogadtam el, nem szavazom meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Tisza Kálmán ministerelnök és belÜgyminister: Tán tartozom a képviselő urnak egy pár szóval válaszolni. (Halljuk!) A képviselő ur abból következteti, hogy a közbiztonlét nem javul, hogy börtönökről kell gondoskodni, mert a foglyok száma szaporodott. Bocsásson meg, de e felfogása téves, mert hogy szaporodott a foglyok száma és szaporodott az eljáró birák bűnügyi teendője, mióta a csendőrség fennáll, ez igaz; de miért? Azért, mert mióta a csendőrség fennáll, sokkal gyakrabban, gyorsabban fogják el a tolvajokat és rablókat. Ezt kétségbe vonni nem lehet. A mi azt illeti, hogy javult-e a helyzet vagy nem, a fölött nem vitatkozom. Én ismerem a sok panaszt, a mely e tekintetben az országban azelőtt hallható volt; tudom, hogy mennyivel kevesebb az ma és ezért az, a ki a viszonyokat igazán ismeri és őszinte akar lenni, a nagy javulást eltagadni nem fogja. Különben még egy megjegyzést kell tennem arra nézve, a mit a képviselő ur felhozott — ámbár ez inkább a múltra vonatkozik és nem a rendszer hibája, mivel az indokát abban lelte, hogy még egy teljesen kiegészített és bizonyos állandósággal biró csendőrszemélyzet nem volt — és ez az, hogy túlságosan gyakran történnek cserék a csendőrségnél. Kétséget sem szenved, hogy ha ez túlságosan gyakran történik, akkor ez a közszolgálatnak hátrányára van. De miután ma már kis hijján a csendőri létszám be van töltve és miután itt ma már vannak régebben, hosszabb évek során szolgált csendőreink, azt hiszem, hogy ily eset ma már kevésbbé fordulhat elő, mint az előtt, a jövőben pedig bizonyosan még ritkábban fog előfordulni. Azt mondja továbbá a.t. képviselő ur és ez az, miről főleg szólni akarok, hogy a csendőrök nem egyszer és nem is egyes esetekben, de rendszerint ugy össze-vissza verik a foglyokat, hogy a bíróság legtöbb esetben azon az alapon menti fel az illetőket, hogy a csendőrök által megkínoztattak. Én, t. ház, sok panaszt olvastam ez irányban az ez előtti időkből, de ez a baj ma már, azt hiszem, sikeresen van orvosolva. Orvosolva van ugyanis ugy, hogy ott, a hol az csak ráfogás, hogy a csendőr megkínozta a foglyot, ez nem szolgálhat felmentési indokul, a hol pedig igaz, ez bebizonyítható is legyen ugy, hogy az illető csendőr elvegye a büntetését. Mert, t. ház, hogyan állottak ezelőtt a dolgok? Hónapok múlva, mikor már constatálni nem is lehetett, bogy a fogoly meg volt-e kínozva és ha volt, mikor és kik által, az illető, hogy szabaduljon, ráfogta, hogy a csendőrök megkínozták és a bíróság sok esetben nem is tudta, hogy igazságosan mit csináljon. Épen azért, hogy ilyenek ne történhessenek, az igazságügyi ministeriummal egyetértőleg egy rendelet adatott ki, mely meghatározza, hogy midőn a csendőr bekísér valakit, azt azonnal kell ez iránt megkér dezni és orvosilag meg kell vizsgáltatni. (Helyeslés.) És mondhatom, t. ház, hogy a mióta ez történik, habár voltak is, de mégis nagyon ritkán fordultak elő azon esetek, hol a csendőrség túlmenve hatáskörében, megkínozta az illető foglyot. Ismétlem, hogy legtöbb esett azelőtt azért fordult elő, . \. 2*