Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-320

820. emágos ülés fefcruAr 12. 1887. 157 vonatkozó óhajának adott kifejezést. Én ebben az irányban nem akarok vele vitatkozni, mert ugy látom, hogy a bölcseknek eszméje szállotta meg, midőn most más nézetben van, mint a mely nézetben ezelőtt félévvel volt. Ugyanis a t. képviselő ur, mint szepsi-szent-györgyi képviselő, (Halljuk! Halljuk!) múlt év június hó 22-én Kézdi-Vásárhelyen megjelent, az ottani iparos polgárságot a a gyűlésre hívta össze s tekintettel a romániai vámháborura, a következő nyilatkozatokat tette : (Halljuk ! Halljuk! Olvassa) : „A vámháboru nemcsak hogy nem káros a székelyföldre nézve, hanem határozottan szerencsének mondható, mert e nélkül tán több évi szakadatlan agitatio után sem lehetett volna ugy a kormány, mint a nagyközönség figyelmét, érdeklődését a székelyek ügye iránt felébreszteni; továbbá mert a Eomániával való viszony további fentartása mellett soha sem fejlődhetett volna ki a székely ipar oly magas fokra, mint más fogyasztó közönség mellett fejlődhetnék s végül mertKománia helyett Magyarországon fog ipartermékeinek biztos és állandó piaczot találni. Magán utón értesült, hogy a magyar kormány már gondoskodott arról, hogy a közös hadsereg részére szükséges felszerelések szállításánál a határszéli székely iparra jövőre figyelem fordittassék és a közös hadügyministerium jövő évi költségvetésében egy bizonyos számú megrendelés fel is fog vétetni. Ezen kivül a magas kormány a határszéli ipar jelenlegi nyomasztó helyzetén pillanatra is akarván segíteni, gondoskodott a készletben levő ipartermékek eladásáról, a menynyiben egyezségre lépett egyik jó hírnevű pénzintézettel a határszéli iparosoknál felhalmozódott kénzlet megvásárlása iránt. Ezen egyezség szerint a pénzintézet 300 ezer forintig bevásárlásokat tenne a határszéli iparosoknál s ily utón vett iparczikkek eladását eszközölné s az esetleges károsodásokra nézve az állam 50 ezer forintig garantiát vállal e pénzintézettel szemben. Ezeknek előrebocsátása után ismételni kell azt, hogy a vámháború épen szerencse a székely iparra nézve." Ezt azonban Szépei-Szent-Györgyön, tulaj donképeni választókerületében vagy szükségtelennek talált, vagy minden kilátást nélkülözőnek, hogy ott izgatást, agitatiót kezdjen, lehetőleg elveszteni azon kerületét, szemben Kézdi-Vásárhelylyel, melyet talán igy ámításával megnyerni óhajtott. Kétségtelen az, hogy mindeddig az általa hirdetett nagyhangú igyekezetekből egyet sem váltott be. Semminemű consortiumot, a legcsekélyebb részvétet nem engedett a székelyföldi iparosoknak, annál kevésbé valósult meg az, hogy egy pénzintézet 300,000 forintot szándékoznék adni határvidéki iparczikkek bevásárlása végett. Egy szóval mindez ígéretek, ndnt a legvilágosabb ámítás állnak előttünk és midőn a székelyek a kézdivásärhelyi és szepsiszentgyörgyi választók kérdést intéztek Budapestre fél év múlva a lapokhoz, hogy tudassák velük, hogy a Beksits képviselő ur által mondott e nagy szavaknak, mi eredménye van, mit várhatnak és mit remélhetnek? Innen egyszerűen laconice azzal feleltek, hogy semmi n3<oma, semmiről sem tudnak, következőleg ily ámításokkal, ígéretekkel az ottani választóknak tévútra vezetése, illetve egy igazi kortesfogás kiséreltetett meg. Én részemről ezt azért látom szükségesnek felhozni, hogy bizonyos nagy tudós arczczal kifejezett eszméknek láthassuk a hátterét is, hogy mi igaz abból, a mit akkor beszélt és most beszél, abból a következtetésnek levonását a képviselő úrra, illetőleg a t. házra bizom. Különben a tétel ellen nincs kifogásom. (Helyeslés.) Elnök: T ház! Szólásra senki sincsen följegyezve. Hogy ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Gr. Széchenyi Pál, földmivelés-, iparés kereskedelemügyi minister: A t. ház meg fogja engedni, hogy némelyekre, a mik ma felhozattak, szükséges észrevételeimet megtehessem. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt Szalay Károly t. képviselő úrhoz fordulok, ki az itt tett nyilatkozataimat szembe állította a választóim előtt Kaposvárott tett nyilatkozataimmal és törekedett azokat ugy magyarázni, mintha én ott akként nyilatkoztam volna, hogy a román szerződés a termelők kárára lesz; itt pedig, szerinte, azt mondom, hogy a termelők rovására és kárára nem lesz. Mindenesetre a t. képviselő urnak ezen hivatkozása azt bizonyítja, hogy Ígéretekkel, hitegetésekkel a választók elé nem lépek miután választóim legnagyobb része termelő. Ha tehát azoknak kimutatnám azt, hogy az ő kárukra fog válni az a szerződés, legalább az a szemrehányás engem nem illethet, hogy ott választóim közt, valami kortespolitikának adok kifejezést. De a mit a t. képviselő ur az én ottani beszédemből előhozott, az csak három vagy négy szóban felel meg a valóságnak, a mennyiben én csakugyan azt állítottam, hogy ha kedvezményeket nyerne Románia az ő nyersterményeire vonatkozólag, az a mi termelőinknek kárára még nem lesz. Az, a mit a t. képviselőm ezentúl mond, az már az ő okoskodása és nem az én állításom. O azt mondatja velem, hogy miután a román termény rosz.ibb és gyengébb, mint a mi termékünk, eanélfogva a mi termelőink adják el egyszerűen a jót és vegyék meg a rosszat. Ezt a képviselő ur tőlem nem hallotta, hanem én igenis annak adtam kifejezést, hogy épen a nyersterményre nézve nem létezik verseny, már azért sem, I mert a mi fejlett iparunk — és itt egyenesen a