Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-320
144 32 °- OTSrÁgos ülés február 12. 1887. Ez mind, t. ház, arra mutat, hogy gazdaságunknak szilárd alapja nincs s a helyzet kényszerít bennünket oda, hogy gazdáink inkább sokoldalúak, inkább practicusak, mint szakképzettek. Bár szomorú a helyzet t. ház, de hogy sokoldalú gazdáink vannak, ezt veszedelemnek még nem tar tom, de szomorúbb ennél az, hogy ez átment általánosan kormányzatunkba is, de különösen a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister ur kormányzatába, mert szerintem ép e kormány van hivatva arra, hogy a gazdák érdekében szilárd alapot teremtsen és azt. tűzze ki czélul, hogy szakképzett gazdákat neveljen s hogy azok által az alapot, melyet elérni czélzott, meg is erősítse s jövőjét biztosítsa. De hogy ez mennyire történik ép a földmivelési minister kormányzata alatt, azt igen t. képviselőtársam, Hermán Ottó fejtette ki, hogy tudniillik a kinevezés nem a szakképzettséghez, hanem azon feltételhez köttetik, hogy az illető kormánypárti legyen. Azt is hallottam a tárgyalás folyamán hangoztatni, hogy nagy hiba nálunk, hogy a földmivelés és mezőgazdaság hozzá van kötve az ipar és kereskedelem vezetéséhez. Megvallom, nézetemben eltérek azoktól, a kik ebben nagy veszedelmet látnak, mert azon általános nézetnél fogva, melynél fogva minden pálya embere a legnagyobb érdekeltséggel viseltetik a földmivelés irányzásának tapintatos vezetése iránt, nemcsak hogy veszélyt és bajt nem látok, hanem ha a vezetésnél rendesen és szakértelemmel az ellentéteket tapintatosan kiegyenlítik, akkor mélyen meg vagyok győződve, hogy minden kedvezmény csak a mezőgazdaság előnyére fog kifejlődni. Mert ha nálunk a mezőgazdaság nem virágzik, a termesztő osztály szegény, pang akár kereskedelem, akár ipar vagy bármi más tér és ebből folyólag abba veszélyt, hogy e három igen fontos szakma együtt kezeltetik, épen nem látok. De abba a kérdésbe, hogy az ott levő vezetés tapintatosan legyen eszközölve, belemenni én nem akarok, csak egy következtetést vonok le és azt látom, hogy az a szellem, a mely a kereskedelmi osztálynak dogmaszerü alapját képezi, a földmivelési osztályba átvive nincs. Van egy jellemző közmondás, a mely szerintem a kereskedő elem alapját képezi s ez alapot, ez eszmét, bárhonnét származzék is, el kell fogadnunk, ha elpusztulni nem akarunk; és ez az, hogy azt mondja akereskedő világ, hogy „speeulieren heisst calculiren, calculiren heisst mehrals speculieren." Szeretném ezt magyarul oda fordítani, hogy takarékoskodjunk és számítsunk. De, t. ház, vájjon adta-e ennek nyomát akár összes kormányzatunk, akár a földmivelési minister ur? Tudjuk, ha szétnézünk gazdaságunk rendszerén, különösen a Tisza korszak alatt, hogy e 11 évi gazdálkodás a nagy luxus, a meggondolatlan költekezés hová sodort bennünket. Hiába mondotta meg az ellenzék, hogy mi lesz ennek a vége. A többség eltakarta a hibákat nagyzásával, félrevezetésével és elhitette a többség nagy részével, hogy a túlköltekezésnek a vége csak jó lesz. És hová jutottunk, t. ház? Most belátja a többség és a kormány is, hogy baj van. Nemcsak, hogy nem tagadhatja, hanem most már azt mondjo, hogy csak koplalással hozhatjuk helyre bajainkat. Én ez ellen a nemzet érdekében tiltakozom, mert a koplalás és fényűzés közt látok egy tág, becsületes tért, a melyet úgy látszik nem akarnak önök túl felismerni s ez a közép út, a takarékoskodás és a józan számítás. Ki e tért nem látja s azt hiszi, hogy csak koplalással lehet bennünket ebből a tömkelegből kivezetni, annak ott a bársonyszéken nincs helye, az engedje azt át oly illetékes egyénnek, ki nem koplalással, hanem józan számítással és takarékossággal akar bennünket a bajból kihozni, (üelyeslés a szélső balon.) T. házi Én azt hiszem, hogy ez vád és iparkodni fogok hogy sikerüljön bebizonyítanom azt, hogy közgazdasági rendszerünkben eddig nagy pazarlás űzetett. Tudom, hogy tagtársaim közül sokakkal ellentétbe jövök, a midőn átmegyek azon kedvencz térre, a mely a magyar elemnél mindig a legkedvenczebb tér volt és a melyen ki akarom mutatni, hogy fele áldozattal, luxus nélkül ugyanazon eredményre jutnánk. Ez a lótenyésztés. Hát.t. ház, én soha sem tagadtam, hogy a lótenyésztés érdekében áldoznunk kell; soha sem tagadtam, hogy a lónevelés a kormány részéről igen nagy szakértelemmel vezettetik; hiába tagadnám, hogy eredmény is van e téren, hiszen ezt még külföldön is elismerik. Hanem azt azután határozottan merem állítani, hogy ez az eredmény fele költséggel is elérhető volna s iparkodni fogok ezt az igen t. minister urnak saját számadásaiból kimutatni. (Malijuk!) Mielőtt azonban erre áttérnék, legyen szabad egy jellemző végeredménynyel illnstrámom, hogy lótenyésztésünk mily roppant költséggel kezeltetik s ez az, — ha téves adatot hoznék fel, a t. minister ur majd helyreigazít — hogy az állami méntelepekben felnevelt csikók 800 frtba kerülnek. No hát t. ház, ha ez áll, és ha áll az, a mit meg én merek állítani, hogy egy practicus gazda józan kezelés mellett kedvező körülmények közt 200, nehéz körülmények közt 300 frttal fölnevelhet egy csikót, akkor senki sem tagadhatja, hogy azt a roppant nagy költséget és különbséget csak luxuriosus pazarlás idézheti elő. Hiszen ha nem lehetne egy csikót 200—300 forinton fölnevelni, hogyan tudná a gazdaember az állam számára 250—300 írtért beadni a lovát. Hiszen ha ennél többe kerülne egy csikó felnevelése, akkor a 16-
